20 °C Budapest

Rajtuk múlhat a magyar vidék jövője: újabb pofont kaptak a gender-tagadók

2020. szeptember 16. 08:15

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelemi és Iparkamara szervezésében megvalósult Nők a vidékfejlesztésben és gazdaságfejlesztésben & Nősztorik című bajai rendezvény nem mást tűzött zászlajára, minthogy felhívja a figyelmet a hölgyek szerepére és hozzájárulására a vidék-, térség- és gazdaságfejlesztésében betölthető szerepének erősítésére, valamint a női vállalkozói lét lehetőségeinek és kihívásainak bemutatására - írja a HelloVidék.

Keveházi Kata, a JÓL-LÉT Alapítvány elnöke szerint minden változás az egyén szintjéről kell, hogy elinduljon, ezért a nőnek legelőször önmagára kell találnia ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, amit követően azonban a környezetében lévők életére is hatalmas hatással tud lenni, ami végső soron legjobb esetben társadalmi kölcsönhatások sorozatát hozhatja magát.

A szakember meglátása szerint így a férfiak fiskális, profitorientált szemléletén utat törve bebizonyítható az is, attól még, hogy valami nyereséggel jár, nem biztos, hogy az adott szektor fejlődését eredményezi. Az pedig végképp egy elavult szemlélet, miszerint a nő helye a konyhában van, és hogy a család, valamint a karrier egymást kizáró tényezők egy hölgy életében.

További részletek a HelloVidék cikkében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem