14 °C Budapest

Szépen ment az üzlet Hajasnál, Zsidrónál: így áll most a fodrász-háború

2020. október 7. 05:53

Tovább dúl a fodrászháború Magyarországon: kiderült, hogy mennyi az átlagfizetés a két leghíresebb hazai hajszobrász cégénél. A céges beszámolókból az is kiderült, hogy mennyi bevétele volt Zsídró Tamás és Hajas László vállalkozásának, illetve a Pénzcentrum megnézte, hogy fut a szekér a Biohair franchise-t futtató Kft.-nél. Várhatóan az idei év sokkal nehezebb lesz a szépségiparban, mint a korábbiak: tavasszal a lezásárok mellett az elhalasztott esküvők és a törölt ballagások is jócskán megcsappantották a bevételeket.

Tovább dúl a fodrászháború a hazai piacon: a két legismertebb magyar hajszobrász, Zsidró Tamás és Hajas László mellett jól ment a biznisz legnagyobb hazai fodrász-franchisenak, a Biohairnek is a tavalyi évben. Mialatt a két mesterfodrász inkább a prémiumkategóriában nyomul, a Biohair inkább az egyszerű emberekre ment rá, akik az utcáról térnek be meló után - vagy az appon jelentkeznek be.

Most a Pénzcentrum megnézte a három cég frissen leadott üzleti beszámolóit, hogy kiderüljön, mennyi is az annyi, hogy ment a bolt. Mielőtt belevágnánk, érdemes megnézni, hogy melyik piaci szereplő hány szalonnal rendelkezik: Hajas Lászlónak négy üzlete van, három Budapesten, egy pedig Pécsett. Zsidrónak feleennyi szalonja van, mindkettő a fővárosban üzemel.

A Biohair egy gigahálózatot épített fel, Pesten 22, vidéken pedig 18 üzlet tartozik a franchise-hoz. Így a Perger Gabriella közgazdász és Binder Géza mesterfodrász által alapított vállalat Magyarország legnagyobb fodrászati lánca jelenleg.

Érdekes, de mindennek ellenére nem a Biohair generálta a legtöbb bevételt tavaly a három vizsgált cég közül, hanem Hajas vállalkozása. Utóbbi ugyanis 2019-ben több mint 735 milliós nettó árbevételt vallott be, mialatt a franchise központi vállalata, a Perger és Binder BH 2010 Kft. 506,6 millió forintos bevétellel zárta a tavalyi évet. Zsidró két szalonja jóval szerényebb bevételt generált, 98,7 millió forintot. Az viszont látni, hogy mindegyik vállalat valamelyest megnövelte bevételeit 2018-hoz képest.

Adózott eredmény tekintetében szintén Hajas vezet: 29,1 millió forint volt a cég profitja. A Biohair központi cégének mindösszesen 294 ezer forintnyi adózott eredménye volt, ami óriási visszaesés 2018-hoz képest, amikor 26,7 millió forintot vallottak be. Zsidróék profitja 18,5 millió volt, bő 6 millióval több, mint az azt megelőző évben. Hajasék 2018-ban szinte ugyanennyi profittal zártak.

Ennyi ment el bérekre

Az is kiderült, hány alkalmazottja volt a cégeknek a tavalyi évben, ebből és a bérköltségekből pedig kiszámolható, hogy mennyi az átlagos havi fizetés. A legtöbb alkalmaztottja Hajas cégének van, 62-en dolgoznak neki, a személyi jellegű ráfordítások rovatba 209,1 millió forintot írtak be. Így jön ki, hogy egy emberre átlagosan kb 280 ezer forintnyi bérköltség jutott 2019-ben. 2018-ban 190,1 millió volt Hajasék bérköltsége, viszont kettővel kevesebb alkalmazottja volt a cégnek: így az átlagos fizetés 264 ezer forintra jött ki.

Zsidrónak tavaly 15 alkalmazottrja volt, a szeméyli jellegű ráfordításoknál 28,5 millió forint szerepel, így az egy emberre jutó havi bér valamivel több mint 158 ezer forintra jön ki havonta. Tavaly 31,2 millió ment el bérekre, viszont akkor Zsidró cégének 20 alkalmazottja is volt. Így egy emberre havonta átlagosan 130 ezer forint jutott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Több helyről jöhet a pénz
A fenti bevételek pontos forrását nem egyszerű összeszedni, így korántsem biztos, hogy csak a fodrászatokból jön a pénz. Hajaséknak például fodrász-nagykerük is van, illetve a két mesterfodrász esetében azt sem tudni, hogy a különféle szponzori bevételek, reklámszerződések, illetve a tévés munkák melyik vállaltnál "csapódnak le".

A Biohair-ek központi cége 21 alkalmazottat jelentett be tavaly, 50,4 milliós bérköltségekkel. Így egy ember átlagosan 200 ezer forintot vitt haza a cégnél. 2018-ban 43,7 millió forint ment el fizetésekre, ám akkor csak 19 embert alkalmaztak: így is bő 10 ezer forinttal kevesebbre jött ki a 2018-as átlagfizetés, mint a tavalyi. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy magukat a szalonokat nem ez a vállalat üzemelteti, hanem az alvállalkozók, ez a cég csak az arculatot és a többit adja a Biohair-fodrászatoknak.

Nyilván egyik cégnél sem lehet kijelenteni, hogy mindenki ennyi pénzt visz haza, ez egy átlag: van, aki többet, mások kevesebbet keresnek havonta. De jól látszik, hogy átlagban a bérversenyt Hajas László nyerte.

Nagyot ütött a vírus

Ahogy az egész országot, a fodrász-szakmát is elég rosszul érintette, hogy márciustól májusig gyakorlatilag le volt zárva minden. Hajas László még májusban nyilatkozott arról, hogy a szalonok a szokásos bevételeik 70-80 százalékát biztosan elvesztik: ehhez az is hozzájárul, hogy elmaradtak az esküvők, a ballagások, amelyek mindig erős időszakot jelentenek a szépségipari dolgozóknak.

Ráadásul hiába oldották fel a korlátozásokat, a vendégek java része csak jóval később kezdtek el visszaszállíngózni a szalonokba. Dévényi Gabriella Natália, az Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesületének elnöke azt mondta, a szépségiparban nagyjából 20 ezer vállalkozás tevékenykedik, amelyek 70 százaléka katás egyéni vállalkozás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem