12 nagy bútorbolt nyílik: tényleg félhet az IKEA és a Kika

2015. január 22. 11:31

12 áruházat és 6 további Baumax-telephelyet vásárolt meg az XXXLutz Magyarországon - tudta meg a Pénzcentrum. A világ második legnagyobb bútorlánca vizsgálja annak lehetőségét, hogy átvegye a Baumaxos dolgozókat.

Mi történt eddig?

  • Az XXXLutz egyébként most is jelen van a magyar piacon, a Möbelix áruházakkal.
  • Izgalmas kérdés, hogy diszkontosabb Möbelixek, vagy inkább a Kikához, IKEA-hoz hasonlító XXXLutz-ok nyílnak majd a barkácsboltok helyén.

A Pénzcentrum megkereste az XXXLutz-ot, kíváncsiak voltunk arra, hol és mikor nyithatnak új boltok, mi lesz az ex-Baumax dolgozókkal, és persze arra is rákérdeztünk, hogy Magyarországon is találkozhatunk-e majd ilyen óriási piros székekkel.

Fotó: xxxlutz.at

A szerdán aláírt szerződés szerint

12 áruházat és 6 további Baumax-telephelyet vásárolt meg az XXXLutz

- tudta meg a Pénzcentrum Simonyi Andrástól, a Möbelix ügyvezető igazgatójától.

A következő hónapokban folytatódik az az intenzív elemző-előkészítő munka amelynek eredménye alapján konkrét döntéseket fognak arról hozni, hogy a megvásárolt ingatlanokat milyen módon hasznosítják majd.

Az biztos, hogy új áruházakat egyelőre nem építenek - a nagyobb alapterületű áruházak építését szabályozó plázastop ezt gyakorlatilag lehetetlenné teszi (a Baumax-áruházak felvásárlásától függetlenül egyébként hamarosan nyílik egy új Möbelix Budapest XI. kerületében).

Lehet, hogy klasszikus XXXLutz-ok nyílnak majd nálunk

Persze nem egyszerű, nem gyors és nem is olcsó a barkácsboltokat lakberendezési áruházakká alakítani: a Baumax profilja és ezért az általuk használt berendezési technika, infrastruktúra jelentősen eltér attól, amit egy bútor/lakberendezési áruház megkövetel.

Simonyi András nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Magyarországon is a "klasszikus", piros székes XXXLutz üzletek nyíljanak:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
ez is egy a lehetséges opciók közül, amelyet a közeljövőben még alaposabban meg kell vizsgálnunk

- mondta.

Mi lesz a Baumax dolgozóival?

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy jelenleg is vizsgálják annak lehetőségét, hogy átvegyék a Baumaxos dolgozókat: ez nagymértékben attól is függ, hogy hol és milyen ütembenben sikerül átalakítani a korábbi barkács és építési áruházakat.

Közel 800 dolgozóról van szó

A Baumax Magyarország Zrt. 788 alkalmazottat foglalkoztat. A cég gazdasági adatairól és a munkavállalókat érintő további lépésekről nem közölt konkrétumokat.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Baumax ígérete szerint minden jogi lépést és intézkedést betart, és ezzel kapcsolatosan a következő napokban felveszi a kapcsolatot a KASZ vezetőségével. Buday Pálné, a KASZ alelnöke elmondta: mivel korábban is volt szó az áruházlánc kivonulásáról, a szakszervezet már több alkalommal megkereste a Baumaxot, azonban egyéb elfoglaltságra hivatkozva nem ültek le velük egyeztetni.

(MTI)

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm