13 °C Budapest

Optimisták a magyar vállalkozások, holott van miért aggódniuk

2018. augusztus 8. 14:01

A minőségi munkaerő elvándorlását és a külföldi vállalatok versenyelőnyét tekintik a hazai kis- és középvállalkozások jelenleg a legnagyobb kihívásnak, ugyanakkor pozitívan értékelik az adóterhek, adózási szabályok átláthatóságát, és nem tartanak az árfolyamkockázati kitettségtől sem. Míg a családi vállalkozások kevésbé, a magas árbevételű vállalatok jobban érzik a külső tényezők befolyásoló hatását cégük működésére - derült ki egy friss kutatásból.

A kis és középvállalkozások optimisták, piacvezetőként és technológiai úttörőkként pozícionáljak magukat, innováció terén pedig megelőzik versenytársaikat - derül ki az UniCredit Bank és az Inspira 2018-as kkv kutatásából, mely során kis- és középvállalkozások cégvezetőivel vagy tulajdonosaival készített interjúkat. Eredményeik is ezt támasztják alá: túlszárnyalták előzetes üzleti tervüket, és szinte minden gazdasági mutató tekintetében javulást, növekedést jósolnak maguknak.

A legnagyobb kihívás

A kis- és középvállalkozások szempontjából az elmúlt három évben kedvezően alakult a makrogazdasági környezet: bővült a gazdaság, erősödött a belföldi vásárlóerő, a belföldi piacra termelő kkv-k értékesítési lehetőségei nőttek, javult a versenyképesség. Ez a kedvező gazdasági környezet mégsem párosul hurrá-optimizmussal még a legderűlátóbbak között sem.

A cégek ugyan rendkívül optimisták a magyar vállalkozások adóterhei, az adózási szabályok átláthatóságával kapcsolatban és az árfolyamkockázati kitettséget is csupán a nemzetközi kereskedelemben érdekelt, export-import tevékenységet is folytató cégek tartják veszélyforrásnak.

A minőségi munkaerő külföldre vándorlása ugyanakkor valamennyi cég számára aggasztó tény,

ezt az általános tendenciát a kutatás is megerősíti. A munkaerőpiac kínálati oldalának mennyiségi szűkülése és minőségi gyengülése az elvándorlások következtében szintén problémát jelent.

Hisznek az okos megoldásokban

Leggyakrabban azzal az állítással értenek egyet, hogy a saját piacuk szereplői egyre több innovatív megoldásba fognak befektetni. A beruházásösztönző EU-s és kormányzati pályázati lehetőségekben nem igazán bíznak, de nagyon optimisták a tekintetben, hogy a piaci kereslet jelentősen növekedni fog termékeik és szolgáltatásaik iránt, és hogy vállalkozói díjaik is emelkedhetnek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A külső tényezők

Az egyik meglepő eredmény, hogy míg a legoptimistább családi vállalkozások valamivel több mint egyharmada érzi úgy, hogy vállalkozása nem függ külső tényezőktől, stabil lábakon áll, a vállalkozás sorsa saját kezében van, addig az egyébként általában optimistább magas árbevételű nagyvállalatok mindössze 12 százaléka gondolja ugyanígy, több mint 50 százalékuk szerint viszont vállalatuk jövőbeni sikeres működése sok külső tényezőtől függ, amelyekre korlátozott a ráhatásuk.

A családi vállalkozások szerint a hazai és EU-s pályázati rendszer, a központi szabályozások, a banki hitelkonstrukciók, de még a minőségi munkaerő megszerzése sem igazi fokmérője vagy befolyásolója vállalkozásuk sikerének. Bíznak a termékeik és szolgáltatásuk erejében, nem tartanak a felbukkanó konkurensektől, egyedül az előállítási és beszerzési áraik tekintetében éreznek némi kiszolgáltatottságot.

"Az UniCredit a saját ügyfélkörében is tapasztalja a kkv-k optimizmusát: ügyfeleink a főbb pénzügyi mutatóik alapján bizakodóbban tekintenek a jövőbe. Az időnként nehéz piaci helyzet és a rendkívüli munkaerő-elvándorlás ellenére is sok cég derűlátó a növekedést, az eszközállomány-bővülést tekintve, mert bízik a szolgáltatása, terméke erejében. Ügyfeleink közül számos kkv számít nagyobb árbevételre, nagyobb profitra, terméke, szolgáltatási köre bővülésére, ami jelentős bizakodásra ad okot piaci helyzetünk és jövőbeli kilátásaink viszonylatában" - mondta Bolyán Róbert, az UniCredit Bank kis- és középvállalkozási üzletágának igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm