7 °C Budapest

Óriási krach a vidéki szolgáltatóknál: lesz, aki innen már nem tud talpra állni

2020. november 19. 08:13

A koronavírus 2. hulláma még nagyobb erővel sújtja a szolgáltatóipart, pedig sokan még az elsőből sem álltak fel. Bár lehetett rá számítani, hogy hazánkban is korlátozó intézkedéseket vezetnek be, mégis sok vállalkozást váratlanul ért Orbán Viktor november 09-i bejelentése. A HelloVidék most a vidéki offline és online térben szolgáltatók képviselői közül keresett meg néhányat, hogyan érintette őket a Covid újabb hulláma és milyen módon vészelik át ezt az időszakot.

Orbán Viktor miniszterelnök által bevezetett korlátozó intézkedések az offline térben, a személyes jelenlétet igénylő szolgáltatókat érinti a leginkább. A tavaszi hullámmal elsodort és a nyári főszezonban helyre állni látszódó turizmus-vendéglátás szektort igazi "hideg zuhanyként" érintette a kötelező bezárás híre. Tény, hogy a miniszterelnöki beszédben elhangzott, hogy támogatást nyújtanak a bajba jutott ágazat vállalkozóinak, ennek ellenére mégis várható, hogy hosszú időbe telik majd a talpra állás.

A turizmus- vendéglátás területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező Csobota-Kis Árpád a Pearl Marketing and Management Kft. ügyvezető és országos szállodaüzemeltető szerint a tavaszi korlátozások miatt az emberekben akkora volt a felgyülemlett feszültség a bezártság miatt, hogy amint "kiszabadultak", utazásra és pihenésre vágytak. A szezon kitolódott szeptemberig, majd jött a határzár és a mostani bejelentés, ami padlóra kényszerítette a szektort. Több kollégájával is egyeztetett telefonon és igénybe fogják venni a kormány bértámogatását. Egy biztos, hogy a korlátozások feloldását követően nem lesz könnyű fellendíteni az iparágat.

A rendezvényszervező szakma már az első hullám idején jelentős károkat szenvedett el és számos vállalkozás működése vált teljesen bizonytalanná. A tavaszi oldásokat követően sokan egyre inkább felkészültek a 2. hullámra és számos konferencia, esemény tért át az online térbe. Ennek ellenére a november 09-i bejelentés időzítése a legrosszabbkor érintette a szektort, mivel a cégek mikulás és karácsonyi ünnepségei sem tarthatók meg személyesen. Az országos lefedettséggel üzemelő Gyermek-Partiszervíz-nél Simonné Papp Cecília elmondása alapján az elmúlt hetekben a családi rendezvényeknél, elsősorban a szülinapoknál alig tapasztaltak visszaesést a korábbi évek hasonló időszakához képest.

Inkább annyi a változás, hogy kisebb létszámú társaságok ünnepelnek. A karácsony előtti időszak, a mikulás mindig nagy pörgéssel jár. Idén sincs ez másképp. Már nyár óta készültek arra, hogy bármikor szigoríthatnak. Így az országban elsőként bevezették az online mikulásrendezvényeket. Külföldön nem ismeretlen az online videóbeszélgetés, így náluk is van erre lehetőség, és már látják, hogy kereslet is. Nagy cégek, multik is élnek ezzel, továbbá szívesen kérnek előre rögzített üzeneteket, levélcsomagokat is. Futár Mikulásaik is készülnek az ünnepekre. Több cég pedig kivár, arra számítanak, hogy december második felében már személyesen is felkeresheti a munkatársak gyerekeit a Mikulás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha több különleges történet is érdekel az időszakról, akkor olvasd el a HelloVidék teljes cikkét!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm