12 °C Budapest
A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. palackok visszaváltására szolgáló automatáinak sajtóbemutatója a vállalat budapesti bemutatótermében 2023. november 28-án. Az új visszaváltási rendszerrel a 40 százalék körüli szintrõl 90 százalék fölé emelkedhet az egyszer használatos italos palackok visszagyûjtési aránya.

Rendkívüli! Most közölte az új üvegvisszaváltási rendszerről a MOHU: erre készüljenek a vásárlók

2024. szeptember 11. 13:02

"A nemzetközi példákhoz hasonlóan, itthon is látható, hogy ​​egy ilyen léptékű rendszerben, amely a teljes lakosságot és az üzleti szereplőket is kiszolgálja, természetes, hogy a bevezetés egy tanulási folyamat minden szereplő számára" - mondta el a Pénzcentrum kérdése a MOHU. A teljesen új visszaváltási rendszerért felelős hulladékgazdálkodót a rendszert érő leggyakoribb kritikákról kérdeztük. A válaszokból kiderült többek között, hogy a MOHU-nak célja, hogy hogy minden, ezer főnél népesebb településen működjön RePont, de elmondátk azt is, hogy az indulás óta már megduplázták a logisztikai kapacitásaikat.

Továbbra sem lehet azt mondani, hogy az újonnan bevezetett visszaváltási rendszer a legzökkenőmentesebben működne Magyarországon. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint például az új visszaváltási rendszerrel a három fő probléma az informatikai rendszerek nem megfelelő működése; a logisztikai fennakadások kezelése, fuvarszervezési hiányosságok, felhalmozódó hulladék; illetve a hiányos eszközellátás, automata szervízelési gondok. Ezzel szemben a MOHU vezetője korábban arról beszélt, hogy "a fennakadások 90 százalékában kiderült, hogy normális üzemeltetéssel, ürítéssel, ajtóbezárással elkerülhető lett volna a probléma".

Az OKSZ főtitkára a felmerülő problémákkal kapcsolatban egyenesen úgy fogalmazott, hogy „az alapvető gond az lehet, hogy ezeket a kockázatokat az előkészítés során nem megfelelően mérhették fel, így az éles indulás után nem voltak tartalék terve, intézkedési csomagok. A visszaváltási volumen felfutásával párhuzamosan, egyre gyakrabban jelentkező problémák elhárítására a hulladékkezelésért felelős szervezet nem volt felkészülve”.

Mit mond a MOHU?

A kiskereskedők kifaggatása után megkerestük magát a MOHU-t is, olyan mindennapi problémákkal, amikkel a lakosság találkozik, akkor amikor visszaviszi a visszaváltható dobozokat, üvegeket. Leginkább arra voltunk kíváncsiak, mi a MOHU véleménye a falvakban sokszor nehézkes visszaváltásokról, de szóba kerültek a frekventált nyaralóhelyeken tapasztalt torlódások, ahogy a gépek sokszor macerás, sokak által lassúnak titulált használata.

Pénzcentrum: Mi a véleménye a MOHU-nak a kisebb falvakban való visszaváltási nehézségekről: sokan úgy vélik, eleve hátrányból indulnak az itteni lakosok, sokaknak nagy távot kell elmenni a boltig, ahol visszaváltó automata van, és arról is írnak, hogy hiába kellene minden egyes boltnak, ahol nincs automata is visszavenni a flakonokat, ez nem minden esetben történik meg. Milyen választ tud adni a Mohu az ezeken a helyeken élők számára, van-e valamilyen terv, például akár olyan járatok indítása, mint a klasszikus kukás autó, ami összeszedi a házaktól a visszaváltható palackokat? Ezt azért is kérdezem, mert egyes helyeken emberek már abból szereznek pénzt, hogy mivel sokat utaznak a városba, mások palackjait váltják vissza, nyilván leszedve az összegből a magukét.

MOHU: A nemzetközi példákhoz hasonlóan, itthon is látható, hogy ​​egy ilyen léptékű rendszerben, amely a teljes lakosságot és az üzleti szereplőket is kiszolgálja, természetes, hogy a bevezetés egy tanulási folyamat minden szereplő számára. Jelenleg már átlagosan napi 7 millió palackot, üveget és italos dobozt  váltanak vissza a fogyasztók, ez a  visszaváltási szám néhány hét alatt emelkedett erre a szintre.

A rendszer napról napra bővül, a MOHU RePont térképe pedig folyamatosan frissül az elérhető visszaváltási pontokkal, a fogyasztók itt tudják kiválasztani a lakóhelyükhöz legközelebbi helyszínt. A kisebb boltok REpont-csatlakozása önkéntes, ezt pedig elsősorban a fogyasztóktól érkező, a visszaváltási szolgáltatás iránti igénye ösztönözheti a leginkább. A visszaváltás továbbá az üzletek  forgalmára is jótékony hatással lehet, hiszen a vásárlók jellemzően a helyszínen vásárolják le a visszakapott 50 forint értékű vócsert, valamint a MOHU visszaváltott palackonként kezelési költséggel is ösztönzi a csatlakozást.

Pénzcentrum: Mi a véleménye a MOHU-nak a frekventált nyaralóhelyeken kialakult óriási zsákos visszaváltásokról: például táborok, kempingek, stb. okán? Egy átlagos visszaváltó itt beszorulhat olyan visszaváltok mögé, akik több száz, akár ezer palackkal is érkeznek - mi lehetne erre a megoldás? A vállalkozásoknak, például éttermeknek, kifőzdéknek hogy/hová kell jelenleg visszavinni az üvegeket? Ugyanúgy a kiskereskedőkhöz?

MOHU: Számos országban (pl. Romániában) kötelező volt a csatlakozás a forgalmazó kiskereskedelmi egységek számára, a hazai szabályozás ennél megengedőbb. Magyarországon csak a 400 négyzetméternél nagyobb boltoknak kötelező a REpont-rendszerhez csatlakozás.

A MOHU egyik célkitűzése, hogy minden, ezer főnél népesebb településen működjön RePont.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gyorsan növekvő hazai visszaváltási számok egyértelműen azt mutatják, hogy a vásárlók kiemelkedő ütemben kezdték használni az új rendszert, így a jövőben várható, hogy még több bolt csatlakozik majd egyre szélesebb körben lefedve a lakossági igényeket. A MOHU továbbra is várja további szolgáltatók jelentkezését, beleértve nem csak a boltokat, hanem más üzleti egységeket, vendéglátóhelyeket is. Például már van olyan REpont-partner, amely alapvetően autómosóként működik, de egy kis büfével is rendelkezik. A jelenlegi rendszerek finomhangolása és megszilárdítása mellett – bár ez nem szerepel a MOHU jogszabályi kötelezettségei között  – a HORECA szektorban a „pult mögött” maradó palackok házhoz menő begyűjtését és betétdíjuk megtérítését is bevezette a vállalat, ezzel is segítve, hogy minden italcsomagolás a megfelelő helyre kerüljön.

Pénzcentrum: Sokan nehezményezik, hogy lassú a visszaváltási procedúra, lassan veszik be a gépek az üvegeket, palackokat, sokat indokalatlanul dobnak vissza, stb. – elképzelhető, hogy a jövőben lesznek változások a gépek/a gépek minősége kapcsán?

MOHU: Ez hazánk legnagyobb szemléletváltási programja, ahol a célkitűzés az italcsomagolások 90 százalékának a visszaváltása – ez a gyakorlatban napi 8 millió palack visszaváltását feltételezi, melyet egyes napokon már el is ért a rendszer. Ehhez a DRS-rendszer a leghatékonyabb megoldás, ami több európai országban sikeresen működik. Automatizált rendszerről van szó, ezért az automatának fel kell ismernie a bedobott palackot, dobozt, üveget annak súlya, formája és vonalkódja alapján, ezért azt ép állapotban, egyesével kell bedobni - ez minden országban így működik. Az automata a palackokat, üvegeket és dobozokat azonnal roncsolja helytakarékosság és a többszöri visszaváltás elkerülése miatt.

Pénzcentrum: A kiskereskedők részéről visszajelzés, hogy lassú a szemét elszállítása tőlük, ezért torlódik, nehéz/nem tudják kezelni. Ezzel kapcsolatban milyen előrelépésre számíthatnak a vállalatok? Úgy tudom, jelenleg azok jártak jól, akik saját körben meg tudták oldani az elszállítás logisztikáját, de mi történik azokkal, akikét a MOHU intézi, mikorra várható, hogy rendbe áll a rendszer – mik okozzák a jelenlegi gondokat?

MOHU: A MOHU a rendszer indulása óta folyamatosan monitorozza az egyes szereplők visszajelzéseit, amelyek alapján már megduplázta a logisztikai kapacitást, vagyis növelte a szállítások gyakoriságát, hogy a visszagyűjtött italcsomagolások mielőbb elszállításra kerüljenek. A kiskereskedelmi egységekkel való folyamatos egyeztetések és együttműködés elősegíti, hogy a hulladékgyűjtés folyamatos és megbízható legyen.

(Címlapkép: MTI/Hegedüs Róbert)

Jelentem Mégsem
2 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Kopasz
3 hete
Már régen elavult rendszer lett telepítve az egész országban. ( Vannak teljesen új konstrukciók ) ( A szatyor tartalmát egy borítással kiürítem és a gép rendszerezi )
Miért kell mindig a sz...rt telepíteni?

Kopasz
1
0
Andrea
3 hete
Első hozzászólóként számomra fontos kérdéseket fűznék a cikkhez: Első körben a tájékoztatást kifogásolom, mert nem értem, hogy miért dobja vissza az automata egyik-másik palackomat olyan indokkal, hogy az üzlet nem forgalmaz ilyen terméket? Most akkor tartsam számon, hogy melyik ásványvizet melyik üzletben vásároltam mert csak oda vihetem majd vissza? Az automaták nem a MOHU-val, hanem az üzlettel állnak kapcsolatban? Nem mindegy, hogy hol vettem az árut?
Ha letöltöttem az appot, és a palackon rajta van a visszaváltható jel, amit vásárláskor kifizettem, DE az app azt mondja: NEM VISSZAVÁLTHATÓ... Vigyem, ne vigyem? Keressem fel a boltot? Zörögjek, csörögjek, kínlódjak? Költői kérdés...
1
0
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 3. csütörtök
Helga
40. hét
Október 3.
A mosoly világnapja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?