13 °C Budapest

Nem tagadja a magyar milliárdos: megvennék a ferihegyi repteret

2020. október 9. 17:33

Valóban tárgyal a ferihegyi reptér megvásárlásáról a Jellinek Dániel vezette Indotek, egyéb cégekkel konzotciumban.

Valóban folytat tárgyalásokat az Indotek Csoport a Budapest Airport megvásárlásáról egy magyar és kisebb részben amerikai befektetőkből álló konzorcium részeként - reagált a vállalat vezérigazgatója, Jellinek Dániel a Portfolionak a Bloomberg értesüléseire. A Bloomberg arról írt, hogy a magyar konzorcium, melynek tagja a Mol is, egy üzletembert bízott meg az ajánlattétellel.

Az Indotek Csoport közleményében azt írja, hogy üzleti tárgyalásokat folytatnak dominánsan piaci (magyar és kisebb részben amerikai) befektetőkkel a Budapest Airport Zrt. konzorciumban történő potenciális megvásárlásáról. Az Indotek Csoport által szervezett konzorcium kizárólag politikai kapcsolódással semmilyen formában nem rendelkező professzionális szereplőkből áll.

Jellinek Dániel a Forbes 2019-ben már a 10. leggazdagabb magyarként mutatta be 107.5 milliárdos vagyonnal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem