12 °C Budapest
Attractive Caucasian young woman is shopping in a supermarket for cheese. She is holding an item in her hand and is inspecting it.You might also like:

Vásárlók tömegeit készíti ki az őrült sajtdrágulás: így jutnak az élelmesek most olcsóbb trappistához

2023. február 7. 19:03

Fájdalmas teherré vált az élelmiszervásárlás a magyarok számára, mely nem csak a pénztárcát terheli meg, hanem lelkileg is nagy kihívást jelent. Bár már a járvány alatt is nagyobb léptékben emelkedtek egyes élelmiszerek árai, a meredek felfutás tavaly nyáron kezdődött, és azóta tart. Olyan alapvető élelmiszerekért, mint a vaj, a kenyér, a sajt, a friss tej, a tejföl vagy a tojás 85-110 százalékkal is többet kell fizetni a kasszáknál. A  magas árak miatt sok vásárló már kénytelen csökkenteni a fogyasztását, átalakítani az étrendjét, vagy egyes termékekről teljesen lemondani - nem mindenki éli meg azonban ugyanúgy a drágulást. Míg egyesek a kenyér drágulásán nem tudnak túllépni, másoknak a kávé vagy a joghurt áremelkedése fáj a leginkább. A Pénzcentrum olvasónak szavazatai alapján most kiderült, hogy a többség számára a sajtdrágulás az igazi terror a boltokban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) utolsó adatközlése szerint decemberben 44,8 százalékos volt az élelmiszerinfláció, ezen belül leginkább a sajt (83,2%), a tojás (82,7%), a kenyér (81,1%), a vaj és vajkrém (79,4%), a tejtermékek (79,2%), az édesipari lisztesáru (71,0%), a száraztészta (70,8%), a margarin (58,0%), a péksütemények (57,2%), a tej (52,1%) és a baromfihús (51,5%) drágult a leginkább. Ha viszont külön vizsgáljuk - szintén a KSH átlagárai alapján - a trappista tömbsajt drágulását, 108 százalékos áremelkedést látunk. A félbarna kenyér 105, a fehér kenyér 100 százalékkal lett drágább, a zsemle 91 százalékkal kerül többe. A tejföl átlagosan 88-89 százalékkal drágább, a friss tej ára 81-87, a tojásé 84, a háztartási kekszé 76 százalékkal nőtt. Jelentősen többe kerül a rizs (74%), a banán, vagy a kávé (60-60%), a húsok, felvágottak mind legalább másfélszeres drágulást mutatnak. A januári átlagárak és a drágulás mértéke várhatóan pénteken derülnek ki.

A Pénzcentrum olvasónak szavazatai alapján a magyar vásárlóknak az összes termék áremelkedése közül a sajtdrágulás fáj a leginkább. Tény, hogy a trappista sajt több mint duplájába kerül, mint egy éve, hogy az egyik legalapvetőbb élelmiszer, ami eddig olcsónak számított, viszont ez sok más termékre ugyanúgy igaz. Mégis kimagasló az eredményt: a sajt drágulását fájlalják leginkább a magyar vásárlók:

A válaszadók 27,2 százaléka a sajtra tette a voksát, második lett csak a kenyér, 16,3 százalékkal - pedig az közel olyan mértékben drágult, mint a trappista sajt. Ráadásul a különbség is óriási, csaknem 11 százalékpont a sajt javára! A pékáruknál maradva: a kenyérhez képest a zsemleárakat nem érzik olyan húsba vágónak a szavazók, mindössze 1 százalék tette a zsemlére a voksát.

A csirkehús drágulása is több szavazónak (8%) fájdalmasabb, mint a sertéshúsé (6,8%) és a felvágottakon még kevesebben akadtak fenn annyira (2,5%). Érdekes, hogy a kávé drágulása többeknek (7,2%) fájdalmasabb, mint a tejtermékeké (a sajtot kivéve persze), mint a friss tej (7%), a tejföl (6,8%), a vaj, margarin (5%), vagy a joghurt (0,7%). Úgy tűnik, a tojás, burgonya, száraztészta drágulás sem olyan fájdalmas a szavazók számára, még 5 százalék sem tette rájuk a voksát. A sertészsír, banán, gyümölcslé, üdítő pedig még a 2 százalékot sem érte el. A lista végén kullog a keksz, amire a szavazatok 0,3 százaléka érkezett.

Nem az infláció az igazi horror?

A szavazás eredményei azért érdekesek, mert nem állnak összhangban azzal, mely termék mennyivel lett drágább. Szándékosan olyan alapvető élelmiszerekre kérdeztünk rá, amelyeket a legtöbben rendszeresen vásárolnak, és fájdalmas lehet, ha kevesebbet kell venniük belőle, vagy teljesen le kell mondaniuk róla az drasztikus áremelkedés miatt. Mégis nagy különbségek alakultak ki a szavazatokban.

Hiába drágult a háztartási keksz átlagosan 76 százalékkal, más kekszfajták pedig még nagyobb mértékben, hiába tűnt el a boltok polcairól számos keksz - mint például a Pilóta keksz - az energiaválság, alapanyag áremelkedés és más tényezők hatására. A vásárlóknak ha választani kell, a kekszdrágulás másod-, vagy sokadlagos. Mondhatni ilyen az inflációs terror idejében inkább élvezeti cikk, mint alapélelmiszer.

Ugyanakkor a kávédrágulás a tejnél, tejfölnél, tojásnál, és a legtöbb vizsgált terméknél jobban megviseli a Pénzcentrum olvasóit. Pedig a kávé sem olyan alapvető, mint a kenyér, vagy a tojás. Az "Őrölt kávé 200–250 g, csomag" elnevezésű tétel drágulása a KSH szerint "mindössze" 59,5% volt, miközben a tejé 86,9, a tejfölé 89,5, de a tojásé is 82,7 százalék. A banándrágulás hasonló mértékű volt (60,4%), mint a kávé, mégsem visel meg annyi válaszadót, mint a kávé.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Valószínű, hogy a rangsor kialakulásában nem maga az infláció, tehát az áremelkedés mértéke a döntő tényező, hiszen tulajdonképpen ilyen mértékű drágulás mellett az ember könnyen el is veszti az arányérzékét. Arra viszont emlékszik, mennyiért vette egy éve vagy még karácsony előtt a különféle termékeket, és hogy megint 100-200 vagy akár 500 forinttal is többe kerül ugyanaz az árucikk. Ez a különbség lehet olyan fájdalmas a sajtnál és a kávénál:

a trappista kilójának decemberi átlagára 4 590 forint volt, míg 2021 végén 2 210 forint. Az őrölt kávé csomagja átlagosan 1 190 az utolsó ismert átlagár szerint, míg 2021 decemberében 746 forint volt.

Sokat nyom a latban tehát abban, hogy alapvetően milyen áron voltak korábban az élelmiszerek és forintban mennyit jelent az a másfél-kétszeres drágulás, amin keresztülmentek. A zsemle, a tojás drágulása forintban nem jelent akkora különbséget, hiába drasztikus az áremelkedés százalékban mérve. A kenyér azonban már más tészta: a legalapvetőbb élelmiszer, amelynek a drágulása rengeteg vásárlónak kihívás anyagilag és lelkileg egyaránt.

A többi termékhez képest pedig a száraztészta, a keksz vagy a joghurt drágulása pedig mellékesnek tűnhet, viszont mégis volt, akit ezeknek a termékeknek az áremelkedése visel meg. Ami azt is mutatja, hogy egyénileg nagyon eltérő lehet, hogyan hat az emberre az infláció - amiben ilyen árak mellett különösen meghatározó, mit tett eddig a kosarába, és miről kell lemondania.

Lehet még olcsó sajtot kapni?

Sok vásárló talán már fel is adta a reményt, hogy újra elérhető áron lehet a sajt. Általában az infláció tetőzését az elemzők márciusra teszik - míg korábban áprilist jósoltak -, a sajtárak emelkedése ettől viszont nem feltétlenül áll meg. Ami megállíthatja az őrült sajtdrágulást, az az, ha elérjük a lélektani határt: amikor a vásárlók nem lesznek hajlandók már annyit kifizetni a sajtért, amennyiért a boltok kínálják. Egyre gyakrabban találkozni a jelenséggel a sajthűtők előtt, hogy a vásárlók csak végignézik a kínálatot, majd továbbsétálnak anélkül, hogy bármit tennének a kosárba. A G7 cikke szerint már meg is történt a fordulat, azt írták ugyanis: a trappista sajt árának ámokfutása is elérte a határát, mi januárban már 3,4 százalékos átlagos árcsökkentést figyeltünk meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm