9 °C Budapest

Nincs megállás: dübörög az építőipar

2018. szeptember 14. 12:31

2018 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 38 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

2018 júliusában az előző év azonos hónapjához képest:

  • Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene nőtt: az épületeké 28,5, az egyéb építményeké 48,3 százalékkal. Az épületeknél oktatási, ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.
  • Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 60,0, az egyéb építmények építésében 43,7, a speciális szaképítésben 20,2 százalékkal emelkedett.
  • A megkötött új szerződések volumene 70,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 1,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 134,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Július folyamán közlekedési infrastruktúra és távközlési hálózat fejlesztésére kötöttek nagy értékű szerződéseket.
  • Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 61,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,9, az egyéb építményeké 82,4 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel azelőtt.

2018. január-júliusban az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 22,2 százalékkal emelkedett.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm