11 °C Budapest

A pesti legenda végnapjai: búcsúzik a város legismertebb piaca

2014. május 7. 10:01

Újabb epizódhoz érkezett a józsefvárosi piac szappanoperája. A bíróság elrendelte a Négy Tigris kiürítését és a végrehajtást az üzemeltető Komondor Kft.-vel szemben. Erre várhatóan a következő hetekben sor kerül.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság - a MÁV Zrt. kezdeményezésére - elrendelte a "Négy Tigris" piac teljes területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a vasúttársaság birtokába adását - tájékoztatta lapunkat kedden a MÁV Zrt.

A közlemény is kiemeli, hogy a bírósági végzés a piac bérlője, a Komondor Kft. fellebbezése esetén is végrehajtható. Korábban ugyanis a bérlő pont a folyamatban levő bírósági eljárásra hivatkozva nem volt hajlandó kiköltözni a területről.

A MÁV szerint az ügyben eljáró végrehajtó fogja megjelölni a végrehajtás megkezdésének pontos - várhatóan májusi-júniusi - időpontját. A Kőbányai úti, "Négy Tigris" piac által használt területet eredeti, kiürített állapotában kell visszaadni a MÁV Zrt. részére.

A X. kerületi jegyző a Komondor Kft. által üzemeltetett "Négy Tigris" piac piacüzemeltetési engedélyét visszavonta, a tevékenység folytatását megtiltotta és a piac bezáratásáról és nyilvántartásból való törléséről rendelkezett. A döntés ellen benyújtott fellebbezést Budapest Főváros Kormányhivatala elbírálta, és a határozatot helybenhagyta. A másodfokú határozat a hivatalos közléssel jogerős, ellene nincs helye fellebbezésnek.

A vasútvállalat értesíti a piac bérlőjét, kereskedőit, hogy a piac működése a fentiek szerint megszűnik és kiürítésre kerül, ezért kéri a területről az ingóságok haladéktalan elszállítását.

Eddig nem volt egyszerű a dolog...

Tavaly június közepén jelentette be Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, hogy a kerület a józsefvárosi piac üzemeltetőjének bérleti szerződésének felmondását kéri a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságától. A szerződéshez 150 napos felmondási idő kapcsolódik, ígyelvileg november 21-én zárt volna be a Négy Tigris piac.

A polgármester a feketepiac melegágyának nevezte a területet, és jelezte: az önkormányzat hosszú ideje elkötelezett a bezárás mellett, amelyet eddig a helyzet jogi bonyolultsága akadályozott. (A MÁV jogi igazgatósága június 17-én a józsefvárosi piac bérleti szerződését közjegyzői okiratban felmondta.)

November 21-én azonban nem zárt be a piac. Mint arról a Pénzcentrum.hu élőben közvetített, a MÁV jogászai és a rendőrök megjelent a piacon, de azt a bérlő nem volt hajlandó átadni - a fentebb már említett, folyamatban levő bírósági eljárásra hivatkozva. A MÁV pedig elkezdte "kivéreztetni" a piacot: a vízellátást és a villamosenergia-szolgáltatást is korlátozták.

Ennek az lett az eredménye, hogy szép lassan elköltöztek az árusok a piacról - leginkább a szemközti raktártelepre -, így a Négy Tigris ma már csak árnyéka korábbi önmagának.

Fotó: Pénzcentrum.hu; 2013

Az önkormányzat korábbi becslése szerint a piac évente 15 milliárd(!) forint adóbevétel-kiesést jelent, nincs semmi racionális érv arra, hogy változatlan formában működjön. A polgármester 400-ra tette az ottani kereskedők számát, de ez a becslés eléggé képlékeny. A kerület vezetésének szándéka szerint a tisztességes eladók ezután is teret kapnak Józsefvárosban, van igény az olcsó árukra, ezért az, aki a jogszabályokat betartva működik, könnyített eljárásban, kedvező feltételekkel kaphat megfelelő üzlethelyiséget a kerületben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fotó: Pénzcentrum.hu; 2013

A Kőbányai úti piac rendőri szempontból is a főváros egyik sötét foltja. Rendőrségi tájékoztatás szerint a piacon a hatóság bevonása nélkül, "házon belül" intézik el a nézeteltéréseket, gyakori a leszámolás, bosszú. A statisztikai adatok szerint az elmúlt fél évben 200 bűncselekmény történt, sok esetről azonban nincs tudomása a rendőrségnek, ilyen például a testi sértés, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, a pénzhamisítás, a lopás és az önbíráskodás. Nehezíti a rendőrség munkáját a jól kiépített értesítési lánc, így amikor a rendőrök odaérnek a helyszínre, minden illegális tevékenységet befejeznek az érintettek.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) tapasztalatai szerint az elmúlt években megváltoztak a szokások is, az árusok legfeljebb 1-2 millió forint értékű árukészletet tartanak a helyszínen, és gyakran csak a mintadarabokat helyezik ki, amelyekre aztán embertelen körülmények között, a konténerekben varrják fel a kért márkajelzést. Megjegyezte: a közbiztonságra veszélyes eszközök árusításán túl a kereskedők gyakran "elfelejtenek" számlát adni, és fantomcégeken keresztül szerzik be az árut. A hatóság tájékoztatása szerint évente 50-100 millió forint közötti értékű árut foglalnak le, amelyek többsége hamis ruházati cikk, szerzői jogot sértő termék.

Fotó: Pénzcentrum.hu; 2013


Azt a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) is elismeri, hogy a józsefvárosi piac valóban a hamis termékek forgalmazásának egyik meghatározó helyszíne. A piac eredeti kereskedelmi tevékenységén felül a hamis termékek előállításának is már bizonyítottan több esetben helyszínül szolgált. Az élelmiszerektől a ruházati termékeken keresztül a kiegészítőkig számos hamis terméket foglaltak már le a piacon a hatóságok. A felderítések alkalmával nem egy olyan eset volt, amikor illegális varrodát tártak fel a piac környékén vagy területén a NAV munkatársai.

Ugyanakkor a fogyasztók számára is nyilvánvaló, hogy a piacokon hamis termékekhez juthatnak hozzá. A HENT évente elvégeztetett fogyasztói kutatása során például megkérdezik, hol vásárolnak az emberek hamis termékeket. A kutatás eredményei alapján elsöprő fölénnyel a piacot jelölik meg a vásárlók, mint elsődleges beszerzési forrást: hamis ruházati cikkeknél a fogyasztók 78 százaléka, parfümöknél 71 százaléka, élelmiszernél tízből nyolc ember jelölte meg azt, hogy piacon vásárolta hamis termékét.

Fotó: Pénzcentrum.hu


2010-ben az Országos Kriminológiai intézet segítségével a HENT egy másik kutatást is végeztetett: a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekményeket vizsgálta meg, országosan 303 bűnügyet elemzett az intézet részletesen. A kapott adatokból kiderül, hogy az elkövetések színhelyei gyakran a piacok, amelyek közül kiemelkedik a Négy Tigris, ami az illegális, hamis termékek árusításának közismert helye.

Park, sportpályák jönnek a helyére

A piac helyére 4 milliárd forint értékű fejlesztést - sportközpontot és szabadidőparkot - tervez a kerületi önkormányzat. A fejlesztési terv szerint a sportfunkciókat a pályaudvar Fiumei úti, nyugati szélétől a Posta telkének végéig tartó területen valósulna meg.

... ilyen leszForrás: jozsefvaros.hu


A sportpályákat mintegy 12 ezer négyzetméteren alakítják ki, ezek között lenne téli sátorral fedett füves labdarúgó pálya, két streetball pálya, négy teniszpálya, homokos strandröplabda pálya, atlétikai és erdei futópálya, továbbá mászófal és kültéri fitneszgépek. A beltéri sportlehetőségek között három sportpálya, uszoda, fallabdapályák, tánctermek, konditerem és küzdősportterem kialakítása szerepel a tervekben. Emellett egy szolgáltató egység kapna helyet, ahol sportszerüzletek, szépségipari szolgáltatások, vendéglátó-ipari egységek lennének. Az Orczy térhez közeli főépületben hostelt és éttermet alakítanának ki. A kivitelezés 2015 októberében fejeződhet be.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem