7 °C Budapest

Ők a legnagyobb magyar céghalmozók: minek nekik 100-nál több vállalat?

2021. január 23. 15:02

Szép számmal vannak olyan hazai vállalkozók, akik tízesével számolják a cégeiket. Mégis mintha történt volna valami ez elmúlt években, a céghalmozás már nem olyan népszerű, mint korábban.

Már komoly hagyománya van Magyarországon a cégbirodalmak építésének. Jelen esetben nem az árbevételben kiemelkedő, hanem a cégszámban rendkívüli cégcsoportokról beszélünk. Ma már gyakorlatilag természetesnek is mondható, ha egy vállalkozó 10-20 vagy akár több cégben is érdekelt. Az ilyen típusú cégbirodalmak számosságban 2020 elején tetőztek hosszú évek növekedése után, de a tavalyi év során a trend, ha nem is erőteljesen, de csökkenésbe fordult - derült ki az Opten elemzéséből.

2020 év elején például még 12 ezer olyan vállalkozó tevékenykedett Magyarországon, amely 5-nél több vállalkozásban volt érdekelt, de 2021 év elejére már "csak" 11 ezer körül van az ilyen vállalkozók száma. Örülni azonban még korai lenne, a cégbirodalmak ilyen típusú átalakulásától még korai lenne a cégvilág tisztulását várni.

Egyrészt a trend még nem olyan jelentős, hogy egyértelmű következtetést lehessen levonni, másrészt elsősorban a kisebb cégcsoportok vannak eltűnőben. Egyes kategóriákban még növekszik is a céghalmozási jelenség. Jelenleg mintegy 1500 magánszemély büszkélkedhet 20-nál több tulajdonolt vállalkozással, míg 1 évvel korlábban még csak 800 körül volt ez az érték. Másrészről pedig a tulajdonosok átvilágítása nem minden esetben egyszerű, például egy alapítvány, egy zártkörű részvénytársaság vagy éppen egy befektetési alap tulajdonosi háttere kevésbé transzparens.

Fontos hangsúlyozni, hogy számtalan valódi gazdasági oka lehet annak, ha egy vállalkozó úgy dönt, hogy több cég szükséges üzleti folyamatainak kiszolgálásához. Az összkép ugyanakkor azt sugallja, hogy néha hajlamosak túlzásba esni a hazai vállalkozók. Ha két vállalkozás gazdasági és fizikai értelemben is függetlenül működik egymástól, a napi működést tekintve szinte lényegtelen is, van-e közös tulajdonosa. Ha a közös tulajdonú cégek között szállító-vevő kapcsolat is azonosítható, még mindig nem jelent feltétlen problémát, ugyanakkor ez sokszor már ingoványosabb talajt is jelent. A közös tulajdonú vállalkozásokban a közös érdek számos szürke területet jelentő adóoptimalizálási lehetőségre is kaput nyit.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A cégbirodalmakban igen szélsőséges jelenségekkel is találkozhatunk. Jelenleg például 6 olyan tulajdonos vállalkozó magánszemély gazdálkodik Magyarországon, amely több mint 100 vállalkozásban érdekelt. Az extrém jelenségek száma azonban látszólag csökkenőben van, egy évvel ezelőtt még 12 ilyen vállalkozó volt az országban, mára ez az érték a felére csökkent. Ekkora cégbirodalom átlátása tulajdonosi szerepkörből komoly kihívásnak tűnik, és az adatok alapján nem lett egyszerűbb az életük az elmúlt években sem, legalábbis erre utal a kategória mélyrepülése.

Hosszú távon szerencsés lenne a gazdaság szereplői számára, ha az ilyen extrém cégcsoportok visszaszorulnának. A cégcsoportokat ugyanis a partnerek szemszögéből is át kell látni, értékelni, minősíteni. Az általános transzparencia nagyban tudja gyorsítani a kockázatkezelési folyamatokat, de a döntéshozásra és általános adminisztrációra is jótékony hatással lehet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm