7 °C Budapest

Takaréklángon Európa gazdasága: ebből nagy baj lehet

2020. április 6. 09:30

Komolyan visszaesett az EU gazdasági teljesítménye: rengeteg ágazat csak pislákol.

Ijesztő képet fest az euróövezet gazdasági teljesítményéről egy nem nyilvános európai uniós anyag. Az Index birtokába jutott elemzés 50 ágazatot értékelt, és bár az eredmények aligha meglepőek, mégis elég sokkoló látni az egyes ágazatok teljesítményének lefagyását a nagy leállás és a bázisnak tekinthető 2019 között.

Növekedni az egészségügy tudott, itt 34 százalékkal nagyobb volt az igénybevétel. A gyógyszer-kereskedelem 25 százalékkal nagyobb forgalmat ért el, ezeken felül az internet-szolgáltatók, valamint az élelmiszer-kiskereskedelem ért el nagyobb forgalmat.

Több ágazatban még nincsen érezhető változás a vírus miatt, ilyennek tekinthető a mezőgazdaság, az erdészet és a halászat, ahol nem történt változás, annak a dokumentumban szereplő értéke ugyanis kerek 0 százalék. Szintén fennmaradtak a számok alapján a kormányzati, közösségi szolgáltatások, oktatás, adminisztráció, ezek ugyanúgy a bázis kibocsátási szintjén pörögnek, mint a távközlés, de nem érdemi az energiafelhasználás és a vízigény 10-10 százalékkal apadása sem a nagy otthonmaradás során.

Sok iparágban látni 24-26 százalékos visszaesést. Ilyen az informatikai szolgáltatások, de a televíziós iparág is hasonlóan, 25 százalékkal esett vissza.

A hajózás, a közúti közlekedés és a hirdetési piac a felére olvadt. Ezt a veszteséget szenvedte el a kiskereskedelem legtöbb ágazata (gyógyszer, élelmiszer, autóértékesítések nélkül). Csak egyharmadot termel a vegyipar, a gumiipar, az üvegipar, a fémipar, illetve az optikai cégek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Üzletük háromnegyedét veszítették el a munkaerő-közvetítők, a költöztetők, a menedzsment tanácsadók, ilyen szintre mérséklődtek a jogi konzultációk, az autószerelések, a bútoripar. De ez még nem a legrosszabb:

  • 17 százalékon megy az európai autógyártás,
  • 14 százalékon az utazási irodák,
  • 10 százalékon az európai légi közlekedés,
  • egyáltalán nincsenek nyilvános szórakoztató-ipari események (mozi, színház, koncert, sportesemény).

Összességében egyelőre 34 százalékkal alacsonyabb az euróövezet gazdasági kibocsátása. Az Európai Unió ennek ellenére továbbra is bízik a V-alakú felpattanásban, vagyis a második és a harmadik negyedévet érintő nagy visszaesés ellenére az előrejelzésük szerint az euróövezet gazdasági kibocsátása végül elérheti a 2019-es szint 94 százalékát.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem