2020. június 6. szombat Norbert, Cintia

Pofátlanság: kétmilliárdnyi közterhet csalt el egy bűnbanda Fejér megyében

  • MTI
  • 2020. április 7. kedd 15:01

Közvetített munkavállalók után fizetendő közterheket csalt el, közel kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy Fejér megyéből irányított bűnbanda, amelynek két tagja letartóztatásban van, ellenük bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik nyomozás.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a cégháló nagyvállalatoknak, autóipari beszállító multiknak közvetített munkaerőt. A több száz munkavállaló után azonban nem fizették az adókat és járulékokat, noha megrendelőiktől megkapták a közvetített munkaerő teljes bérköltségét, illetve a közvetítői díjat is.

A csalásban részt vevő társaságok első körben hamis adóbevallásokat nyújtottak be, majd miután utólag bevallották a fizetendő közterheket, hátrahagyták a vagyontalan, tetemes adótartozással rendelkező cégeket.

A NAV nyomozói IT-szakemberek és járőrök bevonásával összesen huszonnyolc helyszínen tartottak házkutatást, tanúkat és gyanúsítottakat hallgattak ki, valamint a megrendelő cégeknél is vizsgálódtak, ahol a közvetített dolgozókat hallgatták meg.
A bűnbanda fejét a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége fogta el Fejér megyei otthonában, a férfival szemben szexuális bűncselekmény gyanúja is felmerült. A bűnszervezet vezetői luxusszínvonalon éltek: egzotikus utazásokra, drága autókra költötték az elcsalt pénzeket, de különleges műkincseket, nagy értékű könyvritkaságokat, illetve érme- és bélyeggyűjteményeket is vásároltak. A NAV csaknem egymilliárd forint értékben tudott bankszámlákat, ingatlanokat és követeléseket zárolni, továbbá több százmillió forint készpénzt, valamint luxusautókat is lefoglalt a kár megtérítésére.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 1 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidővel, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 093 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 7,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 20 126 forintos törlesztőt (THM 7,64%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

06.04-06.10
Országos

Auchan

06.04-06.10
Országos

Spar, Interspar

06.04-06.10
Országos

Tesco

06.04-06.10
Országos

Aldi

06.04-06.10
Országos

Praktiker

04.02-07.31
Országos

  Ajánlatunk