7 °C Budapest

20 tipp, hogy ne legyen totális anyagi csőd a hónap végi nagybevásárlás

2018. augusztus 30. 14:13

Az utóbbi hónapokban rengeteg élelmiszer ára drágult a magyar boltokban. Ez pedig azt eredményezi, hogy a már megszokott bevásárló listán szereplő termékek beszerzése is több ezer forinttal többe kerülhet, mint arra előzetesen számítottunk volna. Éppen ezért különösen fontos, hogy mindent elkövessünk annak érdekében, hogy a költségeink a megszokott szinten tartsuk, úgyhogy most mutatunk 20 tippet, amivel ezt pofonegyszerűen abszolválhatjuk. 

Az utóbbi hónapokban megannyi termék lett drágább a magyar boltokban, aminek következtében a bevásárlások végösszege akár több ezer forinttal is magasabbra rúghatott annál, mint amit korábban az ember megszokott. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a vásárlók a lehető legtöbb praktikával felvértezve vágjanak neki a nagybevásárlásnak, hiszen egy-két hasznos tanáccsal a zsebben a költségeket simán szinten lehet tartani.

Felturbózott köretek

A megszokott krumpli, tészta, rizs háromszög mellett érdemes új, egészséges köreteket is beilleszteni az étrendbe. Ilyen lehet például a régen nagy népszerűségnek örvendő lencse vagy manapság egyre divatosabb csicseriborsó. Ezek előnye például, hogy rendkívül jó fehérje és rost források, miközben az áruk rendkívül alacsony. Ráadásul renget húsételhez jól illeszkedne, de akár a leveseket is jól fel tudják dobni.

Nagy kiszerelésben, otthonra

Rizsre, tésztára (az előző pontot megfogadva is) minden háztartásnak szüksége van, ezek ugyanis azok a tradicionális köretek, amiket gyorsan el lehet készíteni, és szinte minden ételhez passzolnak. A boltokban azon érdemes résen lenni, és figyelni az egységárakat. Ha így teszünk, legtöbbször azt tapasztalhatjuk, hogy a nagy kiszerelés mindig jobban megéri, mint a kicsi. Úgyhogy érdemes ezeket választani, így hiába fizetünk akkor éppen a bevásárlásnál többet érte, az otthoni élelmiszer kamrát feltöltve hosszú időre biztosíthatjuk a készleteket. Így ha otthon bármikor megéhezünk nem kell egyből az ételrendelés felé fordulnunk, hanem nagy eséllyel otthon is találhatunk olyan alapanyagokat, amikből rövid időn belül tápláló menüt készíthetünk, akkor már "teljesen ingyen".

Előre elkészített gyümölcsök és zöldségek

Bár a kényelem oltárán könnyen hajlamosak vagyunk pénzt áldozni, akkor ha éppen az a célunk, hogy meghúzzuk a nadrágszíjat, nem érdemes ezzel próbálkozni. Az előre elkészített ételek ilyenkor ugyanis luxusterméknek számítanak. Az apróra vágott, előre csomagolt zöldségek 200-300 grammos kiszereléseinek áráért ugyanis akár több kiló zöldséget is vásárolhatunk, ami - igaz egy kis befektet tett munkával - sokkal több étkezésre elég. 

Húsmentes hétfő

A húsok drága ételnek számítanak. Éppen ezért érdemes elgondolkozni azon, hogy a hét egyes napjain tartózkodnunk a fogyasztásuktól. Ilyenkor sem kell azonban éhen halni, zöldségekből, magvakból ugyanis rendkívül laktató egy tál menüket lehet készíteni, aminek ráadásul még a szervezetünk is örülni fog.

Sajátmárkás világ

Mára teljesen elkopott az az egykoron sokat hangoztatott mondás, hogy az áruházak sajátmárkás termékei alacsony minőségűek. Ez lehet hajdanánk még igaz volt, de mára szinte egyértelműen tarthatatlan állítás. Ha például csak a filteres teákat nézzük, akkor egy olcsóbb 25 tasakos saját márkás tea ára 200-300 forint között mozog, míg egy márkásabb darabért akár 600-900 forintot is elkérnek. De vajon megéri az akár háromszoros kiadás, szinte "ugyanazért" a teaőrleményért? Nem biztos.

Kerüljük a kisboltokat

Sokan gondolhatják, hogy ha a heti nagybevásárlásaikat diszkont üzletekben intézik, akkor a megtakarítás már ki is van pipálva. Igen ám, de ha napközben a munkában vagy otthon naponta akár többször is leugrunk a közeli kisboltba egy csokiért, üdítőért vagy valamilyen hozzávalóért, amit elfelejtettünk a bevásárláskor beszerezni, akkor gyakorlatilag fújhatjuk a diszkontotokkal szerzett anyagi előnyt.

Tényleg megéri ez az akció?

A boltok mára már szinte mániákusan használják a sárga matricákat, aminek következtében simán belefuthatunk olyan ajánlatokba, ami elsőre bár jól hangzanak, kis utána számolás után azonban már egyáltalán nem biztos, hogy megérik. Az egyet fizet kettő áráért, például kihagyhatatlannak tűnik, de érdemes ilyenkor megnézni, hogy ugyanabban a termékkörben vajon más darabok mennyibe kerülnek, és csak ezután eldönteni, hogy vajon tényleg ezt az akciót akarjuk-e magunknak.

Főzés, főzés, főzés

Ember legyen a talpán, aki a napi 8 óra munkája után még neki áll otthon főzőcskézni. Annak, aki azonban spórolni akar, ez elengedhetetlen. Nagy tételben főzni ráadásul mindig jobban megéri, és az ezután kipórciózott ételeket akár a mélyhűtőben is lehet pihentetni, amik kifejezetten jól jönnek akkor, amikor "semmi sincs otthon".

Bevásárló lista

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy ne induljunk úgy vásárolni, hogy egyáltalán nem döntöttük el, mit is akarunk vásárolni. Ez ugyanis óhatatlanul ahhoz vezet, hogy mindenféle terméket bedobálunk a kosarunkba, ami éppen megtetszik, és a kasszánál meg csak kerekedik az ember szeme. Legyen tehát listánk, amin csak olyan áruk szerepelnek, amire okvetlenül szükségünk van, akkora mennyiségben, amit jól tudunk akár otthon is tárolni az ínségesebb időkre. 

A fizetési nap sem vagyunk milliomosak

Ha megjön a fizetésünk, ne rohanjunk egyből bevásárolni, és elkölteni azt. Legyünk megfontoltak, vonjuk le minden a hónapban esedékes költséget a bevételünkből, és csak ezt követően kezdjünk el matekozni azzal, hogy mennyi futja majd ételre, és hogy ebből mire mennyi költsünk. 

Ne vásárolj éhesen

Az éhes ember mindent megkíván, ami az útjába kerül. Éppen ezért soha nem érdemes éhesen vásárolni menni. Mindig csak jóllakottunk shoppingoljunk, így megelőzhetjük olyan termékeket megvételét, amit aztán meg sem eszünk.  

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ne dobj ki kaját

A legtöbben zöldségeket és gyümölcsöket hajítanak ki legkönnyebben a kukába, ezeknek ugyanis hamar megfakulhat a színük vagy megpuhulhatnak, így már nyersen nem annyira kívánatosak. A romlás előtt azonban még bőven fellehet használni őket, mondjuk salátákba vagy különböző turmixokba.

Vásárolj számológéppel

Ma már mindenkinek ott lapul az okostelefon a zsebében, így egy számológép elérése csak néhány másodpercet vesz igénybe. Ne szégyelljük ezt használni, így ha már elértük az előirányzott költési maximumot, akkor egyszerűen csak sétáljunk a kasszához, és ne hagyjuk elcsábítani magunkat. 

Otthonról, elvitelre

A munkába vagy iskolába menet megvásárolt szendvicsek és kávék a lehető legnagyobb pénzkidobások, amit csak véghez vihet az ember. Persze a kulcs itt is az időmegtakarítás, ami szorult anyagi helyzetben egyszerűen nem lehet kifogás. Heti szinten akár több ezer forintot is spórolhatunk az otthon elkészített útravalókon, amiket ráadásul saját kezűleg készítünk, saját kezűleg válogatott alapanyagokból. Úgyhogy semmi meglepetés nem érhet minket.

A maradék újrahasznosítása

Ha például sült csirkét készítesz ebédre, akkor a csirke fel nem használt darabjaiból másnap nagyon ízletes levest készíthetsz, ahelyett hogy kidobnád. Mindig jól gondold meg tehát, hogy mi az a maradék, ami már nem hasznosítható, és mik azok, amikből akár új ételvariációkat is készíthetsz. 

Jól nézz körül a boltokban

A szuper és hipermarketekben a különböző márkák polcpénzeket fizetnek, hogy az ő termékeik kerüljenek a vásárlók szemmagasságába. Jól nézz tehát mindig körül, hogy éppen mit kapsz le a polcról, hiszen lehet, hogy egy kicsit lentebb vagy fentebb sokkal olcsóbban jutsz hozzá hasonló minőségű áruhoz. 

Nap végi akciók

Záráshoz közeledve rengeteg bolt csökkenti a friss pék, hús, saláta árait, hiszen azok másnapra már nem lesznek frissek. Érdemes lehet ilyen korra időzíteni egy kisebb bevásárlást, ugyanis rengeteg spórolva juthatunk nagyon finom ételekhez. 

Egy soha nem elég

Ha ez embernek van ideje szombat vagy vasárnap reggel, akkor érdemes lehet több boltba is bemenni, és mindenhol lecsapni a legjobb akciókra. Sokszor a nagy áruházak egymáshoz közel helyezkednek el, úgyhogy kevés energia-befektetéssel, sok-sok ezer forintot is lehet spórolni azzal, hogy korzózunk a boltok között.

Fagyaszott halak

Bár a magyarok nem számítanak nagy halfogyasztóknak. Az áruházak igen nagy szortimenttel rendelkeznek hal téren is. E termékek nagy része ráadásul fagyasztott, ami azt jelenti, hogy a friss halat sokszor azon nyomban, a legújabb technológiák felhasználásával fagyasztják, így az szinte semmi nem veszít frissességéből az benne levő tápanyagok szempontjából. Sőt sokszor a fagyasztott áruk sokkal olcsóbbak is, mint a frissek. Érdemes lehet tehát ezeket az ételeket is beilleszteni a diétánkba, hosszú távon nem járhatunk rosszul vele.

+1 Pénzcentrum Akció

A Pénzcentrumon hétről-hétre bemutatjuk a magyar boltok legjobb akciós kínálatait, és egy tematikus cikkben össze is gyűjtjük a hét legnagyobb akcióit. A magyarországi boltok teljes kedvezményes kínálata ráadásul online elérhető oldalunkon, úgyhogy ezeket mindenkép érdemes átfutni, mielőtt valaki vásárolni indulna.

(Mirror)

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem