12 °C Budapest

Nagy bajban a magyar cégek: rengetegen nem tudnak fizetni

2020. november 30. 12:28

Rekordmértékben, 23-ról 46 százalékra nőtt a lejárt vállalatközi (B2B) számlatartozások állománya a COVID-19 előtti időszakhoz képest Magyarországon. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. Az 1400 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint a megkérdezett magyar cégek fele jelezte, hogy átlagosan 23 napos várakozás után tudták csak behajtani a kintlévőségeiket. A magyar válaszadók 57 százaléka szerint az árbevétel visszaesett az idén, 50 százalékuknál pedig a pénzforgalmat érte negatív hatás. (Ez a régióban 59 és 51 százalék.) A legtöbb magyarországi cég szerint jövőre javul a belföldi és a globális gazdasági helyzet.

Az Atradius elemzői szerint a világjárvány akkor érte el Magyarországot, amikor az ország gazdasági növekedése lassulni kezdett. "Ugyanakkor a tavalyi erős lakossági fogyasztás és export lökhárítóként védte a piacot. Részben ez magyarázza, hogy nálunk látszólag kisebb a válság, mint a régió több országában" - mondta Vanek Balázs országigazgató.

Ezt jelzi például, hogy a nehézségek ellenére itthon a legalacsonyabb azoknak a cégeknek az aránya, amelyek csökkenő nyereségességről számoltak be. Ez Magyarországon 39, Kelet-Európában 49 százalék. Itt valószínűleg az értékesítés volumene ellensúlyozta a költségeket

A Fizetési Szokások Barométere szerint a magyar vállalatok 35 százaléka arról számolt be, hogy a járvány miatt késve fizetett a beszállítóinak. A megkérdezettek ugyanakkor kevésbé voltak hajlandóak halasztott fizetési lehetőséget adni a vevőiknek. A koronavírus következtében a tavalyi 68 százalékról 51 százalékra csökkent a halasztott fizetésű B2B értékesítések aránya Magyarországon. A halasztott fizetést leggyakrabban a KKV-szektorban alkalmazták, mert a szállítók ösztönözni kívánták az értékesítést, és versenyképesek akartak maradni a belföldi piacon. A válaszadók 11 százaléka kevesebb halasztott fizetési lehetőséget adott a vevőinek az idén, mint tavaly. Itt jellemzően a számlák késői kifizetésével magyarázták a döntést.

A magyar vállalatok az idén hosszabb fizetési határidőket alkalmaznak. A megkérdezett cégek túlnyomó többsége (63 százalék) arról számolt be, hogy átlagosan 30 napot ad a partnereinek a számlák kifizetésére. 19 százalék 60 napot, 10 százalék 61-90 napot, míg a maradék 8 százalék 90 napnál is hosszabb határidőt szab az ügyfeleinek.

Ez azt jelenti, hogy a járvány alatt alkalmazott átlagos fizetési határidő 40 nap, szemben a tavalyi 31 nappal. Ráadásul a válaszadók 53 százaléka 15 nappal meghosszabbította a fizetési határidőket, hogy rövidtávú finanszírozási segítséget adjon a vevőinek

- mondta az országigazgató.

A felmérés szerint az idei évre az is jellemző volt, hogy több cég kért hitelminősítéshez szükséges adatokat az ügyfeleitől. A magyar válaszadók 73 százaléka fizetési garanciákat vár a vevőitől. Ezen belül 68 százalék önbiztosítást, 62 százalék kereskedelmi hitelbiztosítást, 40 százalék pedig készpénzes fizetést kért az ügyfelektől.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ágazati adatok szerint az idén a magyar vegyipar vezeti a késve fizetések listáját, ez a B2B számlák összértékének 59 százalékát érinti, ami jelentős emelkedés a tavalyi 29 százalékhoz képest. A fémiparban ez az adat 45 és 24 százalék, az elektronikai iparban 42 és 24 százalék, míg az élelmiszeriparban 42 és 20 százalék.  Az építőiparban 40 százalékra nőtt a késve fizetett számlák összértéke, szemben a tavalyi 17 százalékkal. A késések 10 és 34 nap között szóródnak.

Az Atradius országigazgatója szerint jövőre a kintlévő számlák behajtása lesz a legnagyobb kihívás a magyar vállalatok számára a nyereségesség szempontjából.

Magyarországon 46 százalék osztja ezt az aggodalmat, ami több, mint bármely más kelet-európai országban, a régiós átlag 36 százalék. Érdekesség, hogy ugyanakkor a magyar cégek aggódnak a legkevésbé a kereslet esetleges csökkenése miatt. Ez hazánkban 30 százalék, a régióban 37 százalék

- mondta Vanek Balázs. A magyar vállalatok optimistábbak a régiós cégeknél a költségek megfékezésével kapcsolatban is, nálunk 30 százalék tartja ezt problémának 2021-re, míg a régióban 37 százalék. Több válaszadó számít a belföldi gazdasági helyzet javulására (58 százalék), mint a romlására (23 százalék). Ugyanez érvényes a világgazdasági kilátásokra, ebben 40 százalék javulást, 28 százalék romlást vár. A nemzetközi kereskedelemben 53 százalék számít javulásra, 24 százalék szerint romlás várható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm