11 °C Budapest

Az iskolakezdés újabb veszélyt hozhat az otthonodba

2017. augusztus 23. 18:00

A különböző felmérésekben szereplő 20-30 ezer forintos összegnél jóval nagyobb terhet jelenthet a családok számára a szeptemberi iskolakezdés, hiszen a tanuláshoz ma már egyre inkább használt digitális eszközöket is sokan ilyenkor szerzik be. A laptop, asztali gép, tablet, wifi router és egyéb kiegészítők megvásárlása azonban nem csak anyagi terhet, de egyben veszélyforrást, az egyre több iskolában bevezetett Elektronikus Osztálynapló pedig információvédelmi kihívásokat is jelent a családok számára.

Digitális iskolakezdés - számos szupermarket és webáruház hirdeti a jobbnál jobb akciókat. Laptopok, asztali gépek, wifi routerek és kiegészítők. Bár a gyermekek általában örülnek az újonnan vásárolt eszközöknek, fontos, hogy megtanítsuk őket a biztonságos használatra is.

Kezdjük mindjárt az eszközök fizikai létével. Manapság az asztali számítógépek kora leáldozóban van, gyakorlatilag minden hordozható. Az előnyük egyben a hátrányuk is, nevezetesen, hogy könnyű elhagyni, ellopni, leejteni, ami által az akár százezer forintot is meghaladó "kütyünk" bizony sérülhet. Könnyű egy telefont a menzán, az iskolapadban vagy hazafelé a buszon felejteni, és mindegyik remek célpont a tolvajoknak.

Azonban amíg egy laptop vagy egy telefon elvesztése komoly veszteség lehet, sokkal nagyobb kár, ha azt veszítjük el, ami rajta van: az adatainkat, emlékeinket. Ezek védelmének első és legfontosabb szabálya, hogy valamilyen kódot használjunk - legyen az PIN, ujjlenyomat vagy jelkód - amit más nem ismer. Ez különösen fontos, mivel egy kód csak addig véd, ameddig más nem ismeri

- hívja fel a figyelmet Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. szakértője.

Az adatainkat sajnos nem csak a fizikai lopástól kell védeni, hanem számos olyan rosszindulatú program ellen is, ami mind telefonon, mind a számítógépen keresztül fenyeget. Sokan nem gondolnak bele, de az okostelefon is csak egy "buta számítógép". Évente megsokszorozódik az okoseszközökre írt kártevők száma. Mielőtt gyermekünk kezébe adnánk az új okostelefonját, tabletjét vagy laptopját, első dolgunk legyen, hogy valamilyen védelmet tegyünk rá. Javasolt a nevesebb gyártók megoldásait keresni, amelyek sokszor akár ingyen is elérhetőek - de itt is igaz, hogy a fizetős verziókban több funkció érhető el, kapunk hozzá támogatást, ha problémánk akad.

Célszerű megváltoztatni a hálózat nevét

Az egyik legnagyobb veszélyforrás, amit a legtöbben figyelmen kívül hagynak, azok a vezeték nélküli routerek. Kényelmesek, gyorsak, megbízhatóak, de remek lehetőséget biztosítanak a hozzáértőknek, hogy hozzáférjenek adatainkhoz. Mindenképp érdemes megváltoztatni a hálózat nevét, mivel a routerek általában saját típusukat adják meg névként alapértelmezett módon, amely ismeretében a típushibákat könnyen ki tudják használni. A router sugározta jel nem áll meg a falaknál sajnos! Ezért javasolt, hogy jelszóval védjük le a hálózatunkat, mivel ellenkező esetben bárki tud csatlakozni hozzá, amely sok problémát vethet föl - tanácsolja a szakértő.

Mentés, mentés, mentés

Manapság a digitális eszközökkel szolgáltatásokat is kapunk, jellemzően felhő alapú tárhelyet és felhő alapú alkalmazásokat. Ezek nagyon hasznosak lehetnek, de két alapvető dologra kell figyelni. Az egyik, hogy a felhőszolgáltatásoknál - bár a szolgáltatók igyekeznek védeni a tartalmakat, ha jobban belegondolunk, nincs valós felügyeletünk, hogy ki fér hozzá az adatainkhoz. És tegye mindenki a szívére a kezét - hányan olvasták el az igénybe vett felhőszolgáltatás Általános Szerződési Feltételeit? Amennyiben a hozzáférésünket - vagy magát az alkalmazást - feltörik, könnyen és szinte ellenőrizhetetlenül bárki hozzáférhet adatainkhoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A másik, hogy ha nincs Internet vagy vezeték nélküli hálózat (és vezetékes sem), akkor nem fogjuk elérni az adatainkat, maximum azt, amit leszinkronizáltunk a gépünkre, telefonunkra. Jó, ha már gyerekkorban arra szocializáljuk csemetéinket, hogy a fontos adatainkról, fájljainkról (fotók, rajzok, dokumentumok, címlisták, sms-ek, egyéb üzenetek stb.) mindig legyen mentés.

Osztálynapló a felhőben?

A fenti tanácsokat azért is érdemes figyelembe venni, mert egyre több iskolában vezetik be az úgynevezett Elektronikus Osztálynaplót, ahol gyermekünk iskolai előmenetelét tudjuk nyomon követni. Tekintve, hogy ez is egyfajta online szolgáltatás - ha úgy tetszik felhő - a biztonsági szabályok betartása információvédelmi szempontból különösen érvényes erre is - zárja gondolatait Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Szolgáltató Kft. szakértője.

Összességében, ha a gyermekünk és saját magunk is nyugodt digitális iskolakezdést szeretne, akkor négy dologra koncentráljunk:

  • Vigyázzunk az eszközeinkre!
  • Legyenek védve az adataink illetéktelen hozzáférésektől és rosszindulatú programoktól!
  • Legyen védett a vezeték nélküli hálózatunk otthon és ügyeljünk arra, hogy hol milyen szolgáltatást használunk!
  • Legyen mentésünk, ha lehet több példányban, egymástól távol!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem