17 °C Budapest

NAV razzia indul a héten: csúnyán pórul járhatnak a simlis kofák, kereskedők

2019. június 4. 10:01

Az ország több megyéjében is vizsgálatsorozatot rendelt el erre a hétre a helyi zöldség- és gyümölcskereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült a Magyar Nemzet. 

Békés megyében például felkeresik a piacokon, a közterületeken és a közutak mellett működő szezonálisgyümölcs-árusítókat, Zalában fokozottan ellenőrzik az eperárusokat, továbbá Veszprémben, Baranyában és Komárom-Esztergom megyében is számíthatnak a vállalkozók az adóellenőrök megjelenésére. Bács-Kiskunban egész évben kiemelt adóhatósági érdeklődés kíséri a zöldségesek tevékenységét. 

A revizorok elsősorban azt ellenőrzik, hogy a kereskedők, az árusok átadják-e a nyugtát, illetve számlát a vevőknek. Nézik azt is, hogy megfelelően használják-e online pénztárgépüket, s bejelentették-e alkalmazottaikat. Bizonyos helyeken szóba kerülhet a készpénzkészlet és az áru eredetének kérdése is. 

A Magyar Nemzet emlékeztetett arra, hogy a zöldség- és gyümölcs-nagykereskedelmet a NAV már év elején felsorolta azon ágazatok között, amelyek számottevő költségvetési kockázatot jelentenek, vagyis ahol a rejtett gazdaság aránya jelentős. A nagykereskedőknél végzett ellenőrzésekkel a NAV célja az, hogy elvágja az országhatáron átnyúló csalárd számlázási láncolatokat, ezzel megakadályozza, hogy bárki áfacsalást követhessen el.


NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem