5 °C Budapest

Banki újítás: itt nyomhatod fel a csak készpénzt elfogadó üzleteket

2017. november 13. 13:30

Honlapot indított egy magyar bank, ahol bárki beküldheti annak az üzletnek az elérhetőségeit, ahol kártyával szeretne fizetni. Kutatások szerint, számos kereskedő nem tartja fontosnak a kártyás fizetési lehetőséget, a bank tapasztalatai ugyanakkor komoly vásárlói igényt jeleznek.

Az OTP Bank folyamatosan követi az élénk társadalmi eszmecserét, ami a kártyás fizetés hazai elterjedését, lehetőségeit övezi. A pénzintézet tapasztalati szerint a kereskedők a legkülönfélébb indokokkal utasítják el a kártyás fizetés bevezetését, kutatások szerint egyes kereskedők nem is tartják fontosnak ezt a típusú fizetési lehetőséget. Történik ez annak ellenére, hogy az OTP Bank komoly, a kártyás fizetéssel kapcsolatos érdeklődést regisztrált az utóbbi időben.

Magyarországon még számos helyen csak készpénzes fizetésre van lehetőség. Mi magunk is észleltük, hogy ebben az ügyben sokan kifejtik a véleményüket, javaslatokat és kéréseket fogalmaznak meg

- mondta el Aradi-Dévényi Rózsa, az OTP Bank igazgatója a bank közleménye szerint.

Ezért, a POS terminálok elterjedését támogató kormányzati telepítési program - amelyben az OTP Bank is részt vesz - mellett a bank saját projektet is indított. November 13-tól a hitelintézet a www.kartyavalszeretnek.hu oldalon várja a javaslatokat azokra a boltokra, ahol a vásárlók szeretnének kártyával fizetni. A bank több ezer címre számít szerte az országból, a javaslatokat pedig feldolgozzák és felkeresik az érintett kereskedőket, kezdeményezik náluk a terminál-telepítést.


A programtól az OTP Bank a modern és biztonságos fizetési módszerek elfogadottságának további javulását várja.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem