14 °C Budapest

Varga Mihály: újabb források nyílhatnak meg a Pest megyei vállalkozásoknak

MTI
2020. május 29. 10:31

Nyolcvanhat Pest megyei vállalkozás nyert el több mint 4,7 milliárd forintot eszközberuházásainak támogatására és munkahelyeik megtartására - tájékoztatott Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: a pályázati kiírásra több mint négyszeres túljelentkezés volt, ezért a Pénzügyminisztérium vizsgálja a meghirdetett keretösszeg emelésének lehetőségét, hogy a támogatásban részesülő vállalkozások száma tovább nőhessen.

Pest megye az uniós előírások miatt a hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb uniós fejlesztési forráshoz jut hozzá, ezért a kormány 2021-ig összesen több mint 80 milliárd forint támogatást nyújt hazai forrásból a térség fejlesztéseire - tette hozzá.

Ismertetése szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja, hogy támogassa a Pest megyei vállalkozások eszközbeszerzését, a versenyképességük növelését és a munkahelyek megtartását. A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti.

Ebből a vállalkozások olyan kapacitásbővítő beruházásokat valósíthatnak meg, amelyekre tényleges piaci igény mutatkozik, javítja a technológiai felkészültséget és a hatékonyságot. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett a pályázat keretében lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, információs technológiai fejlesztések megvalósítására is - mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar gazdaság újraindításában kiemelt szerepe van a munkahelyek védelmének és a beruházások támogatásának. Pest megyében, ahol a regisztrált kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka működik, különösen fontos az olyan fejlesztések támogatása, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások erősítéséhez, a munkahelyek megtartásához.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A térség vállalkozásai kevesebb uniós forráshoz juthatnak hozzá, ugyanakkor jelentős fejlesztési igény mutatkozik a részükről, ezért a Pénzügyminisztérium várhatóan még idén újabb pályázatot hirdet Pest megyei szállodák, panziók, kis- és középvállalkozások fejlesztésére költségvetési forrásból - jelezte a pénzügyminiszter.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem