12 °C Budapest

Veszélyes hiba van az új Polgári törvénykönyvben

Pénzcentrum
2014. április 16. 13:28

Az új Ptk. eddig kevesek által felfedezett új szabálya várhatóan nagy riadalmat fog okozni: ha egy társaság eredménytartaléka negatív, vagyis nem fizethet osztalékot, akkor tagjainak nem teljesíthet semmilyen egyéb kifizetést sem. Ebből az is következhet, hogy a tagok a munkaszerződés alapján járó munkabért sem vehetik fel. A tiltás különösen nagy gondot jelent majd olyan cégeknek, ahol ösztönzési céllal a munkavállalókat is bevonták a társaság tulajdonosi körébe - áll a Jalsovszky Ügyvédi Iroda közleményében.

A március 15-ig hatályos társasági törvény már korábban is tartalmazott hasonló szabályt. A régi előírás szerint, ha egy társaság nem fizethetett osztalékot tagjainak, úgy bármely egyéb, polgári jogi jogcímen a tagoknak kifizetett összeg visszakövetelhető volt, ha a tag rosszhiszemű volt. A szabályozás világos céllal született: a tag ne kerülhesse meg az osztalékfizetési korlátokat azáltal, hogy a társaság vagyonát nem osztalékként, hanem például megbízási díjként vagy egyéb kifizetésként veszi ki.

A március 15-én hatályba lépett Ptk. ezt a korlátozást lényegesen megszigorította. Az új szabályok szerint, ha a társaság osztalékfizetésre nem jogosult, úgy a tagjainak semmilyen egyéb jogviszonyra tekintettel nem teljesíthet kifizetést - függetlenül attól, hogy a tag jóhiszemű volt-e vagy sem. Az új szabály a polgári jog keretein kívüli kifizetéseket is tiltja: így a törvény betűje szerint a cég munkaviszonyból származó kifizetéseket sem teljesíthet.

"A jogalkotó vélhetően nem számolt azzal, hogy a szabály szigorításának milyen, nem várt következményei lesznek" -- véli Bejó Ágnes a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje. Hozzáteszi: a mai üzleti világban gyakori motivációs eszköz, hogy tulajdonosok a társaság dolgozóinak - akár minimális mértékben is - társasági részesedést vagy arra beváltható opciót nyújtanak. Bár e dolgozók ténylegesen nem vesznek részt a társaság társasági jogi irányításában, esetleg osztalékban sem részesülnek, mégis érdekeltté válnak abban, hogy hosszú távon a társaság vagyonát gyarapítsák.

Ha egy ilyen cég nem fizethet osztalékot, úgy az új Ptk. alapján a tulajdonosi körbe bevont dolgozóinak munkaviszonyuk alapján sem teljesíthet kifizetést - függetlenül attól, hogy a dolgozóknak az egyébként munkaszerződésük alapján teljesen jogszerű igényük van a munkabérre. Így például, ha veszteséges a cég, akkor a főkönyvelő, aki ösztönzési célból esetleg 0,1%-os üzletrészt kapott a társaság tulajdonából, nem lesz jogosult a hónap végén munkabérfizetésre - hiába tett eleget munkaviszonyból származó valamennyi kötelezettségének.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"Lehetne érvelni esetleg azzal, hogy munkajogi alapelvek, illetve a Munka Törvénykönyve munkabér védelmére vonatkozó rendelkezései felülírják a Polgári Törvénykönyv korlátozását - egy ilyen érvelésnek azonban nincs meg a tételes jogi alapja" - mondja Bejó Ágnes. "Nincs ugyanis olyan jogszabály, amely a munkajogi kötelezettségek teljesítését egyértelműen a Polgári Törvénykönyv tiltó rendelkezése elé helyezné."

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm