A mindennapi bevásárlások terén is érezhető a gazdasági helyzet romlása. Sári néni szerint az idősebb generáció másképp áll ezekhez a kihívásokhoz, hiszen átélt nehéz időszakokat.

Egy 2000 forintos zsebkés vajon mennyire állja meg a helyét? A Lidl egyik olcsóbb zsebkését tesztelték egy YouTube videóban, hogy kiderüljön, mennyire érdemes beruházni rá.
Egy 2000 forintos zsebkés valóban hasznos eszköz, vagy inkább csak egy olcsó, rövid életű kiegészítő? A Lidl egyik legkedvezőbb árú modelljét tesztelte egy vásárló nemrég.
A csomagolás kibontása után azonnal szembetűnt a bőségesen olajozott penge, amelyen egy németországi gyártó neve szerepelt. A kés élesnek tűnt, de az ergonómiája hagyott némi kívánnivalót maga után – a markolat kemény műanyag, ami nem biztosít kényelmes fogást - derült ki a videóból.
A vágásteszteknél már hamar jelentkeztek a problémák. Egyrétegű papírt még viszonylag könnyedén átvágott, de vastagabb anyagok, például többszörösen hajtott papír vagy kötegelők esetében már nehezen boldogult. A kés hátoldala azonban meglepően élesnek bizonyult, olyannyira, hogy még kesztyűn keresztül is vágást okozott.
A faragási teszt során a puhafát még elfogadhatóan vitte, de a fagyott fa komolyabb akadályt jelentett. Az ütögetős terhelés alatt pedig a zárószerkezet megadta magát, és a penge meglazult. Végül egy rozsdás dróton próbáltuk ki – az eredmény: a penge kicsorbult, és a kés teljesen használhatatlanná vált.
Egy könnyű, alkalmi használatra szánt késként talán megállja a helyét, de komolyabb igénybevételre alkalmatlan. A teszt során gyorsan elhasználódott, így hosszú távú befektetésként nem ajánlott.
A Pénzcentrum saját videóblogjának, a CashTag-nek egy korábbi adásában mi is teszteltük hasonló eszközöket egy szakértő segítségével:
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hogyan muzsikál Magyarországon a visszaváltási rendszer?
Az új visszaváltási rendszer bevezetése Magyarországon 2024 egyik legjelentősebb fenntarthatósági lépése volt, amely gyakorlatilag minden vásárlót érint. Az üveg-, műanyag- és fémdobozos italtermékekre kiterjesztett 50 forintos visszaváltási díj célja, hogy ösztönözze a lakosságot az italos csomagolások visszavitelére és az újrahasznosítás előmozdítására. Az automatizált visszaváltás bevezetésétől kezdve azonban megoszlanak a vélemények: sokak számára gördülékenyen működik, míg mások szerint még bőven van hová fejlődni, sőt sokan vannak azok is, akik egyenesen gyűlölik a rendszert.
A Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös kutatása éppen ezekre a kérdésekre kereste a választ: hogyan látják a rendszer működését a hétköznapi emberek? Mik a legnagyobb kihívások, és mely területeken tapasztalható előrelépés? A kérdőíves kutatás célja, hogy őszinte képet kapjunk a magyar lakosság tapasztalatairól és véleményeiről – függetlenül attól, hogy valaki aktívan használja az új rendszert, esetleg másra bízza a visszaváltási teendőket, vagy éppen elutasítja azt. Éppen ezért fontos, hogy a válaszadó ne akarjon megfeleni senkinek, csak őszintén mondja el a véleményét. A kutatás eredményeiről a Pénzcentrum oldalain fogunk beszámolni. Előre is köszönjük, hogy válaszaival segíti kutatásunkat.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


