Váratlan döntés: visszavonul a Prezi vezérigazgatója

Pénzcentrum2020. július 29. 09:30

Visszavonul Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója lemondott posztjáról, az igazgatótanács elnökeként folytatja a munkát. Azt írta, az aktivizmusra akar koncentrálni.

Lemond vezérigazgatói posztjáról Árvai Péter, a Prezi társalapítója, de az igazgatótanácsban elnökként még folytatja a munkát. A cégvezető egy Facebook-posztban fejtette ki, miért vonul vissza.

Mint sok vállalkozónak, nekem is a fő hajtóerőm, hogy valami olyan dolgon dolgozzak, ami elhozza azt a változást, amit a világban szeretnék látni...

- írta. Arról is beszélt, hogy szülei beilleszkedése egy idegen országba, illetve a kritikák és negatív élmények, amelyek melegként érték motiválták benne, hogy megváltoztassa a narratívát arról, mi az elfogadott emberi érték.

Arra törekedtem egész életemben, hogy segítsek az embereknek egymás megértésében. Mindezt két tevékenységen - a vállalkozói léten és az aktivizmuson keresztül. Most azonban integrálni akarom ezt a kettőt

- fejtette ki. A döntés meghozatala előtt mérlegelte, hoy a vállalat készen áll-e a változásra. Szerinte az új termékkel, és a Prezi Videóval tovább tudnak majd növekedni, és a tizenkét év alatt felépített csapat nélküle is képes arra, hogy megőrizze az összes iroda, San Francisco, Budapest, Riga és Berlin kultúráját.

Címkék:
vállalkozás, visszavonulás,