9 °C Budapest

Tovább csökken a magyar cégek száma: nem javul a vállalkozói kedv

2018. október 4. 13:02

Tovább zsugorodik a hazai cégbázis, az alapítások száma továbbra is elmarad a törölt cégekétől.


2018 harmadik negyedévében 8482 cégtörlés mellett 6709 cégalapítás történt, így három hónap alatt újabb közel kétezerrel csökkent a hazai cégek száma. Szeptember végén 526 ezer cég működött az országban, de ezek közül 50 ezer már valamilyen megszüntetésre irányuló eljárás alatt van.

A cégalapítások száma 6 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakát, míg a cégtörlések száma 8 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakától, tehát az évek óta tartó csökkenési trend halványan enyhülni látszik. A megszüntetésre irányuló eljárásokat továbbra is egyértelműen a kényszertörlési eljárások dominálják, az összes eljárás 53 százaléka tartozik ebbe a típusba.

A negyedév talán legpozitívabb híre, hogy a végelszámolások száma csupán 1701 volt. Ez 20 százalékkal alacsonyab 2017 harmadik negyedéves értékénél, és 8 százalékkal elmarad 2018 második negyedévétől. Tehát látványosan kevesebben döntenek a cégük önszántukból történő megszüntetése mellett, ami a vállalkozási hangulat fejlődését jelzi.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

2018 júliusától szeptemberéig 15554 cég került végrehajtás alá, ami rendkívül magas szám, és a számla fizetési problémák magas szintjét jelzik, de az érték 9 százalékkal elmarad 2017 azonos időszakától, ami némi fejlődést jelez e tekintetben is.
A felszámolással megszűnt cégek száma a három hónap alatt 1269-ig kúszott fel, ami még mindig rendkívül magas, tekintve, hogy ezen eljárás típusok mögött is kifizetetlen számlák tömegei állnak.

Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedévi értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Békés és Fejér megye produkálta.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem