21 °C Budapest
shopping cart in supermarket

Júliustól már nem lehet így fizetni a magyar boltokban: sokaknak fog fájni a kivezetés

2022. június 23. 13:03

Fogy az idő, már csak bő egy hétig lehet SZÉP-kártyával vásárolni a magyar boltokban, legalábbis a vonatkozó rendeletet mindeddig nem hosszabbította meg a kormány, így az július elsejével lejár. A február elsején bevezetett intézkedés hatására megugrott a költések összege, de a vendéglátósoknak nem tetszett a bejelentés.

Ketyeg az óra, még egy hétig lehet a boltokban SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni. Az intézkedést még tavaly karácsonykor jelentette be Orbán Viktor: eredetileg úgy volt, hogy a rendelet február elsejétől május végéig marad érvényben, aztán ezt a kormány meghosszabbította júliusig.

Most viszont úgy tűnik, hogy a kabinet elengedte az ötletet: bár az élelmiszerek hatósági árazását újból meghosszabbították - ezúttal októberig -, a rendelet nem tér ki arra, hogy a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlás is eddig lesz érvényben. Legutóbb ugyanis az árstopra vonatkozó kormányrendeletben egyszerűen átírták az érvényességi dátumot júliusról októberre.

Úgyhogy, hacsak az elkövetkezendő egy hétben nem jön valamilyen bejelentés a kabinet részéről, július elsejétől vélhetően megszűnik a könnyítés.

A vendéglátósoknak megkönnyebbülés?

Az intézkedést korábban élesen bírálták a turizmus és a vendéglátás hazai szereplői. Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke példál arról beszélt, hogy a szakmát teljesen váratlanul érte a bejelentés. A szakember szerint a járvány utáni kilábalás közepén az intézkedés nehezítette az ágazat helyzetét.

Az biztos, hogy a költések felpörögtek, hiszen a szép-kártyákat mostmár gyakorlatilag a legtöbb nagy hazai boltláncál elfogadják. Az áprilisi adatok szerint eléggé megugrott a SZÉP-kártya költések értéke, az idén rekordot várnak a kártyakibocsátók, amihez szerintük a bolti elfogadás is nagyban hozzájárul.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A K&H Bank arról tájékoztatott, hogy az eddigi tapasztalataik alapján a kormány által bevezetett módosítás egyre népszerűbb: áprilisban 63 százalékkal, a teljes február-áprilisi időszakban pedig 77 százalékkal költöttek többet K&H SZÉP kártyával, mint az előző év azonos időszakában. Február elseje óta van lehetőség arra, hogy a kártyabirtokosok élelmiszervásárlásra is felhasználják juttatásaikat.

Az MKB Bank is növekedésről számolt be. Adataik szerint az idén januári költésekhez képest februárban közel 30 százalékkal, márciusban és áprilisban több mint 60-60 százalékkal nőtt a költések összege. Jelezték: a növekedésnek csak egy része keletkezett az élelmiszervásárlásból, mert a SZÉP-kártyás költések rendszerint januárban a legalacsonyabbak. A tavaly január-áprilisihoz képest az idei január-áprilisi költések 60 százalékkal nőttek. Szintén kiemelték, hogy ebben jelentős volt az élelmiszer vásárlás engedélyezésének hatása.

Az OTP Bank közölte, hogy az idén áprilisban (31,7 milliárd forint) közel azonos a feltöltések összege a tavalyival. Azonban a költések összege egy hónap alatt 20,2 milliárd forintról 35 milliárd forintra növekedett a 2021-es áprilisi költéshez képest. Az idei negyedik havi költések 26 százalékát fordították a kártyabirtokosok élelmiszerre. Az új elfogadóhelyek száma tavaly áprilishoz képest 7 százalékkal nőtt idén áprilisban. Az élelmiszer elfogadás miatt az új elfogadóhelyek száma nem növekedett drasztikusan - írták.

A bank 2022 első négyhavi adatai szerint az összes feltöltés 119,7 milliárd forintra nőtt a 2021 azonos időszaki 104,2 milliárd forintról. A költések értéke ennél jelentősebben bővült idén, a tavalyi 58,9 milliárd forintról közel 106 milliárd forintra idén január-áprilisban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm