12 °C Budapest

Ámítás, vagy nagy dobás az 5G-hálózat: egyáltalán ki tudjuk használni?

2020. november 1. 07:00

Magyarországon egyre kiépültebb az 5G-s hálózat, és az 5G-képes mobilok is sorra érkeznek a piacra. Ugyanakkor sokan nem tudják pontosan, hogy miben is jobb az új technológia, mint elődje, a 4G. Erről kérdeztük a mobilszolgáltatókat, illetve a legnagyobb hazai elektronikai üzletek is elárulták álláspontjukat a Pénzcentrumnak. Az is kiderült, hogy hány 5G-képes eszközt lehet már venni Magyarországon, és ezek mennyibe kerülnek.

Egyre terjed Magyarországon az 5G-s hálózat, és az 5G-képes mobilok is sorra érkeznek a boltokba. Ugyanakkor sokan nem tudják pontosan, hogy miben is más az új technológia, mint elődje, a 4G. Ennek kapcsán a Pénzcentrum megkereste a hazai mobilszolgáltatókat: arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintük ki tudja-e használni egy átlagos felhasználó az 5G adta lehetőségeket. Hasonló kérdéseket tettünk fel a nagy hazai elektronikai boltoknak is. Emellett atta is kívácsniak voltunk, hogy a magyarok mennyire repültek már rá az 5G-képes mobilokra.

Ebben lett jobb

Kérdésünkre a Telekom sajtóosztálya azt írta, az 5G technológia legfőbb előnyei a 4G-hez képest a lényegesen nagyobb átviteli sebesség, a rendkívül alacsony késleltetés, valamint a tömeges használat támogatása, tehát nagyon sok eszköz egyidejű, hálózatra való kapcsolódását teszi lehetővé.

Lakossági oldalon előny a még gyorsabb letöltés, 5G-vel a legjobb felbontás is akadásmentesen élvezhető, valamint a technológia lehetővé teszi a mobile gaming elterjedését, azaz 5G valós idejű kapcsolat segítségével akadálymentesen, "on the go" van lehetőség játszani. Megjelennek az AR/VR alkalmazások, pl. a GoogleMaps-nek már most van VR alapú megoldása. Emellett a lakossági ügyfelek az 5G technológiának köszönhetően intelligens szenzorokkal ellátott használati tárgyakkal (okoshűtő, okosmosógép, villanyórák, vízórák, gázórák, önvezető autó stb.) fognak a jövőben találkozni.

A Telenor szerint is az 5G a jövő a mobiltechnológia számára, a mobilhasználók számára a felhasználói élményt még sokáig a 4G-re épülő szolgáltatások fogják biztosítani.

Úgy gondoljuk, hogy a végfelhasználóknak a mobiltelefonokon használt szolgáltatásokban rövid- és középtávon nem ad érzékelhető előnyt az 5G, sokkal inkább az 5G technológiára épülő háttérmegoldások és azok eredményei a gyártás vagy az ipari szolgáltatások területéről (Ipar 4.0).

- írták. A szolgáltatónál azt tapasztalják, hogy

a letöltési sebességgel kapcsolatban egyelőre nincs nagy igény a jelenleginél gyorsabb megoldásra.

Az alacsony válaszidő tekintetében egy átlagos felhasználó telefonján nincs nagy észlelhető különbség a 4G nyújtotta 15-20 milisecundum és a majd az 5G által nyújtott 8-12ms között. Az 1-3 milisecundum késleltetés egy speciális alkalmazása az 5G-nek, amit elsősorban a gépek közötti kommunikációban jelenik meg (pl. vezető nélküli közlekedést támogató műszaki megoldásokból néhány, speciális riasztórendszerek, ...).

Várakozásaink szerint az 5G nagyságrendileg olyan mértékű változást hoz majd a mobiltechnológia terén, mint amit korábban a 2G-ről 3G-re való átállás jelentett. A közeljövőben az 5G technológia a 4G-vel együttesen szolgálhatja ki a növekvő igényeket, elsősorban a nagy forgalmú helyeken, de - ahogy az már a korábbi technológiaváltások során is megfigyelhető volt - az új technológia fokozatosan fogja átvenni a korábbi műszaki megoldások helyét, biztosítva ezzel a töretlen fejlődést. A Telenor egyre inkább azt tapasztalja, hogy üzleti és lakossági oldalon is megjelenik az igény az 5G-ben rejlő lehetőségek megismerésére, ami egyértelműen előmozdítja a technológia széleskörű elterjedését.

A MediaMarkt azt emelte ki, hogy az 5G hálózat nemrég indult el Magyarországon és még csak az ország bizonyos részein érhető el, ezért az "átlagos felhasználó" valószínűleg még kevésbé tudja kihasználni az előnyeit.

A négy hazai mobilszolgáltató közül két operátornál érhetők el 5G szolgáltatások, ezek lefedettsége egyelőre sehol sem országos szintű. A következő években az 5G egyelőre csak kiegészít majd a meglévő, de egyébként kimondottan jó minőségű hazai 4G hálózatokat

- magyarázta kérdésünkre az eMAG. Hozzátették, hogy mivel napjainkban az okostelefonok életgörbéje gond nélkül lehet akár 5-6 év is, az 5G támogatás lehetősége egy hasznos extrának számít a jövőállóság szempontjából.

Az ExtremeDigital azt emelte ki, hogy összességében nem az 5G megléte miatt érdemes telefont cserélni, ez csak az egyik hasznos új funkciója egy új telefonnak, amely viszont 3-4 év múlva sokkal nagyobb jelentőséggel bír majd, mint jelenleg.

Egyelőre nem keresik a magyarok

Tapasztalatunk azt mutatja, hogy a vásárlók nem az 5G-képesség alapján választják ki vagy vásárolják meg telefonjukat. Leggyakrabban másra alapozzák döntésüket, így pédául arra, hogy a készülék teljesen friss modell-e (mint az új Iphone-ok), jó áron kínálják vagy éppen speciális ajánlat érvényes rá

- magyarázta a Pénzcentrumnak Takács Csaba, az Alza.hu vezetője. Emlékeztetett, hogy a gyártók általában csak az egyik variációt, a 4G vagy az 5G-képes modellt dobják piacra. Csak ez az egyetlen különbség nem volna ésszerű, mert az árdifferencia jelentős lenne, ezért az 5G vagy 4G támogatás a konfiguráció további eltéréseihez kapcsolódik, így a különböző chipsetekhez - tette hozzá.

A MediaMarkt azt tapasztalja, hogy a piacon elérhető készülékek közül ma még csak kevés modell 5G-képes, és ezek is inkább az ismert nagyobb márkák kínálatában találhatók meg. A kereslet ugyan még viszonylag alacsony az 5G-képes eszközök iránt, de már látható egy folyamatosan növekvő tendencia, egyre több vásárló érdeklődik iránta. Azon vevők számára például, akik a felső kategóriás kínálatból (200-250 ezer forint feletti árkategóriából) választanak készüléket, előnyként jelenik meg az 5G-képesség a vásárlás során.

Egyre inkább tapasztaljuk, hogy érdeklődnek ügyfeleink az 5G iránt, ugyanakkor a visszajelzések alapján az ügyfeleink közel 90%-a elégedett a Telenor Hipernet-hálózatával.

- írta a Telenor, amely ugyan 5G hálózaton kereskedelmi szolgáltatást még nem nyújt,  jelenleg még csak tesztcellákon érhető el náluk a szolgáltatás, ezért a mostani, az 5G-képes készülékek iránti kereslet valószínűleg a vásárlók körében egyébként is kedvelt Apple, Samsung, Huawei és Xiaomi modellek iránti népszerűségnek is köszönhető.

Nem jellemző, hogy kifejezetten az 5G miatt válasszanak új készüléket az eMAG vásárlói sem, de ez nem is csoda: a magyar 4G-s mobilhálózatok nincsenek csúcsra járatva, a felhasználók nem tapasztalnak kapacitás problémákat, így a jelenlegi generációs technológiákkal is remekül boldogulnak a műszaki áruház szerint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Extreme Digital üzleteiben dolgozó kollégák visszajelzései szerint ez egyelőre nem jellemző, sokkal gyakoribb, hogy ár vagy képernyőméret szerint keresgélnek a vásárlók.

Mivel csak nemrég indult a kereskedelmi szolgáltatás, és a lefedettség, valamint az 5G-képes készülékek száma is korlátozott még, így tapasztalatokról egyelőre korai lenne beszámolni. Az 5G lefedettség növekedésével lesz egyre számottevőbb az a réteg, amely igényli az 5G készülékeket

- vélte a Telekom. Az ismert gyártók csúcskategóriás eszközei már rendelkeznek 5G-képességgel, és ez a képesség a középkategóriás készülékeknél is meg fog jelenni idővel.

Sok eszköz tudja már

Holott a technológia még új, már rengeteg olyan mobilt lehet kapni Magyarországon, amely tud csatlakozni az 5G-s hálózatokra. Az eMAG és a Marketplace kereskedők pélkdául kínálatában jelenleg 104 olyan okostelefon érhető el, amelyek támogatják az 5G-t -ebben a számban a jelenleg előrendelhető státuszú iPhone 12-modellek is benne foglaltatnak. Mint az eMAG elárulta: a népszerűségi listát az 5G-s készülékek között a Samsung félbehajtható Galaxy Z Fold 2 telefonja vezeti, míg a 154 990 forintos OnePlus Nord áll a második helyen, melyet az iPhone 12 Pro, és az iPhone 12 modellek követnek (ezek ára 483 990 forint, illetve 371 990 forint).

Az Extreme Digital kínálatában jelenleg 57 olyan okostelefon érhető el, amelyek támogatják az 5G adatátvitelt (beleértve a még csak előrendelhető iPhone 12-modelleket is). Az előjegyzések száma alapján jelenleg egyértelműen az új iPhone-ok számítanak a legnépszerűbb 5G-s készüléknek az Extreme Digitalnál. A legolcsóbb 5G-s Apple-mobil a 64 gigabájtos iPhone 12 Mini, amely várakozásank szerint az egyik legnépszerűbb telefon lesz a tavasszal megjelent, csak 4G-s iPhone SE mellett, hiszen a “mini" készülékház belsejében egy 5,4 colos érintőképernyő rejlik.

Mivel a technológia egyelőre csak a felsőkategóriás, illetve a és felső-közép árkategória készülékeiben érhető el, így egyelőre nem számottevő az arányuk az értékesített készülékek darabszámát tekintve (1% alatti). Azonban ahogy egyre olcsóbb készülékekben is megjelenik majd az 5G, úgy várható a robbanásszerű növekedése, ám akkor sem feltétlenül a technológia megléte lesz a döntő érv a vásárlók számára

- tette hozzá az Extreme Digital.

A MediaMarkt jelenleg több mint húsz, 5G technológiát támogató mobiltelefon-típust árusít, áruk 112 319 forintnál kezdődik. Október 30-ra várják az új iPhone-portfóliót, amelynek minden tagja 5G-képes.

A Telekom közölte, hogy folyamatosan bővíti portfólióját 5G-képes eszközökkel, így kínálatában elérhető a Samsung Galaxy S20 ULTRA, Samsung Galaxy S20 PLUS 5G, Samsung Galaxy Note 10 PLUS 5G, Huawei Mate 20x 5G, Huawei P40 PRO 5G, LG V50 THINQ 5G, a Samsung Galaxy Note 20 ULTRA 5G és a Samsung Galaxy TAB S7+ 5G, illetve előrendelhető az Iphone 12 Pro, Mini és Pro Max.

A Telenor kínálatában jelenleg az Apple, a Samsung és a Huawei készülékei közül találhatóak meg 5G-képes készülékek, illetve hamarosan érkezik ilyen Xiaomi-készülék is.

Folyamatosan bővül a hálózat

A négy mobilszolgáltató közül jelenleg a Telekom és a Vodafone üzemeltet 5G-s hálózatot. A válaszadó Telekom kérdésünkre elárulta, hogy a gigabites 5G szolgáltatás Budapest, Budaörs, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét, Szeged és Szombathely bizonyos részein, emellett a balatoni régió 21 településén - Balatonalmádiban, Balatonfüreden, Tihanyban, Révfülöpön, Vonyarcvashegyen, Gyenesdiáson, Keszthelyen, Hévízen, Felsőpáhokon, Balatonberényben, Balatonmáriafürdőn, Balatonfenyvesen, Fonyódon, Balatonbogláron, Balatonlellén, Balatonszárszón, Balatonföldváron, Szántódon, Zamárdiban, Siófokon, Balatonvilágoson - részlegesen érhető el.

Terveink szerint az év végére tovább növeljük majd az 5G területi lefedettséget, hogy minél több ügyfél számára elérhetővé váljon a mobiltechnológia legújabb generációja. A konkrét tervekről egyelőre korai lenne beszélni, de értelemszerűen első körben olyan helyeken érdemes a lefedettséget megteremteni, ahol nagy a mobil adatforgalom iránti igény, ilyenek például a sűrűn lakott részek, vagy az ipari területek

- írták. Hozzátették, hogy a Telekom szeptember 4-től mindkét lakossági korlátlan adatcsomagjában alapértelmezetten elérhetővé teszi az 5G-t. A szolgáltatás igénybevételéhez az 5G hálózati lefedettség és a megfelelő mobiladatcsomag mellett 5G-képes készülékre is szükség van.

A Vodafone szolgáltatása a lefedettségi térkép alapjan Budapest egyes részein - illetve pár agglomerációs településen -, Székesfehérváron, Siófokon, Győrben és Biatorbágyon is elérhető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm