13 °C Budapest

Végleg eltűnhet a boltokból a magyar férfiak kedvence: a válság hirtelen ütött óriásit

2020. június 3. 05:38

Az új koronavírus-járvány okozta korlátozások nem csak a vendéglátóhelyeket, de azok beszállítóit is csúnyán megtépázta. Így a kisüzemi magyar sörfőzdék helyzete is egyik pillanatról a másikra vált válságossá, főleg azoké, akik szinte kizárólag csak kocsmáknak, éttermeknek termeltek. A túlélés egyik zálogává a webshop vált, és bár már eltörölték a vendéglátóhelyek korlátozását, a piac lassan éledezik. A járvány okozta válságról; illetve az év hátralevő részének alakulásáról beszélgettünk szakemberekkel, illetve olyan híres, magyar, kisüzemi sörfőzdék tulajdonosaival, mint a Monyó, HopTop, a Fóti Kézműves Sörfőzde vagy a Horizont.

Az új koronavírus-világjárvány következtében bevezetett óvintézkedések sorozata globális szinten zúzta le a nemzetállamok gazdaságait. Az így kialakult válság pedig egyetlen iparágat sem kímélt, de azért ezek között is vannak olyanok, amiket a többinél durvábban érint - egyelőre -. 

Elsőként a turizmus és a vendéglátás voltak azok a szektorok, amik egyik napról a másikra instant arra kényszerültek, hogy lehúzzák a rolót. Ezzel pedig nem csak a szektor vállalatai, de az azokhoz szervesen kapcsolódó ellátórendszer is egyik pillanatról a másikra rendült meg. 

Ide tartoznak Magyarországon a kisüzemi sörfőzdék is, akiknek egyik fő bevételi forrásuk, a kocsmák, pubok, illetve egyéb vendéglátóipari egységek voltak. E sörfőzdék egytől egyig a padlóra kerültek, és bár voltak, akik jobban bírták a válság legsötétebb hónapjait, többségük még most is a fennmaradásért küzd, és sokak számára még bőven nem látni, hol a valós vége a mélybe tartó spirálnak, hiába enyhültek az elmúlt hetekben országosan az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások.

Fekete péntek

Március 13-a magyar kisüzemi sörfőzdék fekete pénteke, ekkor hozta meg a kormányzat, az akkor megkerülhetetlennek látszó korlátozások a koronavírus-járvány kapcsán, aminek hatására az összes hazai vendéglátóhely bezárt

- mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke. A szakember kérdésünkre elmondta, hogy a magyar kisüzemi sörfőzdék jelentős része vendéglátóhelyekre szállítja sörét, alig palackoznak, így a bejelentés valóságos katasztrófát jelentett az ágazatnak. 

A vendéglátóhelyekre szállító főzdék termelésük 90-95 százalékát veszítették el

- számolta be Gyenge Zsolt, aki hozzátette, hogy - és ők voltak kevesebben - azok a főzdék, akiknek palackozott termelésük jelentősebb volt, söreiket forgalmazzák nagyobb kiskereskedelmi láncok, valamivel könnyebben vették az akadályokat, de a csapás ettől függetlenül náluk is jelentős volt. Hiszen ez a jelentősebb palackozási arány is jelen esetben annyit jelent, hogy vendéglátóhelyekre termelésük "csak" 60-70 százalékát szállítják.

Az egyetlen mentőöv volt

Aki túléli ezt a válságot, az egyértelműen a webshopjának köszönheti majd

- mondta el a Pénzcentrumnak Gyenge Zsolt, aki szerint a sörfőzdéknek gyorsan rá kellett jönniük arra, hogy valahogy el kell juttatniuk a tartályokban álló sörüket a felhasználókhoz. Sokan ennek következtében kénytelenek voltak szélsebesen webshopot fejleszteni. Azok persze előnyből indultak, akiknek egyébként is volt már, de még közülük is sokaknak kellett hirtelen modernizálniuk a felületüket.

Azok a kisfőzdék, akik olyan helyekre szállítottak, amik a turizmusban érdekeltek, ők nehezebb helyzetben vannak, későbbi is fognak talpra állni, már ha addig tönkre nem mennek. 2020 biztosan a túlélésről fog szólni, idén már nem fog visszaállni az eredeti rend. De bízunk abban, hogy 2021-ben vissza tudunk térni a tavalyi szintre

- tette hozzá Gyenge Zsolt.

Kisüzemi körkép

Monyó

Az átfogó kisüzemi körképen túl arra is kíváncsiak voltunk, hogy az egyes főzdék, miként élték meg a válság hónapjait, mennyire tudtak abból kilábalni, illetve hogy milyen jövőt látnak maguk előtt. 

Főzde szintjén, eddig egész jól túléltük a helyzetet, mert mi nagyon sok értékesítési csatornában szállítunk, nem specializálódtunk csak fesztiválokra, vagy csak saját kocsmára, vagy csak export termékekre, hanem nagyon sok lábon álltunk a válság előtt

- mondta el Pénzcentrumnak Németh Antal a Monyo Brewing Co. társalapító tulajdonosa és sörfőző mestere, aki persze hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem érezték meg a válságot. Sőt. Ahogy Németh Antal fogalmazott nekik is teljesen átrendeződtek az értékesítési számaik, aminek következtében túl tudták élni az elmúlt hónapokat, nem kell elküldeniük senkit, nem volt kényszerszabadságra küldés sem, és még a saját kocsmárosaiknak is tudtak munkát adni a sörfőzdében. 

Ami tulajdonképpen a leginkább segített minket abban, hogy átvészeltük ezt az időszakot az a webshopunk volt. Volt olyan hónap, ahol az átlagoshoz képest 15-szeresére emelkedett a megrendelések száma.  Igaz most már nincs akkora szerepe, de a legnehezebb időszakban nagyot mentett a felület. Azt éreztük, hogy a fogyasztók igazából életben akartak tartani minket, sokkal több terméket rendeltek, nagyobb pakkokat válogattak össze, és még akkor is újra rendeltek, amikor nem is fogyott el a sörük, több ilyen visszajelzést is kaptunk

- számolt a nehéz időszakról Németh Antal, aki szerint ezért köszönet illeti a fogyasztóikat, akik ráadásul úgy rendeltek, hogy erre valójában a Monyó nem kérte kifejezetten őket. A sörfőző mester szerint tehát e mögött nem csak arról volt szó, hogy valaki az ő söreiket akarja inni, hanem sokan segíteni is akartak.

Németh Antal lapunknak elmondta azt is, hogy most a legnagyobb fejtőrést az okozza nekik, hogy a saját kocsmáikat miként fogják életben tartani. Elmondta azt is, hogy a budapesti helyek átlagosan 49 százaléka nem nyitott újra egyelőre, magyarul a kínálat visszaesett a felére, viszont a nyitva lévő helyek egyelőre forgalomban a 30 százalékát tudják annak, mint előtte. 

Budapesten most olyan rossz a helyzet, mint nyáron szokott, a város kiürült, ráadásul külföldi turisták sincsenek, egyetemisták nincsenek a kollégiumokban, és egyébként is sokkal kevesebb vidéki utazik a fővárosba. Most tehát csak a budapestiek vannak Budapesten, ők viszont nem tudnak akkora forgalmat generálni, hogy jól működjenek a helyek. Ja, és még fesztiválok sincsenek

- vázolta fel a jelenlegi helyzetet a Monyó társalapítója, aki szerint a helyzet sajnos úgy áll, hogy a helyzet végére lesz, aki talpon marad, és lesznek, akik tönkre mennek. A szakemberrel arról is beszélgettünk, hozhat-e a kisüzemi sörpiacon valamiféle árváltozást a koronavírus-válság.

Ezzel kapcsolatban Németh Antal elmondta, a kisüzemi sörök egy része nem azért kapható magas áron, mert akkora profitot kaszálnának vele a főzdék, hanem mert nagyon magasak a költségek. Ezért ebbe árcsökkentés nem igen fér bele - még akkor sem, ha azért most sok helyen fut valamilyen akció -, főleg úgy, hogy az értékesített sörök volumene most csökken, nem pedig nő. A Monyónál egyébként 16 dolgoznak a gyártási oldalon, illetve 8-10-en a vállalkozás kiskereskedelmi egységeiben.

HopTop

Nekünk az jelentette a legnagyobb problémát, hogy a hordós kiszerelésű sörök értékesítése egyik pillanatról a másikra leállt, illetve az, hogy a vendéglátóhelyek egy része elég problémás, és nem mindig fizetnek időben. A söreik elfogytak, viszont bezártak, és a kiállított számlák tetemes része nem lett kiegyenlítve, ami azt eredményezte, hogy sokmilliós kinnlevősége van a sörfőzdénknek, és úgy tudom, nem csak a miénknek

- mondta el Ali Rawech Szami, a HopTop Brewerey alapítója. A tulajdonos arról is beszámolt lapunknak, hogy tovább nehézséget okoz a gazdálkodást illetően, hogy az Euró árfolyam nagyon elszállt, amit bár eddig nem nagyon érvényesítettek a beszállítók, de most a koronavírus-válságra való tekintettel igen. Így pedig szinte minden, a sörfőzéshez szükséges alapanyag jócskán megdrágult, ráadásul az eddig sok esetben 2 hónapos fizetési határidő 1-re csökkent.

"Sőt, van ahol csak készpénzben tudok árut venni" - tette hozzá Ali Rawech Szami, aki szerint az úgynevezett második sörforradalom Magyarországon még csak egy pár éves sztori, és azt tudni kell, hogy egy sörfőzde tőkeigényes mulatság, új berendezéseket kell vásárolni, amiért nem is csoda, hogy sok kisüzemi magyar főzde minden pénzért, ami csak volt berendezésekbe, újításokba forgatta bele, sok helyen cash-flow probléma jelentkezett.

Én most azt látom, hogy elindult a piac, de óvatosan rendelnek még be a sörözők, pubok, éttermek. Ők sem tudják, hogy lesz-e a vírus-járványnak második hulláma, mi sem tudjuk, mi lesz, ahogy pontosan azt sem miből, mennyit gyártsunk, milyen változások lesznek még nyáron. Az azért bíztató, hogy a május már sokkal jobb volt, mint az április, de még messze nem éri el a tavalyi szintet

- értékelte lapunknak a helyzetet Ali Rawech Szami, aki hozzátette, abban reménykednek, hogy a külföldi turisták helyett, több lesz majd a belföldi turista, ám az még kérdéses, ők mennyire tudják vásárlóerővel kiváltani a külföldieket. "Budapesten biztos, hogy nem" - mondta el a szakember.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nekünk ezelőtt nem volt webshoppunk, de most lett, és ez tényleg valós segítséget jelentett a válságkezelésben, mi sem gondoltunk volna, hogy ennyien fognak rendelni. Sokszor nem láttuk azt, hogy lokálpatrióták lennének az emberek, de most az otthonlévő emberek tényleg ráfeküdtek arra, hogy magyar kézműves söröket igyanak

- vélekedett a sörfőzde tulajdonosa, aki hozzátette, valós segítséget jelentene a jelenlegi helyzetben, hogyha a vendéglátóhelyeknél lévő kinnlevőségeiket valamilyen támogatás formában megkapnák, az nagy segítség lenne számukra a válság átvészelésének szempontjából. A HopTopnál egyébként 5-6 fő dolgozik állandó jelleggel, akikhez tartozik még egy-két külsős munkatárs. 

Fóti Sörfőzde

Március közepén nagyon elkeseredtünk, már azon gondolkoztam, kit mikor kell elküldenem a cégtől. De aztán valamit csinálni kellett. Jött az ötlet, hogy keressük meg azokat a fogyasztóinkat, akik eddig is fogyasztották a söreinket, ők most úgyis otthon ülnek a karanténban. Élesztettük a Facebook kapcsolatokat, különböző ajánlatokkal próbáltuk eladni magunkat az online térben, és gyakorlatilag ez segített bennünket a túlélésben. Nekünk bár már régóta van webshopunk, de azért fejleszteni kellett rajta

- mondta el lapunknak Gyenge Zsolt, aki a KSE elnökségi tisztsége mellett, a Fóti Sörfőzde társtulaja is. A szakember utalt arra, hogy azok a kisüzemi főzdék jobban tudták kezelni a jelenlegi helyzetet, akik többet palackoztak, ám Gyenge Zsolt szerint, aki eddig nem palackozott, az most biztosan nem fog tudni ebbe beruházni.

Van viszont egy harmadik út, amit például mi most elsődlegesen csinálunk. Ez az úgynevezett főzdefriss sörök értékesítése, amiket liter, másfél literes palackokban végzünk, és juttatunk el a vevőinknek. Ez jövedéki szempontból bár nem palackozás, de ha valaki megkeresi a sörfőzdét, hogy kér frissen csapolt sört, nálunk talál. Jelenleg egyébként ezek a főzdefriss sörök uralják az eladásainkat, most 60-70 százalékban így adjuk el a söreinket

- értékelte a helyzetet a társtulajdonos, aki beszámolt arról is, hogy március 13-a utáni 10 napban szó szerint nullára esett vissza náluk az értékesített sörök volumene. Ekkor kezdték el a házhozszállítást, szereztek be flakontöltő berendezéseket, aminek hatására nem kellett elküldeni embereket, mindenki megkapta a fizetését. 

Az adókat nem fizettük be, a járulékokat elengedték számunkra, de a bevételünk elment a rezsire, a dolgozók fizetésére, és ez most sincs nagyon másképp. A helyzet tehát nem számottevően jobb, néhány területen a korábbi eladásaink 10 százalékát sem érjük el

- mondta el Gyenge Zsolt, a kézműves sörök árával kapcsolatban elmondta, rossz sztereotípia, hogy azok minden esetben, és szükségszerűen drágák. A szakember szerint egyébként a piac most azt kívánná a kisüzemi szereplőktől, hogy árat emeljenek, de Gyenge Zsolt szerint ezt a jelenlegi helyzetben senki nem fogja meglépni. 

Fontosnak tartom azt is kiemelni, hogy a kisüzemi sörfőzdék eddig is nagy bajban voltak abból szempontból, hogy a multik erőfölénye miatt sokszor teljesen ellehetetlenült a vendéglátóhelyekre való bejutás. Ezt szerintem sürgősen rendeznie kellene a törvényhozóknak, és végre érvényesíteni kellene azt a korábbi GVH által hozott állásfoglalást, aminek az értelmében a multiknak át kellene engedniük a sörpiac 19 százalékát. Ez segíthetné abban a kisüzemi szakmát, hogy valamennyire magunkra találjunk, piacunk legyen széles körben sört értékesíteni

- tette hozzá Gyenge Zsolt. A Fóti Sörfőzdében jelenleg heten dolgoznak.

Horizont

Amikor március közepén kihirdették a korlátozásokat, melynek értelmében bezártak a vendéglátóhelyek, ott kezdődtek igazán a gondok. A bevételünk 70 százaléka egyik pillanatról a másikra eltűnt. Fogalmunk sem volt, hogyan tovább, nagyon bizonytalan volt minden

- mondta el a Pénzcentrumnak Ottó Gábor, a Horizont Brewing ügyvezető igazgatója, aki beszámolt arról is, nekik akkor az volt a legnagyobb hátrányuk a többiekkel szemben, hogy nem volt webshopjuk. Éppen ezért, ahogy csak lehetett, csinálni kellett egyet.

8 nap alatt építettünk föl egy webshopot, ami a mai napig üzemel, gyors és jó projekt volt

- számolt be Ottó Gábor. Az ügyvezető szerint gyakorlatilag ennek a webshopnak köszönhető, hogy sikerült kikecmeregniük a csávából. A fogyasztók ugyanis elkezdtek direktbe innen vásárolni, és bár a vendéglátóhelyek bezárása okozta bevételkiesést nem tudta pótolni, azért egy részét jól kompenzálta az online felület.

Ez odáig vezetett, hogy a Horizont áprilisi árbevételének a 60-70 százalékát már a webshop adta, ami bár még alatta volt a tavalyi éves számoknak, már elég jól tudta kompenzálni a kieséseket. A legnehezebb időszakról Ottó Gábor elmondta, bizony némi plusz szolgáltatást is tető alá kellett hozni, hogy minél jobban működjenek a dolgok. 

Így például a sörfőzde vállalt hétvégi házhozszállítást, amit a vevők nagyon szerettek az ügyvezető szerint, tovább egyedi akciókat is folyamatosan élesítettek. Emellett létrehoztak Budapest belvárosában egy átvevő helyet is, hogy aki nem akart postaköltséget fizetni, az tudjon személyesen is átvenni rendelést. 

Ezeket a szolgáltatások egyébként a főzde két hete leállította, de az ügyvezető szerint, éppen most vizsgálják felül, hogy mik azok a tevékenységek, amik folytatódni fognak, és mik azok, amik nem. Így például elképzelhető, hogy a hétvégi házhozszállítás visszakerül a brand palettájára. Ottó Gábor beszámolt arról is, hogy segített nekik az is, hogy amikor már március elején sejteni lehetett, hogy nagy baj lehet, akkor amennyire csak lehetett feltöltötték a raktáraikat, hogy minden igényt ki tudjanak elégíteni, ha arra kerül a sor. Az ügyvezető szerint az a stratégia nagyon kifizetődő volt.

Lapunk azt is megtudta, hogy a kiskereskedelmi láncok rendelései nem igazán estek vissza a sörfőzde irányába. Igaz egy pár hétig szüneteltek a megrendelések, de május eleje óta már minden olyan, mint azelőtt volt. Emellett a Horizontnál az export sem állt le, ami további pozitívumot jelentett a válság közepén. 

Én abból a szempontból optimista vagyok, hogy szerintem a kocsmákba vissza fog térni az élet, de várok egyfajta átrendeződést a piacon. Sok helyen óvatosan fog kinyitni, és bizonyára lesznek olyanok is, akik nem tudnak majd újranyitni. De az élet fokozatosan vissza fog térni a megszokotthoz. A nagy kérdés szerintem most az, hogy a külföldi turisták elmaradását mennyire fogja kompenzálni a hazai kereslet. A budapesti belvárosi helyek forgalma ugyanis nagyrészt turistáktól jött, amit szerintem a fővárosi, magyar kereslet nem fog tudni kompenzálni, ez kevesebb bevételt jelent a helyeknek, és persze ezáltal nekünk is. Ez most az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező

- mondta el lapunknak Ottó Gábor, aki azt azonban kiemelte, minden dolgozóját meg tudta tartani a válság ellenére. A Horizontnál jelenleg 10-en dolgoznak, senkit nem kellett elküldeni, aki irodai munkát végzett azt kiszervezték home office-ba, illetve ezzel egyidőben az üzem működését is átalakították. Ott a szükségesnél többen sosem dolgoztak egyszerre, ami az emelkedő higiénia korlátozások ellenére jól működött. 

A kisüzemi sörök fogyasztói áraival kapcsolatban Ottó Gábor ugyanazt mondta el, mint más sörfőzdék tulajai. Szerinte a jelenlegi árak a fogyasztóknál már a plafont képviselik, ezért ők nem készülnek árait emelni. Annak ellenére sem, hogy az alapanyagaik 95 százalékát külföldről importálják, amik most a gyenge forint miatt jócskán többe kerülnek. A gyártási árak emelkedésével kapcsolatban az ügyvezető úgy fogalmazott, inkább legyen kisebb hasznuk az eladott termékeken, mintha árat emelve senki nem venné meg a söreiket.

Minden rossz ellenére volt azért pozitív hozadéka is a koronavírus-járványnak. Nálunk elképesztően felgyorsította például a döntéshozatali folyamatokat, illetve az innovatív ötletek megvalósítása is töredék időt vett igénybe, mint amennyit vett volna. Így még innovatívabbak tudtunk lenni, sokkal gyorsabban viteleztünk ki nagyobb léptékű projekteket. És ez nem csak ránk igaz, azt látom, hogy a legtöbb, prémium minőséget gyártó kisüzemi sörfőzde jobban oldotta meg a járvány okozta válság által elénk gördített feladatokat, mint ahogy azt március közepén hittük volna

- elemezte a helyzetet Ottó Gábor. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm