12 °C Budapest

Nem várt bonyodalom keseríti meg a magyar cégek életét

2019. augusztus 8. 20:02

Idén január elsejétől kizárólag elektronikusan, a cégkapu rendszeren keresztül intézhetik adóügyeiket a hazai vállalatok, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is minden hivatalos iratot ezen a felületen keresztül juttat el a cégek számára. Hiába előzte meg egy éves tesztidőszak a rendszer bevezetését, több cég nem készült fel kellő körültekintéssel a használatára, ami jelentős kockázatot okozhat számukra.

Már több mint fél éve kizárólag a cégkapu felületen keresztül intézhetik adóügyeiket a hazai vállalatok. A rendszer bevezetésének célja az volt, hogy megkönnyítse a kommunikációt a cégek és a NAV között. Az átállással azonban új problémák jelentek meg. Hogyan kezelhetőek a társasághoz érkező nagy mennyiségű, különböző munkavállalóknak címzett iratok? Hogyan kontrollálható, hogy ki jogosult azok megnyitására? Mi történik, ha a hozzáféréssel rendelkező munkavállaló távozik a cégtől?

Egy társaság cégkapujához számos munkavállaló hozzáfér. A rendszeren keresztül küldött iratok azonban attól függetlenül kézbesítettnek minősülnek, hogy ténylegesen az a kolléga nyitja-e meg, akinek azt az adott iratot küldték. Sőt, még akkor is kézbesítettnek minősülhet, ha az érintett munkavállalóhoz el sem jut a kérdéses irat. Bizonyos ügyek esetében így tudta nélkül is fontos határidőket mulaszt el a szervezet, ami jelentős következményekkel járhat

- hívta fel rá a figyelmet Dr. Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda adójogásza. A cégeknek ezért érdemes minél hamarabb kialakítaniuk a cégkapu hozzáférési jogosultságok rendszerét és azok folyamatos aktualizálását, hogy a felület használata a folyamatos kockázat helyett valódi előnnyé váljon.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm