7 °C Budapest

Rendet tennének az iskolaszövetkezetek között

2015. június 3. 10:01

Törvénymódosító javaslatot nyújtottak be, amely többek között garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre. A tervezet a tisztességtelenül versenyző iskolaszövetkezetek között tenne rendet - írja a Világgazdaság.

Magyarországon évente közel 130 ezer tanuló dolgozik iskolaszövetkezetekben. A tervezet most meghatározza számukra a megbízók, megrendelők által kifizetendő minimális szolgáltatási díjat, hogy az iskolaszövetkezeti tagok mindenképpen megkaphassák a rendeletben meghatározott kötelező minimálbért vagy a garantált bérminimumot órabérben megállapítva.

Az órabérek a minimálbér (azaz a bruttó 604 forint) szintjéről indulnak, de nyelvismerettel, akár 800-1000 forintos vagy ennél magasabb órabér is elérhető diákmunkával. A tanulók ebben az évben is elsősorban egyszerűbb adminisztratív munkákra jelentkezhetnek, de gyakori a gyorséttermi, áruházi vagy pénztárosi ajánlat is a számukra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem