Sokkoló számok: nagyot zuhant a vendéglátóhelyek forgalma

MTI
2021. január 12. 17:35

Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására - közölte a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma.

Tavaly novemberben 48,6 százalékkal csökkent a vendéglátóhelyek forgalmának volumene, árbevételük pedig 45,4 százalékkal zuhant, az előzetes adatok szerint decemberben hasonló mértékű, 45,3 százalékos volt az árbevétel csökkenése a pénztárgépek adatai alapján - írta Suppan Gergely. Elemzése szerint a vendéglátóhelyek forgalmának visszaesése jóval mérsékeltebb a 2020 tavaszihoz képest. Egyrészt több vendéglátóhely tudott alkalmazkodni a házhozszállításhoz, másrészt a munkahelyi és iskolai étkeztetés jóval kisebb mértékben csökkent.

A járványhelyzet miatt az első negyedévben nem várható érdemi változás, azonban az oltás előrehaladásával, a veszélyeztetett csoportok átoltottságával lassan és fokozatosan lehet enyhíteni a korlátozásokon. Erre a tavaszi hónapoktól lehet számítani az elemző szerint, így a második negyedévben már némileg élénkülhet a vendéglátás forgalma. Teljes nyitás azonban csak és kizárólag a társadalom kritikus szintű, legalább 60 százalékos átoltottsága esetén lehetséges, így remélhetőleg a nyári hónapokban már érdemi fellendülésre lehet számítani.

Suppan Gergely szerint amennyiben az átoltottságot nemzetközi szinten is sikerül elérni, a nemzetközi turizmus is gyorsan magára találhat, tekintve az óriási kielégítetlen igényeket, így az további lendületet adhat a vendéglátásnak is. A vendáglátás és a turizmus  újraindítása a kritikus szintű átoltottság előtt is lehetséges, a tervezett oltásigazolások alkalmazásával, amellyel a beoltottak már igénybe vehetnék a vendéglátási szolgáltatásokat - hívta fel a figyelmet az elemző.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem