13 °C Budapest

Nagykövetek lettek a magyar vállalkozók + videó

2018. november 8. 12:30

Hazai vállalkozásoknak szervez programsorozatot az OTP Business. A Nagykövet Program célja, hogy még szorosabb partneri kapcsolatot, a bank és az ügyfelek szempontjából újfajta, a korábbiaknál közvetlenebb és kötetlenebb párbeszédet alakítsanak ki egymással.

2018 őszén indult útjára az OTP Business Nagykövet Program. A programmal a pénzintézetnek nem titkolt célja, hogy ügyfeleivel közösen tekintse át a piaci trendeket és folyamatokat, valamint a vállalkozók igényeit, problémáit még inkább megismerve finomítsa, bővítse szolgáltatásait. Egy olyan közösség létrehozása a cél, amelynek tagjai együtt gondolkodnak a vállalkozásokat leginkább foglalkoztató kérdéseken, a fejlesztendő területeken. A vállalkozások számára a programban való részvétel egyúttal szakmai inspirációs és információs platformként is szolgál, ahol a tudás megszerzése mellett kapcsolatépítésre is lehetőségük nyílik.

OTP Business Nagykövetnek 48 céget választottak ki az ország minden részéből, és számos iparágból. A vállalkozások havonta részt vesznek majd a közösségi eseményen: itt minden alkalommal olyan témák kerülnek napirendre, amelyek a vállalkozásokat a leginkább érdeklik, a működésüket a leginkább meghatározzák.

Az első ilyen alkalom témája a partnerség volt: erről beszélt előadásában Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója, valamint erről osztotta meg gondolatait Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó és edzője, Decsi András is.

Az előadásokat követően a nagykövetek kiscsoportos, moderált beszélgetésekben járták körbe a témát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Támogatott tartalom
Az OTP Business Nagykövet program médiatámogatója a Portfolio Csoport.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem