9 °C Budapest

A nagy üzletek húznak hasznot a kicsik csődjéből

2018. február 22. 18:00

Több pénz, kevesebb bolt: 70 százalékkal nőtt az egy boltra eső forgalom. A diszkont és a web húzóerő; az iparcikkek vásárlása lassan, de nyomja lefelé az élelmiszerpiac súlyát.

Nem csak nő a boltos kiskereskedelem, hanem át is alakul közben. 2013-2017 között, öt év alatt negyedével több árut cipekedhettek haza a vásárlók, kilóban, literben, darabban számolva, szakzsargonban az árváltozásokat kiszűrő volumenben. A pénztárcákat, vagy másik oldalról a nyugtákat nézve két és félezer milliárd forinttal gyarapodott a boltos költekezés fél évtized alatt. Értéke túl is lépte a tízezer milliárd forintot, így továbbra is legnagyobb szelete a családok 18 ezer milliárd forintos költekezésének.

Nem mindenkinek csurran-cseppen egyformán

Hosszabb távon nézve kirajzolódik a magyar boltos kiskereskedelem látványos átalakulása. Egyik oldalról nő a piac, de közben belül át is rendeződik, nem is kicsit. Az egyik meghatározó folyamat a boltszám csökkenése, amikor a kisebb kereskedők évről-évre teret veszítenek.

Ez viszont azt is jelenti, hogy akik a boltos piacon vannak, ott az átlagot tekintve egy-egy bolt több pénzt dughat zsebre. De hát a valóság azért másként fest, mint az átlag, jobbára az a jellemző, hogy a nagyobb boltok nőnek nagyobbat, a kiszorulók pedig a kicsik táborát apasztják.

Az egy boltra jutó átlagos forgalom megugrása azért is meghatározó súlyú átalakulást takar, mivel a boltok alapterülete a legutóbbi statisztikai méréskor 17,5 millió négyzetméter volt, ami viszont tíz év alatt mindössze fél millió négyzetméterrel, csekélyke 3 százalékkal zsugorodott. Ezek szerint a nagyáruházak forgalmi súlya nőtt meg, amit másik oldalról jeleznek is a KSH átlagos boltalapterület mutatói, amelyek nőttek (a teljes kiskereskedelmet nézve 104 négyzetméterről 128 négyzetméterre).

Kíméletlenül húz a webáruház

A webáruházak forgalma a hagyományos boltos kiskereskedelemnek megfelelő élelmiszeres és iparcikkes árukörben tíz év alatt több mint tízszeresére ugrott. Ennek megfelelően részaránya is megemelkedett, hiszen a boltos forgalom ennél jóval kisebb ütemben emelkedett.

2017-ben közel negyedével nőtt a webköltekezés, ahol lehetne fanyalogni, hogy ez a korábbi évek 30-40 százalékos bővüléséhez mérve megtorpanást is jelenthet a létra fokait nézve, de ez egyrészt várható is volt, másrészt ennek az ütemnek a súlya még mindig brutálisnak számít. És ha erőteljesebb mértékben felpörög a digitalizáció, akkor bármilyen irányú változás lehet még.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az egyes áruterületek részarányát nézve az is kitűnik, hogy az iparcikk költekezés motorja a web. Az iparcikk vásárlások súlya a webes költekezés nélkül számolva az elmúlt félévtizedben a folyóáras adatokat nézve nem változott, sőt, nagyítóval nézve lemorzsolódás is megfigyelhető. Már korábban rávilágítottunk arra, hogy az élelmiszerpiac növekményének legjelentősebb részét a diszkontok könyvelhetik el.

A családok mást látnak otthon

Mennyiségben, volumenben azért átrajzolódik a piac. Az egyes áruterületeket nézve kitűnik, hogy az élelmiszer vásárlások növekedése a legkisebb hosszabb távon, ami nem lehet nagy meglepetés annak tükrében, hogy akár lapos, akár vastagabb a pénztárca, itt költekeznek legkiegyensúlyozottabban a vásárlók.

Így már az sem meglepetés, hogy az iparcikkes vásárlások jócskán megugrottak, átlag felett (ebben az adatsorban benne van a web is). Így végül azt lehet látni, hogy az élelmiszerek és az iparcikkek között utóbbiak javára azért átrendeződik a piac, volumenben már jobban erősödött az iparcikk boltok köre.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem