Varga Mihály: 2 ezer hazai vállalkozás kaphat fejlesztési támogatást

Pénzcentrum/MTI2021. február 24. 07:24

A Gazdaság-újraindítási Akcióterv részeként a keretösszeg 20 milliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán szerdán.

Varga Mihály elmondta: ezzel közel 50 milliárd forintra bővül az a forrás, amelyből a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat tudnak megvalósítani. A pályázat előző fordulójában több mint 1800 vállalkozás kapott közel 28 milliárd forint fejlesztési forrást. A mostani keretemelésnek köszönhetően pedig további 2000 cég részesülhet majd támogatásban. Íme a bejelentés:

Loading...

Varga bejelentéser szerint a vállalkozások legalább 1,6 millió, de akár 100 millió forint fejlesztési forrást is elnyerhetnek. Ebből napelemes rendszert telepíthetnek, korszerűsíthetik telephelyük fűtését, hőszigetelését, de kicserélhetik az épületek nyílászáróit is - ismertette.

A pénzügyminiszterkiemelte, hogy a gazdaság újraindítása során kiemelt figyelmet kapnak a környezetbarát technológiák, ezek egyszerre csökkentik a vállalkozások költségeit, és segítik a magyar gazdaság fenntartható növekedését. A pályázatokat a Széchenyi2020 honlapján lehet benyújtani.

Címkék:
vállalkozás, kkv, támogatás, napelem, nyílászáró, varga mihály, közösségi gazdaság, pénzügyminiszter, válságkezelés, pályázatok,