Numerous bottles of artisanal beer ready for labelling and distribution.

Óriási sörkatasztrófa csapott le a magyar vásárlókra 2023-ban: csak most látszik, mekkora a baj

2023. március 6. 05:37

Bődületes sördrágulás vonult végig Magyarországon az év első hónapjában, a tavalyi év utolsó hónapjához képest. Ezzel pedig odáig jutott a magyarok kedvenc alkoholos italának drágulása, hogy éves szinten, 2023 januárjában messze nálunk drágult leginkább a folyékony kenyér az egész EU-ban. Olyannyira, hogy közel dupla annyival, mint a második legnagyobb drágulást produkáló Litvánoknál. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a KSH éppen 2023 elején alakított át szinte teljesen a sörrel kapcsolatos adatgyűjtését, mivel a korábbit elavultnak mondták. A legújabb és legfrissebb adatok alapján mutatjuk, mi történt valójában a hazai sörök áraival 2022-ben, és mekkora egyszeri, de gigászi emelésre ébredtek a fogyasztók az újévben.

Bár a magyar lakosság nem tartozik a világ legnagyobb sörfogyasztói közé, itthon is a legkedveltebb alkoholos italnak számít a sör. Olyannyira, hogy a KSH legutóbbi nagy kutatása szerint a hetente legalább egyszer ivó magyarok közül 63 százalékuk sörrel oltotta a szomját. Ehhez képest Európa sörivó csúcsától tényleg messze vagyunk. A cseheknél ugyanis évente mintegy 129 liternyi sör fogyasztása jut egy főre, míg Magyarországon csupán 68 liter. Igaz, még a 68 literes egy főre eső fogyasztás is elég az európai top 10-be kerüléshez.

Még úgyis, hogy az utóbbi években rendesen rájárt a rúd a hazai sörfogyásra. A koronavírus-világjárvány indulása ugyanis rendesen bedöntötte a belföldön értékesített sör mennyiségét. Hiszen még 2019-ben, a járvány kitörése előtt az öt legnagyobb magyarországi sörgyár 6,216 millió hektoliter sört forgalmazott, addig 2020-ra ez a szám csúnyán visszaesett 5,662 millió hektoliterre. Igaz, azóta kezd visszakapaszkodni az értékesítés volumene: 2021-ben már 5,837 millió hektoliternél járt, 2022-ben viszont már megközelítette a járvány előtti szintet 6,006 millió hektoliterrel.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének a legfrissebb, 2022-es évről szóló éves jelentéséből ezen felül kiderül az is, hogy a hazai vásárlók leginkább a közép kategória söreiből választanak maguknak. Ezek 55 százalékos aránnyal uralják a teljes belföldi értékesítést. Igen ám, csakhogy 2023 első hónapjában olyan történt, ami a hazai sörpiacon nem igen volt megfigyelhető hosszú ideje. Egyik hónapról a másikra meglehetősen durva áremelést hajtottak végre a magyar boltok, ráadásul kivétel nélkül egyszerre. Ami a gyakorlatban odáig vezetett, hogy a legkelendőbb 280-300 forintos árú sörök egyszeriben 400 vagy annál is több forintba kerültek, és meg is ragadtak ezen a szinten.

Sördrágulás a magyar boltokban

Sokan ébredhettek arra 2023-ban, hogy egyik napról a másikra jócskán megdrágultak a boltokban a különböző, legnagyobb hazai gyártók által gyártott sörtermékek. Most viszont már adataink is vannak kibogozni a drágulást. Először is érdemes azzal kezdeni, hogy a KSH legfrissebb statisztikái szerint az árak egy hónap alatt, tehát 2022 decemberéről 2023 decemberére 2,3 százalékkal nőttek. Ehhez képest, mint ahogy lenni szokott voltak azért bőven olyan termékek, amiknek az ára ehhez képest sokkal jobban nőtt, akár még 10 százalék fölött is egyetlen hónap alatt.

A mindenki által könnyen hozzáférhető adatok szerint ilyen volt például a zöldpaprika, a Nemzeti Sport, a paradicsom, az uborka, de kakaópor és a gázolaj is. A sörök esetében viszont a korábban használt minőségi sörök és a világos sörök megnevezésű kategóriát január elsejétől felváltották a felsőerjesztésű sörök, illetve világos, lager típusú sörök kategóriája, amik ráadásul kiszerelésükben is megváltoztak. A nyers fogyasztói árak ilyen téren tehát teljesen összehasonlítatlanok lettek, hiszen szezont hasonlítanánk a fazonhoz.

Márpedig a boltokban egyértelmű volt a helyzet, sőt az internetet olyan kép is bejárta, melyen egy bolt egy nyomtatott papíron arról tájékoztatja vásárlóit, hogy a magyar sörgyárak 70-100 forinttal emelték a termékek árát 2023 januárjától, és az emiatt kialakult új árak miatt ne az eladókkal pörlekedjenek.

A szóban forgó képpel egyébként megkerestük a Magyar Sörgyártók Szövetségét is, akik arról tájékoztattak minket, hogy hozzájuk is eljutott a kép több forrástól, viszont azzal nem találkoztak, hogy máshol is láttak volna hasonlót. A sördrágulás ügyében ezután megkerestük a KSH-t is, hogy adják ki a sörrel kapcsolatos adataikat úgy, hogy azok drágulását értelmezni lehessen úgy is, hogy közben változtattak a sörmegfigyelési módszertanukon. Ezzel kapcsolatban azt írták a Pénzcentrumnak,

az elmúlt néhány évben a háztartások sörfogyasztási szokásai és ennek következtében az ahhoz alkalmazkodó sörpiaci kínálat is fokozatos, de az évek során összességében jelentős átalakuláson ment keresztül. Az átalakuló fogyasztói preferenciák és kínálat következtében a korábban alkalmazott sörökön belüli elkülönítést szolgáló fogalomhasználat elavulttá vált, például a korábban külön piaci szegmensként kezelhető minőségi és az úgynevezett „sima” világos sör közötti különbség megszűnt, a minőségi sör mint önálló kategória már nem értelmezhető.

Éppen ezért a megváltozott fogyasztói szokások a fogyasztóiár-indexben a sör termékcsoporton belül megfigyelt termékcsoportok körül jelentős mértékű változtatását is szükségessé tették. Ezeket a következőkben foglalták össze lapunknak:

  • a „Sör, világos, 0,4-0,5 literes” palackonkénti ára helyett a „Sör, világos, lager típusú, 0,33-0,5l” literenkénti árát figyeljük meg;
  • a „Sör, minőségi, 0,4-0,5 literes” palackonkénti ára helyett a „Sör, felsőerjesztésű (IPA, APA vagy ale) vagy búza, 0,33-0,5l” literenkénti árát figyeljük meg;
  • a „Sörkülönlegesség, ízesített (citrom, narancs stb.), 0,4-0,5 l-es dobozban, alkoholtartalom 1,5-4%” palackonkénti ára helyett  „Gyümölcsös vagy gyümölcsízesítésű alkoholmentes sör, 0,33-0,5l” literenkénti árát figyeljük meg;
  • a „Sör, világos, 0,4-0,5 literes, vendéglátóhelyen” helyett a „Sör, világos, lager típusú, vendéglátóhelyen, dobozban vagy üvegben 0,33-0,5l” árát figyeljük meg (változatlanul palackonkénti árat);
  • a „Sör, csapolt, világos, 0,4-0,5 literes” helyett a „Sör, világos, lager típusú, csapolva 0,4-0,5l” árát figyeljük meg (változatlanul korsónkénti ár);
  • a korábban megfigyelt „Sör, minőségi, 0,4-0,5 literes, vendéglátóhelyen” reprezentáns megfigyelése megszűnt;
  • ezekkel szemben megamaradt viszont a „Sör, alkoholmentes, 0,4-0,5 l-es, fémdobozban” és „Sör, világos, 0,4-0,5 l-es fémdobozban” termékcsoport változatlan megfigyelése.

A baj így csak az, hogy a legtöbb, korábban megfigyelt sörcsoport átlagárait a változtatások miatt nem lehet nyers formában összehasonlítani. Jó hír viszont, hogy a kizárólag árváltozást mérő árindex, ami kiszűri a módosításokból származó hatásokat, megvan, ezzel pedig már időben összehasonlíthatóvá tehetjük a sörök árainak átlagos alakulását Magyarországon.

Ennyit drágultak a sörök egy hónap alatt

A KSH, Pénzcentrumnak küldött adataiból végre jól látszik, tényleg bődületes dráguláson ment át szinte kivétel nélkül minden olyan sör, amit boltban lehet megvásárolni. Miközben ugyanis az látjuk, hogy a 2022-es évben egy nagyobb, 4-5 százalékos júliusi és októberi kilengés kivételével az egész évben szinte stagnált sörök fogyasztói ára Magyarországon. Ehhez képest 2023 januárjában mindegyik durván kilőtt.

Az árindex változások 8-13 százalékos növekedést mutatnak egyetlen hónap alatt. Ez alól csak a vendéglátóhelyeken árult dobozos vagy csapolt sörök képeznek kivételt, azok árindexe ugyanis csupán 2 százalékponttal emelkedett 2022 decembere és 2023 januárja között.

Az adatokból tehát látszik, hogy a boltokban kapható sörök ténylegesen egyik napról a másikra brutálisan megdrágultak.

Persze, hogyha éves összehasonlításban is megnézzük az árakat, akkor azért a 2022-es folyamatos áremelkedések megtették a hatásuk. 2023 januárjában ugyanis a legtöbb árindex legalább 30, de két esetben már majdnem 40 százalékot ért el. Azaz összességében, éves távlatban 30-40 százalékkal drágultak meg a boltban kapható sörök. Ez pedig látszik is, hiszen ahogy korábban jeleztük, volt két sör-termékkategória, amik nem mentek keresztül megfigyelési változásokon, így azoknak az átlagárváltozásait is be tudjuk mutatni:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Ahogy látjuk a két szóban forgó sörtermék átlagárának életútját 2022 januárjától 2023 januárjáig, folyamatos drágulásról számolhatunk be. Viszont itt is meghökkentő az, hogy míg 2022 január és december között az átlagárak 50, illetve 47 forinttal nőttek összesen, addig ehhez januárban hozzávágtak még 39, illetve 28 forintot. Nagyságrendileg tehát azt lehet mondani a sörök esetében, hogy

ami 2022-ben drágulás címszó alatt végbement körülbelül 10 hónap alatt, annyit még 2023 januárjában egy hónap alatt rádobtak a 2022-es decemberi átlagárhoz.

Ezáltal a havi drágulás 2022 december és 2023 januárja között akkora volt a sörök esetében, mint amekkora drágulás majdnem az egész 2022-es évben összesen bekövetkezett. Ne feledjük, ez az év, amikor évtizedek óta nem látott drágulás söpört végig Magyarországon. Mindez azt is jelenti, hogy egyéves távlatban 32 és 35 százalékkal került több a két sör átlagosan. Ennek a két sörterméknek az árindexváltozása gyakorlatilag megegyezik a többi, boltban kaphatóéval (ld. 1. táblázat), ezért az átlagár változások azok esetében is ehhez hasonlóak lehetnek.

Ezeket a számokat pedig az élet is igazolja, míg az elmúlt év közepén bőven 300 forint alatt lehetett kapni a legnagyobb hazai márkák sima, világos söreit, addig azok ma már 360-370 forintba kerülnek. Viszont a némileg jobb minőségűek, de még mindig a klasszikus „minőségi”, lager vagy felsőerjesztésű ipák, apák (nagygyárak által forgalmazottak) típusú sörök már 400-440 forint körül mozognak.

Ezt a sördrágulást még Európából is látni lehet

Látva a számokat, kíváncsiak voltunk, hogy a sör tekintetében is – mint oly sok más élelmiszer vagy ital esetében igen – Magyarországon volt-e a legnagyobb éves drágulás megfigyelhető. A számok magukért beszélnek:

A statisztikákból jól látszik, hogy mind a sörök esetében úgy általában, és ezen belül a lager típusú söröknél még inkább, messze Magyarországon emelkedtek a legjobban az árak az egész Európai Unióban. Olyannyira (!), hogy a második helyezett Litvániánál gyakorlatilag kétszer (!) magasabb az áremelkedés mértéke Magyarországon.

De az EU-átlag 11-12 százalékos, ami azt jelenti, hogy a sörök Magyarországon gyakorlatilag több mint háromszor (!) akkora mértékben drágultak, mint az EU-ban átlagosan.

Ezt az adatot még brutálisabbá teszi, hogy 2022 januárjában „mindössze” 4,4, illetve 4,7 százalékkal kerültek többe a sörök Magyarországon 2021 januárjához képest. Igaz, ekkor is az EU-s átlag felett voltunk, ami akkor 3,1 és 3,2 százalékos volt. Akkor a helyezésünk egyébként a hetedik legrosszabbnak számított.

Ha maradunk a 2023. januári adatnál, érdemes megjegyezni, hogy a KSH tájékoztatása szerint a szeszes italok 2022 januárjához képest átlagosan 25,2 százalékkal drágultak. Ehhez képest a boltokban kapható sörök több mint 30-40 százalékos drágulása még ezt is túlszárnyalja.

Beszélgessünk a drágulásról

Az hogy egy termék vagy termékcsoport bizonyos országokban miért drágul sokkal inkább, mint másokban, nagyon nehéz pontos képet kapni. De azért sok összetevőről lehet tudni. Egészen friss adat, amiről korábban a Pénzcentrumon is beszámoltunk, hogy a sör kategóriában 47,664 milliárd forint bevallott nettó jövedéki adót mutatott ki a NAV 2021 decembere és 2022 novembere között, ami az egy évvel korábbi bázisidőszakinál (44,204 milliárd) 7,8 százalékkal magasabb érték.

Az adóemelések negatív hatását tehát szinte biztosan a vásárlóknak kell megfizetniük. Emellett említhetjük az EU-ban rekorder 27 százalékos ÁFA-t, ami minden termék esetében jelentős tényező. Emellett beszélhetünk a kiskereskedelmet érintő extraprofitadóról, és arról is, hogy az árstopos termékek által gerjesztett, más termékekre átrakodó drágulás is érintheti a kiskereskedelemben kapható sörök végső fogyasztói árát. A sörgyártók oldaláról viszont az alapanyag-drágulást, az energiaárak drasztikus emelkedést, a logisztikai költségek növekedését, de a szintén elszálló göngyöleg árakat is említhetjük.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 13. vasárnap
Kálmán, Ede
41. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?