A Nemzetgazdasági Minisztérium álláspontja változatlan.
2023 első hónapjaiban az élelmiszerek árának emelkedésére lehet számítani, ennekk oka, hogy nagyon sok termék esetében a megdrágult energiaköltségek most épülnek be a termelési költségek közé - írja az Agrárszektor.
A következő évben sem várható az élelmiszerek árának csökkenése, mi több, a hazai és nemzetközi folyamatokból arra lehet következtetni, hogy 2023-ban tovább fognak drágulni az élelmiszerek a magyar boltokban.
Raskó György agrárközgazdász szerint a nemzetközi környezet is azt mutatja, hogy növekedni fognak az árak, ugyanis komoly áremelkedések történtek a német sertéspiacon. Ez pedig azért fontos hír, mivel a magyar felvásárlók is ezt figyelik, és ezeket az árfolyamokat fizetik a termelőknek.
Arra a kérdésre, hogy várható-e új termékek felvétele az ársapkával érintett élelmiszerek közé, az agrárközgazdász egy határozott nemmel reagált. Raskó György szerint már a burgonyának és a tojásnak se kellett volna bekerülnie az intézkedés hatálya alá.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.