A friss tranzakció lehetővé teszi, hogy az üzemben a jövőben is folytatódhasson az édességgyártási tevékenység.
A Lidl közel 60 milliárd forintos beruházással nyitotta meg Kiskunfélegyházán új logisztikai központját, amely több mint 400 embernek ad munkát, és 70 áruház ellátását segíti.
A Lidl Magyarország közel 60 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot nyitott Kiskunfélegyházán. A mintegy 83 ezer négyzetméteres létesítmény a vállalat legnagyobb hazai raktára, amely a tervek szerint 70 magyarországi áruház ellátását segíti majd - közölte a boltlánc.
A közel két év alatt felépült központ már több mint 400 új munkahelyet teremtett a térségben, a vállalat pedig további mintegy 50 dolgozó felvételével számol. A Lidl magyarországi munkavállalóinak száma ezzel 10 500 körülire emelkedett.
Mint kiemelték, a raktár méretét jól mutatja, hogy teljes területén mintegy 36 Lidl-áruház férne el. A központból a tervek szerint naponta körülbelül 4500 raklapnyi áru indulhat útnak, elsősorban a hazai üzletek ellátására.
A létesítményben 194 berakodórámpát alakítottak ki, a hűtött részleg pedig 24 ezer négyzetméteren működik. A hűtőrendszer CO2-hűtőközeget használ, az épület tetején pedig mintegy 9000 négyzetméternyi napelemrendszert helyeztek el. A hűtőházban keletkező hulladékhőt az épület padlófűtésére hasznosítják.
A komplexumhoz mintegy 10 ezer négyzetméteres zöldterület is tartozik. A munkavállalók számára külön szociális blokkot alakítottak ki étkezővel, konyhákkal, öltözőkkel és pihenőhelyiségekkel. A dolgozók egy részének saját buszjáratok segítik a munkába járást, az autóval érkezők számára pedig több mint 300 férőhelyes parkoló készült.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A beruházás munkaerőpiaci hatását jelzi, hogy a 2025 júliusában indított toborzásra csaknem 5800 jelentkezés érkezett. A vállalat közlése szerint az új központban jelenleg több mint 400-an dolgoznak, és további 50 fő felvételét tervezik.
A Lidl Magyarország idén összesen 103 milliárd forintot fordít munkavállalói bérköltségeire. A cég közlése szerint az azonos munkakörökben országosan egységes bérszinteket alkalmaz, emellett magánegészségügyi szolgáltatást, munkába járási támogatást és egyéb béren kívüli juttatásokat is biztosít.
Robban a bírságbomba Magyarországon: kíméletlenül büntet a GVH, milliókat fizethet, aki ezt elrontja
Az utóbbi időszak bírságolási gyakorlata azt mutatja, hogy a hatóság nem csupán a nagyvállalatok esetében lép fel.
Újabb csapás érkezik a kínai webshopokból rendelőkre: novembertől emiatt is fizetni kell, nincs mese
Az európai logisztikai háttér, a gyors kiszállítás, a széles választék és az előre látható végösszeg egyre nagyobb súlyt kap a vásárlói döntésekben.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






