11 °C Budapest

Újabb több százmilliárdos beruházások jöhetnek Magyarországra

MTI
2019. május 19. 09:01

Együttesen több száz milliárd forintos magyarországi nagyberuházást tervező japán cégekkel tárgyalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hivatalos látogatáson Japánban tartózkodó parlamenti államtitkára. Több vállalatról van szó, amelyek az autóiparban és a megújulóenergia-iparban működnek, a tárgyalásokat hivatalosan is megindították arról, hogy milyen céllal és feltételekkel jönnének Magyarországra. 

Magyar Levente államtitkár emlékeztetett arra, hogy a japán-magyar kapcsolatok egyre intenzívebbek, már több mint 160 japán cég van jelen Magyarországon, amelyek több tízezer embernek adnak munkát. A japán vállalatok kiemelkedő hozzáadott értéket jelentenek a magyar gazdaságnak, különösen azokban az iparágakban, amelyeket a leginkább érinti a negyedik ipari forradalomnak nevezett átalakulás. Japán a technológiai fejlesztések hazája, és ezeket a technológiákat Magyarországon is meghonosítják az itt beruházó cégek.

Fontos témája volt a Japánban folytatott megbeszéléseknek a magyar élelmiszerexport helyzete. 

Magyar Levente felidézte, hogy az ágazat sok kárt szenvedett az elmúlt években főként a sertéspestis és a madárinfluenza miatt. Japán a magyar élelmiszertermékek legnagyobb ázsiai felvevőpiaca. Magyarország ezen a területen is szeretné javítani a kapcsolatokat, és kiterjeszteni az együttműködéseket, ezért nagy japán élelmiszer-felhasználókkal, például étteremláncokkal tárgyalnak magyar alapanyagok beszállításáról, amelyek jelentős mennyiséget tudnának venni. Ez komoly segítség lenne a magyar termelőknek és a hazai feldolgozóiparnak.

Az államtitkár kitért arra is, hogy hétfőn megnyitották Tokióban a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség irodáját. Magyar Levente úgy látja, a kirendeltség fontos központja lehet a szerteágazó külkereskedelmi kapcsolatoknak, de főként az élelmiszeriparnak jelenthet nagy perspektívát Japánban, mert a kisebb cégeknek, például a hazai élelmiszer-feldolgozóknak szükségük van a közvetítésre.

Idén 150 évesek a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok, ennek jegyében egyebek mellett nagy sikerű kulturális eseményeket, koncerteket, kiállításokat, bemutatókat szerveznek a két fővárosban.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem