Válság? Ebben a szakmában tavaly is degeszre keresték magukat

HelloVidék2021. február 17. 08:15

A koronavírus minden ágazatban okozott nehézségeket, viszont vannak olyan szakmák, amelyek mégis könnyebben vészelték át a járvány legnehezebb időszakait is. A bútorgyártókra, asztalosokra ráadásul idén még nagyobb szükség lehet, hiszen a lakásfelújítási támogatás miatt még több munkával kell számolniuk. A HelloVidék a Fabunio ̶ Magyar Fa- és Bútoripari Unio elnöki tanácsadójával, Cselényi Krisztina segítségével tekintette át az ágazat aktuális helyzetét, illetve azt, hogyan alakult a magyar bútorgyártás helyzete az elmúlt 5-10 évben.

Az elmúlt 5-10 év a fejlődés időszaka volt, pozitív időszakot tudhat maga mögött a magyar bútorgyártás Cselényi Krisztina szerint.

Mindenképpen vitte magával az ágazatot a növekvő lakásépítési kedv, de az is, hogy egyre több étterem, vendéglő nyílt. Sőt még az airbnb láz is pozitív hatással volt az iparágunkra. Ugyan, a bútoripar kisebb és nagyobb üzemekből áll, de azt gondolom, hogy minden méretű üzem profitált az elmúlt évek gazdasági növekedéséből

- idézi fel az elmúlt év tapasztalatait a tanácsadó. Mint mondja, mivel ez a növekedés nem csak Magyarországra volt igaz, hanem Nyugat-Európára is, ezért a magyar export is nőni tudott. Hozzátette, bútorgyártás szempontjából a magyar export legnagyobb része Németországba és Ausztriába kerül. Nem csoda, a magyar bútorok egyedisége és minősége a külföldi piacot is lenyűgözte az elmúlt éve során.

Ugyan azt gondolhatnánk, hogy a készbútorpiac a nagy külföldi cégeknek kedvez, az egyedi, személyre szabott gyártás viszont a magyar vállalkozások malmára hajtja a vizet. A szakember szerint viszont még mindig előnyben vannak a magyar gyártók a nagy gyártókkal szemben. És hogy miért? Az kiderül a HelloVidék teljes cikkéből!

Címkék:
hrcentrum, vállalkozás, karrier, pénzcentrum.hu, válság, butorpiac,