7 °C Budapest

Összefogtak a vendéglátósok a túlélésért: ezzel a megoldással kint lennének a vízből

2020. április 3. 09:30

Közösen kérik a vendéglátósok a Pénzügyminisztériumtól, hogy a kiszállított ételek után fizetendő áfa 27 százalékról csökkenjen öt százalékra, ahogy az a helyben fogyasztáskor is érvényes. Mivel még hosszú hónapokig üresen tátonganak a turizmusban jelentős szerepet játszó hazai vendéglátóhelyek, az áfacsökkentés a túlélést jelentheti több ezer magyar vállalkozásnak és az alkalmazottaiknak.

Összefogtak az ételkiszállító cégek a hazai vendéglátósokért, akiknek már­ciusban egyik pillanatról a másikra tűntek el a vendégeik - nemcsak a turisták, a hét végi szórakozók, a törzsközönség vagy a városlátogatók, hanem a céges rendezvények, a konferenciák, a dolgozó réteg, a családi események, a borkóstolók vagy a tavasszal tartott rengeteg szabadtéri program megannyi látogatója sem hoz idén bevételt az eddig szélsebesen fejlődő vendéglátóiparnak. ­Emiatt sokaknak váltotta rémálommá eddigi jövőbeni elképzeléseit a koronavírus: a szakképzett alkalmazottak nagy része utcára került vagy kényszerszabadságon van - írja a Magyar Nemzet.

Több, eddig jól prosperáló hazai kisvállalkozás mostanra a tartalékai végén jár, át kell alakítsa minden korábbi tervét, és a legtöbben nemhogy fejleszteni, talpon maradni is nehezen tudnak - kétségbeesett hangulat jellemzi a szektort. Ezért félő, hogy alaposan megritkul a turistavonzó piac, mire ősszel újjáéledhet legalább a belföldi utazások területe, éttermek, kávézók, bárok nélkül márpedig vérszegénynek mondható egy-egy úti cél kínálata, ami a majdani régiós újrainduláskor a határon túl is hátrányt jelent.

A Wolt ételszállító cég tegnap közölte: arra kérik a kormányt, hogy az éttermekből elvitellel és kiszállítással értékesített ételek áfatartalmát a jelenleg érvényes 27 százalékról a kedvezményes öt százalékra csökkentse, amit a helyben elfogyasztott ételek esetében is alkalmaznak. Ez amiatt lenne fontos, mert most is magasak az állandó költségek, mint az alapanyagok, a dolgozók bére és a bérleti díjak, ezeket folyamatosan fizetik, miközben a bevétel a töredékére zuhant vissza. A pénzügyminiszterhez eljuttatott levél aláírásához félezer hazai étterem tulajdonosa és a Magyar Vendéglátók Ipartestülete is csatlakozott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem