16 °C Budapest

Százezereket spórolhatnának a vállalkozások: mégsem teszik

2017. október 25. 19:00

Akár évi 282 ezer forintnyi közterhet is megtakaríthat az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat. Ugyanakkor munkáltatók mintegy 60 ezer érintett után nem érvényesítik az adókedvezményt, amelynek igénybevétele rendkívül egyszerű, mindössze egy igazolás kell hozzá.

2017. augusztusában majd 33 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe a cégek az adókedvezményt. A Nemzetgazdasági Minisztérium számítása szerint

több mint 60 ezer kisgyermekes munkavállalót alkalmaznak úgy, hogy jogosan járó adókedvezményt a vállalkozó nem érvényesíti.

Mivel a kedvezmény az anyasági ellátás folyósításának megszűntetését követően három évig jár, ezért azt a hat év alatti gyermekeket nevelő szülő alkalmazásakor érdemes igénybe venni. Még hosszabb ideig - akár a legkisebb gyermek 13 éves koráig - jár a köztehercsökkentés a három vagy többgyermekes szülő alkalmazása esetén. Ezért nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is érvényesíthető a kedvezmény.

Annak a vállalkozásnak, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, jelentős összegű adókedvezmény jár.

A foglalkoztatás első két évében 23.500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11.000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe. Az első három évben 23.500 forinttal az utolsó két évben 11.000 forinttal kevesebb közterhet fizet a munkáltató az államkasszába.

A kedvezmény igénybevétele egyszerű. Mindössze egy igazolás kell hozzá, amelyet a munkavállaló kérelmére például a járási hivatal, a fővárosban a kerületi hivatal állít ki. A vállalkozó a gyakorlatban az úgynevezett havi adó- és járulékbevallásban (az ún. ’08-as bevallásban) tudja érvényesíteni a közteher-kedvezményt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Míg az adókedvezményt biztosító Munkahelyvédelmi Akció a kisgyermekesek foglalkoztatását, addig a kormány egy másik intézkedésével azokat a szülőket segíti közvetlenül, akik három évesnél kisebb gyermekükről gondoskodnak a munka mellett. Az gyed extra ugyanis biztosítja, hogy a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett korlátlanul lehet munkát végezni anélkül hogy az ellátástól elesne az arra jogosult, így az ellátás és a munkabér egyidejűleg is jár. Így ha a bérszámfejtőnek feltűnik, hogy van például gyed extrában részesülő  munkavállaló, érdemes megnéznie, hogy a cég az adókedvezményeket igénybeveszi-e utána.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem