16 °C Budapest

Beijedtek a magyar vásárlók: változások jönnek az élelmiszerboltokban

2020. június 2. 10:31

A kulcsfontosságú beruházásokhoz és a stabil működéshez szükséges létszámhoz ragaszkodik a SPAR, a különadó kigazdálkodása érdekében viszont a teljes működési struktúrában racionalizálja a költségeket - mondta Heiszler Gabriella ügyvezető igazgató.

A SPAR 2019-es pénzügyi mutatóit ismertetve Heiszler Gabriella elmondta: tavaly 10 százalékos növekedéssel 679,6 milliárd forintos bruttó forgalmat értek el - írja a a Világgazdaság. Tatán 4,2 milliárd forintból épült hipermarket, emellett két új szupermarket nyitotta meg a kapuit, további 14 üzletet pedig felújítottak. A vállalat franchise-hálózatának éves bevétele elérte az 56 milliárd forintot, a Regnum Húsüzemé pedig a 40,9 milliárdot. Az év végén összesen 572 áruház tartozott a cégcsoporthoz.

Márciusban néhány napig a karácsonyt idézte a volumen, az áprilisra viszont rányomta a bélyegét, hogy forgalmi szempontból elmaradt a húsvét.

Májusban már látszott az óvatosság, érezhetően sokan tartanak attól, hogy megváltoznak a jövedelmi viszonyaik. Emiatt az olcsóbb élelmiszerek kerülhetnek előtérbe, de az is megfigyelhető, hogy hiába vált többé-kevésbé újra szabaddá a mozgás, az emberek nem szoktak vissza a napi bevásárláshoz

- összegezte a járványhelyzet fogyasztói trendekre gyakorolt hatását a SPAR ügyvezetője. Kifejtette, hogy a vásárlószám mintegy 30 százalékkal esett vissza, kérdés, hogy a fogyasztók hosszabb távon is úgy gondolják-e majd, hogy elég hetente kétszer boltba menni.

Heiszler Gabriella szerint krízisidőszakban különösen fontos, hogy rövidüljön az ellátási lánc, de az áruházlánc beszerzési politikája eddig is Magyarországra fókuszált. Hangsúlyozta, hogy már 2018-ban 92,9 százalékban magyar beszállítóktól szerezték be az árut, azóta ez a mutató újabb 1-2 százalékponttal feljebb kúszhatott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az ügyvezető arra is kitért, hogy a SPAR-ra havi mintegy egymilliárd forintos terhet rovó kiskereskedelmi különadó miatt konszernszintű döntés született arról, hogy melyek azok a beruházások, amelyekre mindenképpen szükség van, és melyek azok, amelyek átütemezhetők.

Ami már engedélyezve van, épül, azt be is fejezzük, ezért a változásoknak leghamarabb az őszre, még inkább a jövő évre lehet hatásuk. Ezenkívül a költségek csökkentése az áruház teljes működésére vonatkozik, az ingatlanbérleti szerződéseket ugyanúgy átnézzük, mint mondjuk a biztonsági őrök óraszámát, de ha egy boltátalakításnál át kell kábelezni egyik helyről a másikra egy mérleget, azt is meggondoljuk

- tette hozzá Heiszler Gabriella.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem