Tényleg megváltást hoz a kormány nagy dobása? Itt a válasz

2019. május 30. 16:01

Varga Mihály ma ismertette a kormány régóta belengetett gazdaságvédelmi akciótervét. A versenyképesség növekedését célzó akcióterv több eleme is jelentős adócsökkentést tartalmaz. Ez természetesen javítja a vállalatok működési környezetét, ettől függetlenül azonban nem biztos, hogy egy lassuló gazdasági környezetben elegendőek lesznek a külső hatások mérséklésére.

A bejelentett csomag nem jelentett nagy meglepetést, egyrészt több elemét már korábban is ismertük, másrészt jól illeszkedik az a kormányzat korábbi törekvéseibe is. Sőt, az még némileg meglepőnek tekinthető, hogy az akcióterv nem szórja két kézzel a pénzt, vártatóan nem okoz akkor lyukat a költségvetésben, ahogy azt előzetesen várni lehetett - értékeli az intézkedéseket a Portfolio. ez a lap szerint a költségvetés egyenlege szempontjából biztató, de nem okoz majd nagy közvetlen gazdaságélénkítést.

A lap megjegyzi, hogy a legjelentősebb hatást a vállalatok működési környezetére gyakorolhatja majd az adócsökkentés. Azokon belül alapvetően a nagyobb cégek az év végi adófeltöltés eltörlése miatt, az agrárvállalkozások az öntözési rendszer fejlesztésének támogatása miatt, a vendéglátásban működő cégek az áfacsökkentés, a kkv-k pedig a kiva csökkentése miatt örülhetnek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem