Gulyás Gergely csütörtökön megerősítette, hogy a kormány tudomásul vette a BKM Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogát.

250 ezer forintot is érhet ez a táblás csokoládé: a legtöbb magyar boltban megtalálható a márka
Talán senkinek sem kell bemutatni a legendás csokoládé márkát, a Lindt termékeit ugyanis a legtöbb hazai boltban is árulják. A svájci gyártó nemrég piacra dobta, limitált kiadásban a saját dubai csoki verzióját, amelyért a másodpiacon 250 ezer forintot is elkérnek - szúrta ki a Pénzcentrum az egyik legnagyobb hazai apróhirdetési oldalon.
Nemrég írtunk arról, hogy a svájci Lindt csokoládégyár új, közel-keleti ihletésű édességével hatalmas érdeklődést váltott ki Németországban. A limitált kiadású dubai csokoládé iránt olyan nagy volt a kereslet, hogy a vásárlók órákig álltak sorban az aacheni üzlet előtt, hogy megkóstolhassák a pisztáciakrémmel és ropogós kunafa-tésztával készült különlegességet.
Az AP hírügynökség beszámolója szerint a Lindt ezzel a lépéssel azt kívánja demonstrálni (szükségük is van rá, mivel igencsak megtépázza a nagymúltú svájci vállalat renoméját az a per, amit csoportosan indítottak a Lindt ellen nemrég az USA-ban), hogy a közel 180 éves svájci vállalat képes lépést tartani a modern trendekkel és innovatív termékekkel bővíteni kínálatát. A ChocoSuisse, a svájci csokoládéipar szövetsége reméli, hogy az új termék segíthet a csokoládé népszerűsítésében az Európán kívüli piacokon is.
Jó dolog, ha egyre több ember kezdi megszeretni a csokoládét és rendszeresen fogyaszt csokoládét - ez bővíti a piacot olyan helyeken, mint Ázsia és a Közel-Kelet
- vélekedett Roger Wehrli, a szövetség igazgatója.
250 ezer forint egyetlen tábla a Lindt dubai csokiból a másodpiacon
Mióta a TikTok felkapta az eredeti dubai csokkoládét, természetesen a hazai vásárlókat is igyekeznek kiszolgálni a kereskedők. A speciális boltokban 2-3 ezer forinttól kapható az eredeti dubai csoki, 10 grammos kiszerelésben; de a nagy édességgyártók, sőt még a diszkontok is elkezdtek saját verzióval kijönni az ünnepekre.
Míg a nagy boltláncok sajátmárkás dubaji csokoládéja őrületes mennyiségben készül, és lassan a teljes európai piacot ellepik (Magyarországon még nem, de például a környező országokban már árulja a Lidl), addig a Lindt egészen máshogy feküdt rá a trendre. A legendás svájci csokigyár ugyanis mindössze 1000 darabot készített a saját dubaji csokoládéjából, és azt exkluzív kiszerelésben, komolyabb csinnadrattával szórta ki a legnagyobb rajongóknak, köztük magyar vásárlóknak is.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nem sokkal azután, hogy Achenben elkapkodták a Lindt limitált dubaji csokiját, meg is jelentek a sorszámozott tételek a másodpiacon. Nemrég a Jófogás piacterén bukkantunk egy hirdetésre, amelyben 250 ezer forintért kínálja a portékát egy magyar felhasználó. Íme:

Mint azt a hirdető írja, a Lindt dubai csokit személyesen szerezte be az exkluzív árusításon Aachenben. Hozzáteszi, hogy az egész világon összesen mindössze 1000 darab létezik ebből a Lindt-verzióból.
A tábla exkluzív sorozatszáma: **494**, így az első 500 példány között van, amit valaha értékesítettek
- olvasható az eladó által mellékelt leírásban, amiből az is kiderül még, hogy a csomag nem csak magát a díszdobozos dubai csokoládét tartalmazza, hanem van hozzá egy névre szóló tanúsítvány is (igaz, ez István névre szól :D ), és még néhány Lindor Pisztácia golyót is ad ajándékba a vevőnek.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


