12 °C Budapest

Tovább csökken a hazai cégek száma: csak lassan javul a helyzet

2020. március 10. 15:27

2020 februárjában 2580 cégalapítás mellett 3098 cégtörlés került közzétételre, de a cégszám csökkenés lassulni látszik.

A januári kilengés után februárban folytatódni látszik az elmúlt évek trendje, a konszolidációs folyamat lecsengőben van, a cégek száma lassan stabilizálódik. A törölt cégek száma csupán 20 százalékkal haladja meg az újonnan indulók számát, ami elég alacsony érték, tekintve, hogy 2019-ben még 60 százalék feletti is volt a különbség egyes hónapokban.

A tendencia tehát azt mutatja, hogy lassan megállhat a cégek számának csökkenése, de vélhetően rövidtávon még csak közelíteni fogja egymást a cégalapítási és a cégtörlési görbe.

Nagyobb kilengések csak akkor várhatók a görbéknek a lefutásában, ha komolyabb cégjogi változás, vagy gazdasági változás állna be. Ilyen változások egyelőre nem látszanak, de azért egyes jelenségeket már érdemes nyomon követni  -derül ki az Opten közleményéből.

Mind januárban, mind februárban 470 körül volt például az induló felszámolási eljárások száma, ami magasabb, mint az elmúlt fél év átlaga, ráadásul 2019 végéig a felszámolási trend csökkenőben volt. Februárban szintén magas volt a végrehajtások száma is. Egy hónap alatt több mint 6000 vállalkozás ellen indult végrehajtási eljárás, ami szintén az elmúlt fél év legmagasabb értéke.

A végelszámolási eljárások száma a januári értékhez hasonlóan szintén magas. Februárban 1671 vállalkozás tulajdonosai döntöttek cégük végelszámolása mellett. Ennél az értéknél a szezonalitásnak még igen erős hatása van, vélhetően év közben nem lesznek ilyen magasak a végelszámolási számok. 

Ez is azt jelzi, hogy a cégszám csökkenés év vége felé akár meg is állhat.

A konszolidációs folyamat lezárultára utal az is, hogy mind januárban, mind februárban 1500 volt az induló kényszertörlési eljárások száma. Ez 17 százalékkal alacsonyabb, mint a 2019-es havi átlag, és csupán fele a 2015-ös havi kényszertörlési átlagának.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jelenleg mintegy 516 ezer cég működik az országban, ami 15 százalékkal alacsonyabb érték, mint 2013 végén volt. Ha a tendencia folytatódik, akkor nagyságrendileg 510 ezer körül lehet majd hazánkban a cégszám minimum, és ha jelentős változás nem következik be, akkor a cégek száma ezen a ponton stabilizálódik, vagy lassú növekedésbe fordul.

A stabil cégszám különösen akkor lenne szerencsés a gazdaság számára, ha az alacsony fluktuációs értékkel párosulna. Az elmúlt évek tendenciája alapján csökkenőben vannak a fluktuációs indexek, de azért még bőven van tere további csökkenésnek. Az igazi fejlődés azonban az lenne, ha a cégszám stabilizálódásához és a fluktuáció normalizálódásához növekedő tőkeellátottság és javuló likviditás is társulna. Erre megvan minden esély, amennyiben a cégbázis stabilizálódik, hiszen a nyereségek egy része beépül a tásaságok tőkeállományába.

Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) februári értéke átlagosan 11 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Győr-Moson-Sopron, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Nógrád megye produkálta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem