12 °C Budapest

Autót vennél? Akkor ennek örülni fogsz

2016. március 23. 19:30

Csökkenő árak mellett jelentősen, 70 százalékkal nőtt az eladásra szánt használtautók száma az idén az első két hónapban Magyarországon.

Az első két hónapban 113 ezer használt gépkocsit hirdettek eladásra, 70 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az autók átlagára azonban 10 százalékkal visszaesett, a járművek életkora és futásteljesítménye pedig több mint 10 százalékkal emelkedett. Míg 2015 januárjában és februárjában 66 ezer járművet hirdettek összesen, 2016 első két hónapjában már 113 ezret. Az átlagár viszont csökkent, 2015-ben 1 981 262 forint volt egy autó átlagára, míg 2016-ban már csak 1 790 941 forint volt.

Tavaly az Opel Astra, a BMW 3 és a Suzuki Swift volt a legtöbbet hirdetett autó.

A TOP 10-be bekerültek még:

1. Opel Astra

2. BMW 3

3.Suzuki Swift

4. Ford Focus

5. VW Passat

6. VW Golf

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

7. BMW 5

8. Opel Corsa

9. Ford Mondeo

10. Renault Megane

Arról is beszámoltak, hogy a magyar használtautó-piac mérete leginkább a szlovákiaihoz hasonlít, mintegy a fele a cseh piacnak, és valamivel nagyobb, mint a lengyel piac egyötöde.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem