14 °C Budapest

Tudatlan, önbizalomhiányos vállalkozókra bukkant egy magyar bank

2017. november 20. 21:00

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony - derült ki egy hazai bank 500 cég körében végzett kutatásából. Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből. Miközben a külföldi versenytársak jelenléte a hazai piacon fokozza a versenyt, a magyar cégek nagy része ezt mégsem próbálja határokon túli terjeszkedéssel kompenzálni. Elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat. Ugyanakkor a felmérés szerint nem a vállalkozások mérete a meghatározó a külföldi piacra történő kilépésben. 

A megkérdezett cégek 19 százaléka lépett eddig külpiacokra, s ezek kétharmada már több mint egy évtizede, átlagosan 14 éve végez exporttevékenységet. A határokon túli piacok meghódítására ugyanakkor kevés vállalkozás készül: a megkérdezettek 4 százaléka mondta csak, hogy exporttevékenységbe fogna a következő három évben, miközben 77 százalékuk elzárkózik ettől.

Az exportáló vállalkozások közül a legtöbben gépeket, szerszámokat, alkatrészeket visznek külföldre, de az építőipari és a mezőgazdasági termékek is jellemző külkereskedelmi cikkek. Az exportálók többsége a szomszédos országokban értékesít, az Európai Unió határain túl pedig csak a cégek 10 százaléka merészkedik. A legnépszerűbb célpiacok Ausztria, Románia, Szlovákia és Németország.

A 700 millió forint feletti árbevétellel rendelkező cégek körében az exportpiacokra is szállítók aránya lényegesen magasabb az átlagnál (42 százalék), a 200 millió forint árbevétel alatti vállalkozásoknál viszont nem jelentős az átlagtól való eltérés: 17 százalékuk jelenleg is végez exporttevékenységet, további 2 százalékuk pedig tervezi a külpiacra lépést. 

Aki belevágott, annak megérte

Az exporttevékenységet végzők leggyakrabban a nyereség növelésének szándékával léptek külpiacra (62 százalék), de sokan vannak azok is, akik leendő külföldi kereskedőpartnerük biztatására kezdtek exporttevékenységbe (39 százalék). A mezőgazdasági cégek a belföldi piac szűkösségét is fontos indokként említették (48 százalék).

Az exportálók tapasztalatai azt mutatják, hogy megéri átlépni a magyar határokat, hiszen árbevételük átlagosan 26 százaléka származik a külföldi értékesítésből. A nagyobb, 700 millió forint feletti árbevételű cégek esetén ez az arány eléri a 44 százalékot. Az elmúlt öt évre visszatekintve az exportáló cégek harmada számolt be arról, hogy növekedett náluk a kivitel volumene, a következő három évben pedig 37 százalékuk tervezi külpiaci tevékenysége bővítését.

Sokan meg sem próbálják

A cégek 77 százaléka megelégszik a hazai piac nyújtotta lehetőségekkel. Ennek elsődleges okát többségük (57 százalék) abban látja, hogy a vállalkozásuk által előállított termék vagy szolgáltatás nem alkalmas exportra. Míg a mezőgazdasági cégek számára ez szinte egyáltalán nem okoz problémát (5 százalék), addig a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalatok 70 százaléka gondolja, hogy nem lenne versenyképes külföldön. A második leggyakrabban említett indok (27 százalék), hogy túl kicsinek gondolják a céget: ez elsősorban az agrárvállalkozások és a kereskedőcégek számára jelent gondot (39 illetve 43 százalék).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Bár az exportpiacokon tapasztalattal még nem rendelkező vállalati vezetők kétharmada mondta, hogy akkor sem szeretne külföldre terjeszkedni, ha a jelenlegi gátló tényezőket sikerülne leküzdenie, elképzelhető, hogy az élesedő verseny lépéskényszerbe hozza a magyar cégeket: a külföldi konkurencia megjelenése a magyar piacon a megkérdezettek 56 százaléka szerint potenciális veszélyt jelent, miközben a már exportálók körében ez az arány 80 százalék.

Tapasztalataink szerint a cégek jelentős része azért nem kezd exporttevékenységbe, mert hiányoznak az ehhez szükséges ismeretei, ebből fakadóan az önbizalmuk is alacsony. Gyakran azt gondolják, hogy ez meghaladja a képességeiket és jelenlegi tudásukat, pedig merészebb társaik eredményei azt mutatják, hogy akár a legkisebbeknek is megérheti átlépni az országhatárokat. A külpiacra lépés költségei sem kell, hogy elriasszák a vállalkozásokat: a megnövekedett likviditási igényeket rugalmas finanszírozási megoldásokkal tudjuk biztosítani, a felmerülő kérdésekre pedig személyes tanácsadáson kaphatnak választ a cégtulajdonosok

- mondta el Dancsné Engler Bernadett, a bank kisvállalati üzletágának vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem