9 °C Budapest

Virágkereskedőkre csap le a NAV: tízmilliókat csalhatnak el

2016. március 8. 12:05

Az EKÁER adatai szerint a Magyarországon értékesített vágott virág több mint nyolcvan százaléka Hollandiából származik, 14 százaléka pedig Ausztriábából. A NAV figyelemmel kíséri a szektorban tevékenykedő vállalkozásokat és szankcionálja a szabálytalanságokat.

Sok virág-kereskedő olyan székhelyszolgáltatót vesz igénybe, amelynél a bejelentkezett cégek akár több mint nyolcvan százaléka nagy kockázatot jelent az adóbevételekre vagy már "bedőlt" társaság. A NAV ezért figyeli ezeknek a vállalkozásoknak a tevékenységét, amit a minimális adófizetés, valamint a közösségi beszerzésekről érkező tagállami adatok és az áfa-bevallások közötti eltérés is indokol.

Az idei vizsgálatok több esetben tártak fel eltérést az EKÁER bejelentésekben szereplő és a valós feladók vagy címzettek között. Volt olyan is, hogy a NAV munkatársai tranzitszállítmánynak feltüntetett, de Magyarországon kirakodott árura bukkantak. A revizorok a majdnem két és fél tonna virágkészletet ismét kamionra rakatták, hatósági zárat tettek rá és mindaddig figyelték, amíg a fuvar el nem hagyta az országot.

Egy másik szállítmánynál, melynek rakománya több mint 11,6 millió forint értékű vágott virág volt, a NAV rendszerei azt mutatták, hogy a címzettnek 12 millió forint adóhátraléka van. A NAV munkatársai a szállítmányt lefoglalták, de árverésre már nem került sor, mert a társaság néhány órán belül egy összegben megfizette tartozását. A virág-kereskedelem ellenőrzésére egész tavasszal számítani lehet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem