11 °C Budapest
Rengeteg régi berendezést dobtak ki tavaly a magyarok: oda lett a hűtőknek, mosógépeknek

Rengeteg régi berendezést dobtak ki tavaly a magyarok: oda lett a hűtőknek, mosógépeknek

2021. április 21. 15:03

Nagy számban adtak túl a régi háztartási nagygépeken és hűtőszekrényeken a magyarok a járvány alatt – derült ki friss adatokból. 2020-ban több mint harmadával több e-hulladék került a feldolgozóhoz, mint előző évben, a leadott össztömeg közel kétharmada pedig hasznos anyagként vissza is került a gazdaságba. A műszaki áruházlánc, látva vevői növekvő igényét, maga is fejleszti folyamatait: hulladékgazdálkodása idéntől még hatékonyabbá válik.

Nagy számban adtak túl a régi háztartási nagygépeken és hűtőszekrényeken a magyarok a járvány alatt – derül ki a MediaMarkt műszaki áruházlánc és az Inter-Metal Recycling Kft. adataiból, amelyről a két társaság a közelgő Föld Napja alkalmából számolt be. 2020-ban több mint harmadával több e-hulladék került a feldolgozóhoz, mint előző évben, a leadott össztömeg közel kétharmada pedig hasznos anyagként vissza is került a gazdaságba. A műszaki áruházlánc, látva vevői növekvő igényét, maga is fejleszti folyamatait: hulladékgazdálkodása idéntől még hatékonyabbá válik.

Összesen 1648 tonna elektromos, vagy elektronikus hulladék került tavaly a feldolgozóhoz, csak a MediaMarkt vásárlóitól. Ez a mennyiség 36%-kal több, mint a 2019-ben leadott 1216 tonna. A készülékek közel 80%-a háztartási nagygép és hűtőgép, de háztartási kisgépek és képmegjelenítő berendezések (monitorok, televíziók) is szép számmal kerültek a feldolgozó telepre.

A műszaki áruházlánc beszámolója szerint a fagyasztószekrények és fagyasztóládák többszörösét adták el előző év azonos időszakához képest, és hasonlóan teljesítettek a nagyobb fagyasztókapacitással bíró kombinált hűtőszekrények is. A műszaki cikkek iránti érdeklődést továbbá az otthoni munkára és a digitális oktatásra való átállás is fokozta, mely sok esetben a régi készülékek leadását is magával vonta.

A leadott elektronikai hulladék jelentős része újrafeldolgozásra kerül. Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletágának vezetője elmondta, hogy a MediaMarkt által hozzájuk eljuttatott berendezésekből 61%-ban sikerült olyan anyagokat kinyerni (vas, réz és alumínium hulladékot), melyek kohászati feldolgozás után nyersanyagként hasznosulnak a termelésben. A feldolgozók emellett a veszélyes összetevőket is eltávolítják ezekből a berendezésekből, így a vásárlók a környezet védelmének szempontjából a legjobb helyre juttatták el megunt vagy elhasznált műszaki eszközeiket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

„Jó látni, hogy a vásárlóink nagy része, amikor műszaki berendezésekbe ruház be, arról is gondoskodik, hogy a régi készülékek is a megfelelő helyre kerüljenek és a megfelelő módon hasznosuljanak – ezzel csökkentve a környezetterhelést.” – osztotta meg gondolatait Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója. „A felelős vásárlói szemléletre szeretnénk felelős kereskedői szemlélettel válaszolni, így idéntől tovább fejlesztjük hulladékgazdálkodási folyamatainkat, melyek a beszerzés, vásárlás, vagy szállítás során keletkező valamennyi hulladéktípusra is kiterjednek.” – tette hozzá Szilágyi.

Az említett fejlesztés legelső lépéseként, a műszaki áruházlánc országosan központosítja a hulladékgazdálkodási folyamatát, mely kiterjed mind a csomagolási, elektronikai, illetve veszélyes hulladékok kezelésére. Az áruházak egységesen meghatározott munkamódszerekkel fogják szelektíven gyűjteni és kezelni a hulladékot, tőlük pedig központilag tervezett logisztikával gyűjtik ezeket össze. Ez által a hulladék sokkal gyorsabban jut el azokhoz a feldolgozó partnerekhez, akiknél környezetbarát módszerrel zajlik majd a végfelhasználásuk. Mindez által a logisztikával járó környezet-terhelés is csökken, így nem csak a visszagyűjtés, hanem a szállítás folyamata is hatékonyabb lesz - zárul a közlemény.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem