Romlott a kedve a magyar vállalkozásoknak: közterherrém kerülgeti őket

2019. január 10. 19:00

A kkv-k stabil várakozásokkal indulnak neki 2019-nek - derült ki egy friss kutatásból. A cégek gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők - mint a vállalkozás pénzügyei, az uniós pályázatok elérhetősége vagy a gazdaságpolitika - többségében ugyanis alig várnak változást a vállalkozások, de egy jelentős részük a közterhek emelkedésre számít idén. 

Tovább mérséklődött a kkv-k bizalma, mivel a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 2 pontot csökkent, így jelenleg 5 ponton áll. "Az utóbbi másfél évben egy erős emelkedő trend jellemezte a hazai vállalkozások egy éves várakozásait, amely a választásokat követően a csúcsra ért, azóta viszont folyamatosan mérséklődik. Az index azonban továbbra is a pozitív tartományban van, tehát összességében bizakodók a kkv-k, mivel a legtöbb, a cég gazdasági helyzetét leginkább meghatározó tényezőben - mint például a pénzügyi eredmények, az uniós pályázati lehetőségek vagy a gazdaságpolitika - csupán minimális változást várnak a cégek idén. A mostani enyhe, 2 pontos csökkenés hátterében az áll, hogy nagyot zuhant a közterhek várt változásának megítélése" - részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Emelkedő közterhek

Az index csökkenése főként annak tudható, hogy romlottak a közterhekre vonatkozó várakozások, és akik eddig stagnáló vagy éppen csökkenő adó és járulékterhekben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak. "Az előző negyedévi 39 százalékról 54 százalékra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során, ami az utóbbi hat év legmagasabb aránya. Ennek hátterében feltehetően a cafeteria rendszer átalakítása, illetve a minimálbér tervezett megemelése állhat, amelyek jelentős többletterhet jelenthetnek a vállalkozások számára" - mondta el a főosztályvezető.

A különböző méretű cégek közül egyedül a kisvállalkozások bizalma javult, 4-ről 6 pontra. Ennek ellenére továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, holott várakozásaik 15-ről 10 pontra süllyedtek, a mikrovállalkozások hangulata pedig 8-ról 3 pontra mérséklődött. Az ágazatok közül továbbra is az agrárcégek hangulata a legjobb (19 pont), őket az ipari cégek követik, akiknek várakozásai a felére, 21-ről 10 pontra csökkent. Jelenleg a kereskedelem és a szolgáltató szektor bizalma a legalacsonyabb (4 és 2 pont).

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem