11 °C Budapest

Töretlen a magyar vállalkozások bizalma: sokan mégis kivárnak

2018. április 24. 19:30

Az előző negyedévi nagyobb léptékű ugrást követően most szerényebb mértékben ugyan, de tovább javult a cégek hangulata. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző bizalmi index az elmúlt 14 év második legjobb eredményét érte el.


Az előző negyedévi nagyobb léptékű ugrást követően most szerényebb mértékben ugyan, de tovább javult a cégek hangulata. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az elmúlt 14 év második legjobb eredményét érte el, jelenleg 10 ponton áll.

A vállalkozásokra pillanatnyilag a kivárás jellemző, amit jól mutat az enyhe, 2 pontos emelkedés. Ennek hátterében az áll, hogy a cégek gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők számottevően, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai gyakorlatilag kioltották egymást. Jelenleg az uniós pályázatokra és a közterhekre vonatkozó várakozások javultak, miközben a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatban borúlátóbbak lettek a cégek

- mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Egekben a bizalom

A különböző méretű cégek közül jellemzően a középvállalkozások hangulata a legjobb, ami most történelmi maximumot ért el, hiszen várakozásaik 24-ről 31 pontra ugrottak. A mikro- és kisvállalkozások az átlaghoz hasonlóan tekintenek a jövőbe, azonban míg előbbinek a bizalma 5-ről 8 pontra emelkedett, utóbbinak 9-ről 7 pontra mérséklődött.

Az ágazatok közül az ipari és a szolgáltató cégek közel azonosan (14 és 12 pont), a kereskedelmi szektor viszont ennél jóval szerényebben látja a következő egy évet (-1 pont). "A kereskedelem visszafogottsága mögött feltehetően az áll, hogy bár szárnyal a lakossági fogyasztás, hiszen a KSH legfrissebb adata szerint februárban is jelentősen, 6,6%-kal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző év azonos időszakához képest, ez a növekedés azonban hosszú távon már nem biztos, hogy fenntartható.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Sokat segítenek a pályázatok

Egyre több vállalkozás talál olyan uniós pályázati kiírást, ami érdekes lehet számára. . Az eu-s források mellett a közterhekkel kapcsolatban is kismértékű javulásra számítanak a cégek: 41 százalékról 38 százalékra csökkent a jelenleginél magasabb közterhekkel kalkuláló kkv-k aránya, miközben minden ötödik vállalkozás alacsonyabb adókra és járulékokra számít a következő egy év során. Mindezek mellett a vállalati hitelkamatokban kismértékű, 1,3 százalékos díjnövekedést valószínűsít a szektor. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm