13 °C Budapest

Túl vagyunk az első sokkon: de mi a következő lépés?

2020. május 26. 18:33

A járványhelyzet minden szempontból átformálta az életünket, hiszen nemcsak a háztartásokat kényszerítette arra, hogy átértékeljék fogyasztásaikat, hanem a gazdaság szereplőit is olyan irányok felé terelte, mint például hogyan fogjanak össze egymással a digitális csatornákon keresztül vagy hogyan alakítsák át szervezeti működésüket. 

Az elemzők a korlátozások feloldása után a digitális környezet megerősödését várják, s ezt a teóriát erősíti meg a PwC tanulmánya is, amely kétheti rendszerességgel vizsgálja a COVID-19 járvány gazdasági és szervezeti hatásait pénzügyi vezetők bevonásával. Az elemzés mintegy 24 ország 871 pénzügyi vezetőjét kérdezi arról, hogyan érinti a járvány okozta válság a cégeket, magyarázza Balogh Zsolt, a Liferay Hungary ügyvezetője.

Túl az első sokkon

A tanulmány szerint az üzenet világos: a legtöbb vállalat túljutott a COVID-19 koronavírus-járvány rövid távú, reaktív szakaszán. A válság első szakaszában a vállalatok életbe léptették akcióterveiket, amelynek egyik legfontosabb pontja, az egészség és a jólét védelme mellett, a digitalizáció beépítése volt. A tanulmányból kiderül az is, hogy több európai ország - közöttük Németország, Dánia, a Cseh Köztársaság és Spanyolország - elkezdte enyhíteni a korlátozásokat. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában az olajárak ingadozása miatt az IMF 3,3 százalékos gazdasági visszaesést jelentett 2020-ban. Az Egyesült Államokban a kormány mintegy 484 milliárd dolláros csomagot fogadott el a kisvállalkozások és a kórházak támogatására, s a jóslatok szerint emiatt, várhatóan 2020 pénzügyi évben 3,7 milliárd dollár költségvetési hiánnyal kell majd szembenéznie. Japánban az országot érintő rendkívüli helyzetet miatt, a tervek szerint minden polgár számára 100 000 jent, azaz 930 USD-t juttatnak. A szokatlan helyzetnek köszönhetően és ezáltal a megnövekedett segélyek és juttatások miatt a pénzügyi vezetők 70 százaléka aggódik a pénzügyi tartalékok megcsappanása miatt.

Életben maradnak-e a vállalatok a digitális átállás nélkül?

Az elemzők a járvány okozta károkat egyelőre nem tudják pontosan megbecsülni, de az már most is látszik, hogy világviszonylatban mind a gazdaság, mind az üzleti élet legalább 90 százaléka megsérült. “A járvány hatására kizökkentünk mindennapi tevékenységeinkből, kevesebbet utazunk a közösségi közlekedéssel, kevesebbet költünk a vendéglátóegységekben, amelynek következtében a szegmens bevételei legalább 40 százalékkal csökkentek. Szinte minden iparág pénzügyi nehézséggel küzd, sok vállalkozás a tartalékait éli fel, és bár a korlátozások enyhítése megkezdődött - még senki nem tudja biztosan, mit hoz a jövő" - emeli ki Balogh Zsolt. A világjárvány hatásait a tanulmányban megkérdezett vezetők sokkal súlyosabbnak ítélik, mint például a 2007-2009 közötti pénzügyi világválság következményeit. A cégvezetők pedig számos kihívással néznek szembe, közöttük az egyik, hogyan működjenek tovább az új feltételek mentén.

“Úgy látjuk, hogy bár egyre több vállalat készítette el a digitális stratégiáját, az élesítést tulajdonképpen a járvány okozta helyzet erőltette ki. Hiszen azonnal meg kellett szervezni a távmunkát vagy a munkatársak otthoni környezetét kellett alkalmassá tenni a munkavégzésre, illetve a szolgáltatásokat a digitális csatornákra kellett “átpakolni". Azokat a cégeket, akik még nem szoktak hozzá, hogy digitális környezetben dolgozzanak, azonnali döntésre kényszerítette, hogy kifejlesszék e-kereskedelmi platformjaikat és kialakítsák a többcsatornás ügyfél-kommunikációs rendszereiket. Noha a legtöbb vezető megérti a digitális átmenet fontosságát, néhányuk mégis ódzkodik tőle, mert a digitális működés nemcsak a technológia beépítését jelenti, hanem egyfajta szemléletváltást is feltételez" - fogalmaz az ügyvezető. A PwC tanulmány rámutatott arra, hogy a megkérdezett 241 ország 871 pénzügyi vezetőiből mindennek ellenére legalább 82 százalék tervezi folytatni a digitális átalakulással kapcsolatos beruházásait.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Valójában a digitális átalakulás célja, hogy a technológiát a hagyományos problémák megoldására használjuk és beépítsük a szervezet tevékenységeibe. Ha azonban azt akarjuk, hogy a technológiai megoldások sikeresen megvalósuljanak, meg kell változtatnunk nemcsak a működési modellünket, hanem az üzleti filozófiánkat is. A digitális stratégia fontos része tehát, hogy meghatározzuk azokat a prioritásokat is, amelyekre a szervezet összpontosítani akar, de mindezt újszerű szemlélettel tegyük" - vélekedik Balogh Zsolt. A digitális átalakítás valójában folyamatos történet, ami azt jelenti, hogy nem valósítható meg egy ütemben, hiszen figyelembe kell venni a szervezet lehetőségeit, az ügyfeleket és alkalmazottak is.

A Liferay tanácsai a szervezetek számára a digitális átálláshoz

  • Az átállásnál haladjunk lépésről-lépésre, s legelőször a legfontosabb megoldások fejlesztésére összpontosítsunk. Ne kezdjünk bele azonnal a teljes digitális ökoszisztéma megújításába.
  • Készítsük fel rendszereinket, s olyan megoldást válasszunk, amely költségkímélő, amellett, hogy könnyedén hozzáilleszthető a már meglévő informatikai és vállalatirányítási rendszerekhez.
  • A kutatások azt mutatják, hogy célszerű a felhasználói élményt fő prioritásként kezelni. A már megszerzett jó tapasztalatokat pedig érdemes közzétenni, hiszen ugyanolyan fontosak az ügyfelek számára, mint maga a termékminőség.
  • Rendszeresen mérjük és elemezzük az online platformok forgalmi adatait és az ügyfél-elégedettséget, hogy tiszta képet kapjunk arról, az ügyfeleink és a partnereink milyen kölcsönhatásban vannak a web oldalainkkal.
  • Érdemes a digitális stratégiába belefoglalni a csapat együttműködését is, hiszen a jó minőségű termék mellett a csapat kohéziója is ugyanolyan fontos. Emellett az is elengedhetetlen, hogy a munkatársak az ügyfelekkel is gyümölcsöző kapcsolatot építsenek ki, ennek támogatásához pedig szükséges egy jól felépített együttműködési platform.

A PwC kutatás eredményei a digitalizálásra vonatkozóan

  • Ennek ellenére a megkérdezett vezetők 70 százalékát nagymértékben aggasztja a válság potenciális üzleti hatása.
  • A németországi és mexikói vezetők 60 százaléka említi az automatizálás és a távoli munka jelentőségét a jövőbeni három legfontosabb intézkedéseik között.
  • A megkérdezett vezetők mintegy 56 százalék tartja fontosnak a távoli munkavégzés jelentőségét.
  • A megkérdezett pénzügyi vezetők 52 százaléka alternatív beszerzési lehetőségeket fog keresni a jövőben.
  • A megkérdezett pénzügyi vezetők 49 százaléka szerint a cég működése három hónapon belül normalizálódhat, ha a koronavírus-járvány most érne véget.
  • Összességében a vezetők 47 százaléka gyorsítani fogja az automatizálást a szervezetében, és más új munkamódszereket kíván kialakítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm